Első pillantásra a Föld igazi vízi világnak tűnhet, de ténylegesen egy 99,98 százalékban száraz szikláról van szó. A Naprendszer kialakulásáról alkotott jelenlegi modellünk szerint ez egyszerűen lehetetlen, és ez egy olyan rejtély, amely évek óta foglalkoztatja a kutatókat.
Rebecca Martin és Mario Livio, a Baltimore-i Űrtávcső Kutatóintézet munkatársai úgy gondolják, hogy a Hubble űrtávcső adatait elemezve megoldást találtak a problémára. Fiatal csillagok viselkedését tanulmányozva megalkottak egy új modellt, amely talán mindörökre megváltoztatja, amit a bolygóképződésről gondolunk.
Az eredeti elmélet, a sztenderd akkréciós korong modell szerint a rendszerünkben található bolygók évmilliárdokkal ezelőtt egy Nap körül elhelyezkedő, gázból és porból álló korongból álltak össze. Maga a korong a gravitációs erőknek köszönhetően vette fel formáját, majd az úgynevezett protoplanetáris korong helyi anyagsűrűsödéseiből kialakultak a bolygócsírák, végül a ma ismert égitestek.
A Naptól való távolságuktól függően a bolygók különböző jellemzőkkel bírnak. A sztenderd modell alapján egy bizonyos régión belül az összes bolygónak száraznak és kőzetanyagúnak kell lennie. Az ezen a zónán kívül eső bolygók pedig az elmélet alapján jeges, sok vizet tartalmazó planéták. Ez a határvonal, az úgynevezett hóhatár a Naprendszer esetében a Földet jócskán a jeges zónába helyezi.
Az Uránusz és a Neptunusz térfogatának 10 százalékát víz alkotja, ahogy az egy rendes, jeges zónába eső bolygónál illik is, a Földön azonban ehhez képest nagyon kevés a víz, mondja Martin. A bolygónknak csak 0,02 százaléka víz, és a jelenleg elfogadott elméletek szerint ez is inkább a Földet bombázó meteoritokról és üstökösökről ered, vagyis az égitest formálódása után érkezett ide. Szóval hogyan lehetséges mindez?
A válasz látszólag nagyon egyszerű. Martin és Livio szerint a régi modellel van egy nagy probléma: nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a fiatal csillagokat körülvevő korong anyaga nem teljesen ionizálódott. Ezek a porkorongok ugyanis nem vehetők egy kalap alá a fehér törpéket vagy más, röntgensugárzást kibocsátó égitesteket körülvevő korongokkal. A fiatal csillagoknak egyszerűen nincs elég idejük és energiájuk arra, hogy a porkorongot teljes anyagát ionizálják.
Ez a tény viszont azzal a következménnyel jár, hogy a hóhatár rossz helyen lett meghúzva a régi modellben. Az ionizáció részlegessége miatt az anyag nem úgy mozgott a korongban, ahogy a modell leírta. Valójában jóval több különböző zóna alakulhatott ki az eddigiek során elméletileg számon tartottak mellett. Az új modell közepén helyezkedik el az úgynevezett turbulens régió, azt pedig egy jeges, halott zóna követi.
A harmadik régió meleg és száraz, mivel a gravitációs erők a korong anyagát ezen a részen felhevítik. Ettől a jég elpárolog, így lehet ez a Föld zónája. Livio elmondása szerint még ez a modell sem írja le az összes lehetséges protoplanetáris korongot, hiszen előfordulhatnak egyéb tényezők is, de a mi rendszerünk formálódására kétségkívül ráillik. A hóhatár kitolódása révén a Föld sosem tartozott a jeges zónába, így érthető, hogy miért ilyen száraz. Hasonló okból tartalmaz olyan kevés vizet a Merkúr, a Vénusz és a Mars is.
