Az űrkutatás során az egyik legnagyobb problémát még mindig az eszközök feljuttatása jelenti, egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy mekkora kiterjedésű és tömegű egy-egy világűrbe szánt csomag. Az űreszközök napenergiával való ellátása évtizedek óta alkalmazott gyakorlat, az ehhez szükséges napelemek felküldése azonban mindig is problematikus volt, hiszen míg a nagy felületű táblák az űrben minden probléma nélkül elférnek, a felküldés során sok a gond velük. Az űrbéli küldetések indulásakor rendszerint a legrizikósabb pillanatok egyike, hogy rendben kinyílnak-e a légkörön át való utazás idejére összehajtogatott napelemek.

A fejlesztők, Shannon Zirbel, Larry Howell (Brigham Young Egyetem) és Brian Trease (NASA) a munka során szoros együttműködésben dolgoztak Robert Lang origamiszakértővel. Elmondásuk szerint a legnagyobb nehézséget az okozta a projekt megvalósításában, hogy a napelemek jóval vastagabbak a papírnál, így nem minden origamis trükk valósítható meg velük, de legalábbis jelentős munkát igényelnek az egyes lépések.

A tervek újdonsága a körkörös megvalósítás, amelynek révén nagyobb összfelületű, ugyanakkor szorosabban összepakolható napelem-együttes valósulhat meg. A végső cél egy 250 kilowatt teljesítményű rendszer megalkotása lenne, amely kevesebb mint 500 négyzetméternyi napelemes felülettel bír. Összehasonlításképpen a Nemzetközi Űrállomás 2500 négyzetméter kiterjedésű napelem-együttese jelenleg 84−120 kilowattot termel.

Az elrendezés ugyanakkor kisebb méretekben, például akár a Masat−1-hez hasonló pikoszatellitek energiaellátásánál is alkalmazható lehetne. Az origamis megoldások ráadásul a napelemeken kívül más nagy kiterjedésű eszközök összecsomagolásánál is használhatók lehetnek, így például antennákat, napvitorlákat vagy objektumok befogására szánt hálókat is lehetne hasonló módon csomagolni.