A költséghatékony megoldásokat kereső felhasználók számára készített Thrio 310-es kuckó ugyan kedvező áron kerül forgalomba, de ez szerencsére nem jelenti azt, hogy esetében a hasznos extrákról le kellene mondanunk. A közepes torony formátummal érkező ház 468 x 180 x 430 milliméteres mérettel bír és kívül-belül feketében pompázik. A bővítőhelyeken látható, szerszámmentes szerelhetőséget biztosító műanyag rögzítő elemek narancssárgák, így ha levesszük a ház oldallapjait, szinte vonzzák a tekintetet.
Az oldallapok egyébként habszivacsból készült zajcsillapító anyaggal is be lettek vonva, aminek a csendes konfigurációra vágyók örülni fognak. A ház belsejében micro-ATX, illetve ATX formátumú alaplap kaphat helyet, az alaplaptálcán pedig ezúttal is jelen van a szokásos szerelőablak. 5,25 hüvelykes külső bővítőhelyekből hármat, 3,5 colos belső bővítőhelyekből pedig nyolcat kapunk. A rendszer a bővítőkártyákat összesen hét darab PCI bővítőhellyel várja. A tápegység a hát hátulján, alul helyezkedik el, méghozzá apró gumilapkákon.
Az előlapi portok között három darab USB 2.0-s, és egy USB 3.0-s csatlakozó lapul, de rajtuk kívül a szokásos audió csatlakozók is a kínálat részét képezik. A megfelelő szellőzésről alap esetben csak egy 120 milliméteres átmérőjű, a ház hátulján elhelyezett ventilátor gondoskodik, de igény esetén három további légkeverővel tovább javíthatjuk a szellőzés hatásfokát.
Az új számítógépház már előrendelhető, ajánlott végfelhasználói ára pedig 46 euró magasságában helyezkedik el.