Az AMD háza táján némi mozgolódást figyelhettünk meg az elmúlt napokban. A vállalat először bejelentette az FX-6300-as és FX-4300-as processzorok gyorsabb változatait, most pedig frissítette hivatalos CPU árlistáját is.
A frissítés néhány modell árának csökkenését hozta: olcsóbbak lettek a Llano APU-k, de néhány Trinity APU egység ára is mérséklődött. A felsoroltak mellett néhány FX sorozatú processzort, illetve egy Phenom II X4-es központi egységet is kedvezőbb áron lehet megvásárolni. Íme, a változás pontos mértéke:
Ahogy az lenni szokott, az AMD árlistája most is 1000 darabos, tálcás kiszerelésű processzor megrendelésekor érvényes, így az ajánlott végfelhasználói árak a táblázatban látható áraktól eltérnek - de remélhetőleg kiskereskedelmi szinten is jelentkezik majd az ármérséklés hatása.
A Llano APU egységek árának csökkentése nem meglepő, viszont kevésbé érdekes, hiszen manapság a vásárlók inkább a Trinity APU egységeket választják. Utóbbiak közül az A6-5400K-t, az A8-5500-at és az A8-5600K-t érinti a változás - az A10-5800K listaára még mindig 122 dollár, a Newegg kínálatában pedig 129,99 dollárt kérnek el a termékért. Az árcsökkentés persze az FX sorozatú processzorok esetében is jól jött, mivel a termékek így a korábbinál picivel vonzóbbak lettek.
A változás a kiskereskedelmi árakban egyelőre még nem jelentkezett, de pár héten belül fog.