Shop menü

NYAKUNKON A MASS EFFECT 3, LESZ-E MASS EFFECT MMO?

A Mass Effect  küszöbön álló megjelenése kapcsán a BioWare főnökei nyilatkoztak a játékról, és szóba került az MMO lehetősége is.
Tibor Kovács
Tibor Kovács
Nyakunkon a Mass Effect 3, lesz-e Mass Effect MMO?

A BioWare alapítóit, Greg Zeschukot és Ray Muzykát csak úgy emlegetik a játékiparban: "a doktorok". A doktorok az SWTOR révén maguk mögött tudhatnak egy sikeres MMO indulást, a Mass Effect 3 megjelenése pedig épp előttük áll. De vajon eleget tesz-e az elvárásoknak minden idők egyik legnépszerűbb trilógiájának befejező része? Megfelel-e a majd játékosok igényeinek a befejezés?

"Nemrég végeztem a végigjátszással, és számomra ez volt a legjobb az általam játszott összes játék befejezése közül" – nyilatkozta egy interjúban Muzyka. "Az általunk hozott döntések világméretűek. Már hosszú évek óta, a sorozat kezdetétől fogva ezt terveztük. A játékon dolgozó csapat és a főnökök összetétele alig változott az évek során. A befejezés megtervezése hosszú ideig tartott, nem egy hét, vagy egy hónap alatt rukkoltak elő vele, hanem a fejlesztés 5-10 éve alatt nyerte el végleges formáját."

Muzyka elmondta, hogy mindent szépen lezárnak, aminek lezárására a játékosok vágytak, és a megválaszolatlan kérdések is válaszokra találnak. Annak sem lesz mitől tartania, aki nem játszott az előző részekkel, nem lesz szükség előzetes tudásra, mert a játékot úgy készítették el, hogy azok számára is érthető legyen, akik csak most ismerkednek a sorozattal. A harmadik rész a legkifinomultabb a szériából, és érzelmileg is ez válthatja ki a legerősebb hatást.

A rajongók körében népszerű téma egy lehetséges Mass Effect MMO, nyilvánvaló, hogy ezt a lehetőséget a BioWare is fontolóra vette. "Most, hogy már tudjuk milyen könnyű MMO-t készíteni, és működtetni, rajta vagyunk a témán" – tréfálkozott Zeschuk nevetve. "Nem kis feladat lenne, amelyben az a legszebb, hogy egy más típusú játékmenethez vezetne. Érdekes erről elgondolkodni. Szerintem az emberek azt gondolják, hogy egy az egyben olyan lenne, mint a Mass Effect... Persze sokféle ember van. Nem tudom, fogós kérdés."

"A 'lehetőségek tere' kifejezést kb. tíz évvel ezelőtt hallottam Will Wrighttól, és nagyon megfogott" – folytatta Muzyka, rámutatva, hogy a legtöbb BioWare játék MMO-ként is működhetne. "Amikor kihozol egy játékot azt kell megragadni vele, amit a játékos a 'lehetőségek terének' gondol. Hagyni kell, hogy mindent meg tudjon tenni, amiről úgy érzi, meg kell tennie, és nem szabad semmi olyasmiben akadályozni, amiről úgy gondolja, hogy képesnek kell lennie rá. Azt a tartalmat kell megfogni és létrehozni, amelynek helye van a lehetőségek terén. A Mass Effect lehetőségeinek tere nagy."

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére