MS: MIT TARTOGAT 2010?

A Microsoft termékmenedzsment részlegének fejese, Aaron Greenberg beszélt egy kicsit a jövő év első felére eső új Crackdownról és nagyvonalakban a 2010-es évről. Elmondása szerint az kétséget kizáróan jóval erősebb lesz mint az idei esztendő.
Csont Szilvia
Csont Szilvia
2009. dec. 23. 17:01
MS: Mit tartogat 2010?

A Microsoft termékmenedzsment részlegének fejese, Aaron Greenberg beszélt egy kicsit a jövő év első felére eső új Crackdownról és nagyvonalakban a 2010-es évről. Elmondása szerint az kétséget kizáróan jóval erősebb lesz mint az idei esztendő.

"Vicces így visszanézni 2009 elejére. Ami azt érdekessé tette, az annyi volt, hogy rengeteg DLC tartalmat hozott." - mondta el Greenberg. "Ami más lesz idénhez képest az az, hogy már januárban egy AAA kategóriás játékkal indítunk, amit követően körülbelül minden hónapban kijön egy újabb az év első felében."

"Ott lesz nektek a Mass Effect 2, a Splinter Cell [Conviction], az Alan Wake és a Crackdown 2, de tudjuk azt is, hogy ott lapul még a Fable III és a Halo: Reach is az év hátralévő részére. És ezek még csak az exkluzív címek! Nem vettünk számba olyan játékokat, mint a Final Fantasy XIII. Még soha ezelőtt nem volt ilyen erős év kezdésünk."

"Míg idén itt volt a Modern Warfare 2, ami hihetetlenül jó volt, az év legnagyobb címe, tudjuk, hogy 2010-ben a Halo: Reach tölti majd be nekünk ezt a szerepet, ami szintén nagyon izgalmas."

A Crackdownra visszatérve, azzal, hogy Greenberg 2010 elejére ígérgette a játékot, kisebb meglepetést okozott, ugyanis eddig úgy nézett ki, hogy legjobb esetben is csak ősszel érkezik. Úgy legyen, az előbbre hozásokhoz még nem vagyunk hozzá edződve, de reméljük divatot csinálnak belőle...

Crackdown 2 TGS bemutató:

                         

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Sturmtiger
Sturmtiger
2010. jan. 2. 12:56
#14

Nem tudom melyik jobb papíron, nekem régi konfigom van (még kb egy hétig) és ezen XP alatt a Chrome a leggyorsabb, meg szerintem a leghasználhatóbb is ha csak arra használom amire egy átlagember.

YuGabe
YuGabe
2009. dec. 27. 22:36
#13

Úgy emlékeztem, hogy a WebKit az Java alapú. Igaz, a saját JavaScript engine-nel kevertem.

Bár Wikipedia szerint a Chrome "csak" WebKit alapú.

YuGabe
YuGabe
2009. dec. 27. 21:51
#12

Azt leírtam előtted: az IE legalább annyit, ahány lap meg van nyitva, a Chrome ettől elvileg mindig eggyel többet, mert van egy, ami a lapokat külön kezeli, a FF meg tudtommal egy valós, és több virtuális szálon fut (és a virtualizációja eszik ennek sokat).

De látszik: az IE C#ban van írva, a Chrome Java-ban, a FF meg C++-ban.

arkman
arkman
2009. dec. 27. 22:07

Attól még, hogy egy folyamatként látszik a feladatkezelőben működhet több szálon. A Chrome-ot nem is a többszálúság miatt nyomták annyira, hanem a több folyamat miatt. (Mindegyik tab szinte külön program.)

"Chrome Java-ban" - Biztos vagy ebben? Webkit - C++, V8 JS - C++, és maga a Chrome is C++ (meg C meg assembly). http://www.ohloh.net/p/chrome/analyses/latest

kleinkoe
kleinkoe
2009. dec. 27. 21:25
#11

nekem ie8 jön be, nem állapot, hogy a farmvillel a ff 100%-on használja a procim :P

én 4 hónap alatt win7-ben nem találkoztam buggal, persze ez eredeti, de aki meg törtet használ az meg ne nyávogjon, ki tudja milyet feature-öket tettek bele :D

eredeti vista: jó döntés... újra megtennétek? :D

még az érdekelne, de nincs kedvem utána nézni, hogy melyik browser hány szálat használ

ferdekanal
ferdekanal
2009. dec. 27. 18:46
#10

Én nem tudom de nekem a firefox sokkal gyorsabban működik mint az explorer 8, akár hány fület nyitok is meg. a 8 tényleg sokat fejlődött az elődökhöz képest de még akkor sem az igazi.

A win7 viszont király. Volt már xp-m meg vistám is de eddig a 7-es a legstabilabb. Használom mióta kiadták (sőt már korábban is használtam) és soha semmi probléma nem volt vele. Kék halált meg még távolról sem láttam benne.

Remélem az utodja is hozni fogja legalább ezt a színvonalat.

Nem tudom mikor lesz sp1 de szerintem már úgy is jó ahogy most van. Persze kell a fejlesztés, nem mondom hogy nem de közel sincs akkor szükség SP1-re,SP2-re mint pl. a vistánál volt.

YuGabe
YuGabe
2009. dec. 26. 23:11
#9

mihaly.hermann: az XP SP3 is csak biztonsági frissítéseket tartalmazott, az SP2-höz képest semmilyen új feature-t nem raktak bele. 90%, hogy a Win7-nél is így lesz.

YuGabe
YuGabe
2009. dec. 26. 21:15
#8

Úgy értem, hogy idővel, ha már használod jóideje, akkor valamiért belassul (mint az FF, csak nem annyira drasztikusan). Legalábbis nálam így volt. Amikor összehasonlítottam Chrome-mal, amikor feltelepítettem a Win7-et, akkor az IE gyorsabb volt. Miután rákattintottam az ikonra, azonnal elindult. Ha rákattoltam egy linkre, akkor elég gyorsan betöltötte.

És most pár hete amikor megcsináltam ugyanezt a "tesztet", akkor már a Chrome volt sokkal gyorsabb. Elindítás után pár tizedmásodpercen belül betöltődött az oldal, de az IE valamiért már nem. Ürítettem a gyorsítótárat, a History-t, mindent amit lehetett, de még így is sajna. Nem tudom miért lehet, valamit biztosan tárol, amit nem törölhetsz automatikusan, csak manuálisan.

A Chrome szerintem azért jobb, mert van egy "fő" szál (láthatod, ha megnézed a feladatkezelőben), ezen kívül minden fülnek van egy külön, tehát mindig (fülszám+1) db szál fut, míg ez IE-ben eggyel kevesebb. Úgy gondolom, ez lehet az oka. TALÁN.

YuGabe
YuGabe
2009. dec. 26. 19:32
#7

Ugyanúgy szidják az IE-t, mint a Windowst. VAKON.

Én 7-et használok, és nagyon meg vagyok elégedve vele (RC1 óta folyamatosan). Egyszer volt kékhalálom, de áramszünet volt előtte, szóval megértem.

Az IE8 is nagyon jó lett, és sokáig azt használtam, mert gyorsabb volt, mint a Firefox. Aki nem hiszi, az meg ne magyarázza már, hogy egy egy szálon futó program gyorsabb, amikor 5-6 fül van megnyitva (mivel akkor pont 5-6-odolja a sebességet, nem is TUDNÁ kihasználni a több szálat). Azért váltottam Chrome-ra pár hete, mert egy idő után valamiért az IE is kicsit belassul. Annyira nem, mint a FF, de a Chrome még annyira se, mint az IE.

Én sokat várok az IE9-től is, nagyon jó hírelőzmények voltak, várom szeretettel.

Insignia
Insignia
2009. dec. 26. 14:20
#6

ferdekanal látom azt nézed mi volt a ie6 és elött.. abból itéled meg milyen a 7 vagy a 8... 7el elindult egy lendület a fejlődésben amit a 8-ba nagyon szépen vittek át. annyit szidják egyesek az explorert... nemis értem miért a többség még mindig ezt használja akárhogy is nézzük :P valószinüleg akinek nem tetszik az ie az elkezd majd alternatív megoldásokat keresni...

ferdekanal
ferdekanal
2009. dec. 25. 23:05
#5

A win7 így is tökéletes ahogy van. Mivel a hibátlant nehéz javítani ezért sokára várható sp1. Igaz szükség sincs rá. Az egyetlen dolog ami ratyi a win7-ben az az internet explorer de ez nem a win7 hibája mivel az explorer minden verziója használhatatlan.

mihaly.hermann
mihaly.hermann
2009. dec. 26. 22:05

ferdekanal: Tavasszal lesz béta állapotban az SP1 és valamikor év éve felé fogják kiadni a végleges verziót!

YuGabe
YuGabe
2009. dec. 24. 19:26
#4

Csak azért mondtam, mert a termékmenedzsment vezetője beszélt, és az ő részlegük alá tartozik az is.

adam0205: hát ez mekkora vicc, röhög a májam. Ezt főleg csak itthon csinálják, hogy a Microsoft termékeket már vakon szidják (ami rosszabb, mint bármelyik hitvallás), amikor ők maguk azt sem tudják, hogy mi bajuk vele.

adam0205
adam0205
2009. dec. 24. 12:06
#3

MS mit tartogat 2010-re? Hát Win 7 SP1-et ami rekordgyorsasággal fog kijönni. x)

Insignia
Insignia
2009. dec. 23. 23:33
#2

Natal csak egy kontroller forma lesz itt meg a jövő évi játék szenzációról beszélünk inkább.

A Natal inkább csak az xboxosokat fogja érinteni abból a pcsek erősen kifognak majd maradni...

YuGabe
YuGabe
2009. dec. 23. 18:19
#1

Fura, hogy a Natal nem jött szóba.

Vissza az oldal tetejére