Az Assassin's Creed-sorozatban először a Black Flagnél ütötte fel a fejét a mobilos társalkalmazás, azonban akkor még némileg limitáltan: kereshettünk egy kis extra pénzt Kenway kapitány flottájának menedzselésével. Ez még rendben is volt, de a Unity esetében kicsit túlzásba estek a készítők, ahol már számos ládikót is csak akkor lehetett kinyitni, ha megfelelően fejlődtünk a mobilos appban, ez pedig frusztráló volt, hiszen az in-game térképen folyamatosan láthatóak voltak ezek a ládák, majd a játék közölte velünk, hogy vegyük elő a telefont.

Úgy látszik, a Ubisoft hallgatott a visszajelzésekre, miszerint ez igazából senkinek nem hiányzik. A készítők hivatalosan megerősítették, hogy az idén érkező Assassin's Creed Syndicate-ben nem lesz semmiféle társalkalmazás, a készítők most kizárólag az "alap" Assassin's Creed-élmény kigyúrására koncentrálnak rá.

Ennél talán nagyobb érvágás azonban, hogy még a multiplayer is kimarad, de teljesen. Sem a korábbi kompetitív mód vagy wolfpack mód, sem pedig a Unity kooperatív módja nem tér vissza. Utóbbi döntés furcsa némileg, számomra például a Unity egyik kifejezetten élvezhető (bár fantáziátlan) részét képezte a kooperatív mód.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Shinjiii
Shinjiii
2015. máj. 29. 8:13
#7

Nekem eddig a Unity-n kívül minden rész tetszett. :D

marc.loedi
marc.loedi
2015. máj. 28. 21:48
#6

Szerintem ennek a sorozatnak már mindegy, bár ez így egy pozitív irányú lépésnek tűnik. Ettől függetlenül, ha majd a cliché tengeren túlmutató, értelmes és érdekes történetet tudnak csinálni, akkor esetleg lenne esélye régi fényében tündökölni.

i2k010
i2k010
2015. máj. 28. 18:51
#5

"Ennél talán nagyobb érvágás azonban, hogy még a multiplayer is kimarad, de teljesen."

Rohadtul nem érvágás.

Én örülök, hogy nem lesz benne.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. máj. 28. 18:30
#4

Egy normális motor se ártana alá, nem kell, hogy szép legyen, az úgysem megy nekik, csak működjön.

Asagrim
Asagrim
2015. máj. 28. 18:18
#3

Helyes! Sallangmentes single player élmény!

Arbor
Arbor
2015. máj. 28. 17:56
#2

Multit én személy szerint nem sajnálom. Viszont elég sokan szeretik úgyhogy szerintem megoldás lenne egy multikliens és annak az állandó frissítése és tartalmakkal pakolása az új játék kiadásakor(5k-ért mondjuk és akkor még több pénzt is keresnének.)

Coop-ot viszont sajnálom. A teljes single-t jó lenne így egy baráttal végigjátszani de persze az egyedüli játéknak is megvan a maga előnye. Kíváncsian várom mit hoz a játék.

SzAdamAndy
SzAdamAndy
2015. máj. 28. 17:39
#1

Hmmm.... ....még a végén lesz belőle valami (jó is). :):O

Vissza az oldal tetejére