Shop menü

NVIDIA: 2010 A TEGRA 2 ALAPÚ KÉSZÜLÉKEK ÉVE

Az Nvidia Tegra névre keresztelt SoC megoldásáról sajnos nem mondható el az, hogy maradéktalanul sikeres. Az egyetlen chipben rejlő komplett rendszerben (SoC) hatalmas lehetőségek rejlenek, ám ezeket mindezidáig nem aknázta a ki a piac: számos Tegra alapú készülék megjelenését törölték, de persze vannak pozitív hírek is a termékkel kapcsolatban. Egyrészt örvendetes tény, hogy a Tegra alapú készülékek közül sok nyert el valamilyen díjat, valamint az is jó hír a gyártó számára, hogy a Microsoft a Zune HD esetében a Tegra mellett tette le a voksát, így a SoC mégis csak beváltotta a hozzá fűzött remények egy részét.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Nvidia: 2010 a Tegra 2 alapú készülékek éve

Az Nvidia Tegra névre keresztelt SoC megoldásáról sajnos nem mondható el az, hogy maradéktalanul sikeres lenne, hiszen számos Tegra alapú készülék megjelenését törölték idén. Persze azért vannak pozitív hírek is a termékkel kapcsolatban: egyrészt örvendetes tény, hogy a Tegra alapú készülékek közül sok nyert el valamilyen díjat, valamint az is jó hír (volt) a gyártó számára, hogy a Microsoft a Zune HD esetében a Tegra mellett tette le a voksát, így az mégis csak beváltotta a hozzá fűzött remények egy részét (a Zune azért elég híres).

Galéria megnyitása
Az Nvidia szerint a következő generációs megoldás, azaz a Tegra 2 már sokkal jobban helyt fog állni a piacon. A Tegra 2-es alapokon nyugvó rendszerek a tervek szerint elsőként a jövő év januárjának elején megrendezésre kerülő CES 2010 alkalmával mutatkozhatnak be a nagyközönségnek, majd ezután nem sokkal megjelenhetnek a piacon az első Tegra 2 alapú okostelefonok és netbookok , valamint az említett két kategória között helyet foglaló smartbookok is.

A Tegra 2-vel kapcsolatban már régóta zajlanak a találgatások, ám szerencsére hivatalos forrásból is tudhatunk pár információt az újdonsággal kapcsolatban. Az már biztos, hogy a Tegra 2-es SoC nagyjából kétszer olyan gyors lesz, mint első generációs elődje, és ez igaz mind a processzor számítási teljesítményére, mind pedig a 3D-s teljesítményre.

Az új SoC belsejében egy kétmagos, általános számítási feladatokra használható ARM processzor kap helyet egy, az eddiginél jóval komolyabb teljesítménnyel rendelkező GPU mellett. A Tegra 2 esetében gyorsabb memóriát is alkalmaz majd a gyártó, sőt, egyéb fejlesztések is várhatóak, amelyekről egyelőre még csak kósza pletykák sem szivárogtak ki. Az Nvidia-tól származó információk szerint a Tegra 2 már 40 nm-es ún. low-power gyártástechnológiával készül az alacsony fogyasztás érdekében.

Galéria megnyitása

Az Nvidia várakozásai szerint a második generációs Tegra főként a következő év második felétől gyakorolhat majd jelentősebb hatást a piacra, amikor is tömegesen elkezdenek megjelenni a köré épülő okostelefonok és egyéb készülékek. A gyártó most azt várja, hogy a 2011-es pénzügyi év folyamán a Tegrából származó bevételek el fogják majd érni negyedéves szinten a 100 millió dollárt, ami nem kis pénz.

Felmerülhet az a veszély is, hogy a Tegra 2 köré épülő okostelefonok többségénél egyszerűen feledésbe merül majd, hogy azok az Nvidia újdonságát alkalmazzák, ugyanis a gyártók általában nem szokták reklámozni, hogy pontosan mire is épül az adott termék, inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy milyen szolgáltatásokkal és tulajdonságokkal rendelkezik az általuk készített okostelefon. Az Nvidia biztos benne, hogy a Tegra 2-es chip által kínált multimédiás képességek, felhasználói élmény és számítási teljesítmény együttesen segítenek majd a piacon megkülönböztetni a Tegra 2-es készülékeket az átlagos termékektől.

Végül az Nvidia illetékesei most sem bírták ki anélkül, hogy konkurenseikről ne szóljanak pár "rossz" szót. A gyártó nyilatkozata szerint az okostelefonok piacán a különböző vállalatok nem az innovációra, hanem az integrációra helyezik a hangsúlyt, azaz nem arra törekszenek, hogy ütőképesebb teljesítményt és jobb felhasználói élményt kínáljanak, hanem arra, hogy a kommunikációért és számításért felelős részegységeket egy chipbe integrálják, ezáltal pedig kisebb és vékonyabb készülékeket tudjanak "építeni". Az Nvidia szerint ez tévút, ugyanis manapság nem elég az integráció, hanem forradalmian új, ütőképes ötletekkel, illetve termékekkel is elő kell állni, amelyek jobbá teszik a mindennapokat (ők még biztos nem hallottak példásul a Snapdragonról vagy a különböző PowerVR fejlesztésekről).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére