Amikor a Sony tavaly februárban bemutatta a PlayStation 4-et, a konzol kulcsszavai között szerepelt az "azonnali" és az "összekapcsolt". Ezekhez kapcsolódóan két olyan lehetőséget is ígért a japán vállalat, melyet a mai napig nem tud a konzol. Az egyik ilyen az Xbox One-on például azóta már működő suspend/resume, vagyis, hogy a konzol úgy tud elmenni alvó üzemmódba, hogy az éppen futó játékot a memóriájában tartja, így azt bekapcsolás után a felhasználó azonnal onnan folytathatja, ahol abbahagyta. A másik, a bemutatón szintén mókásnak tűnő lehetőség pedig, melyet egyelőre szintén nem tud a PS4, hogy a barátaink az interneten keresztül átvehetnék az irányítást a mi játékunk felett, ezzel átsegítve minket például egy nehezebb részen.
Az előbbivel a Sony célja egyértelműen az, hogy a gép bekapcsolása, és a játék elkezdése közti szünetet szinte teljesen megszüntesse. Utóbbi esetében pedig Dave Perry, a Sony által megvásárolt Gaikai vezetője azt ígérte, barátaink virtuálisan "átnézhetnek a vállunk felett játék közben".
Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios elnöke megerősítette, hogy egyik lehetőséget sem tervezték megvalósítani a konzol indulásakor, viszont mindkettőn aktívan dolgoznak azóta is (a PS4 megjelenése előtt nyilatkozta is Yoshida, hogy nem minden bemutatott funkció lesz aktív). "Még nincsenek kész. Mikor lesznek? Nos, én is ezt kérdezem a technológia csapatomtól minden második héten, hiszen engem is naponta emlékeztetnek rá a rajongók és felhasználók" - mondta, viszont semmilyen várható dátumot nem tudott adni ezek elkészültére.
A Sony egyébként ezek mellet még a visszafelé kompatibilitáson is dolgozik: a PlayStation Now egy újabb bétafázisba lépett Amerikában, így vélhetően már nincs messze, hogy a PS3-as játékokat különböző eszközökön (így PS4-en is) lehessen tolni, míg a PS1-2 visszafelé kompatibilitását emulációval oldják meg, bár erről egyelőre Yoshida nem beszélt.
A hiányzó lehetőségeken kívül a másik nagy kritika a PS4-gyel kapcsolatban a kevés exkluzív játékot érte - ráadásul ami készül, azt is rendszeresen tolja el a Sony, így például a launchra ígért DriveClub csak idén ősszel, az idén őszre ígért The Order: 1886 pedig csak jövő év elején jelenik meg. Yoshida ezzel kapcsolatban a következőt tudta mondani: "Sokszor hangoztattuk, hogy valószínűleg kevesebb AAA-játék fog készülni, mert egyre nagyobbak ezek fejlesztési költségei. De rengeteg nagyszerű indie játék jelenik meg hétről hétre, és ezek jönnek PS4-re is."