A Microsoft már korábban levédette azt az ötletét, amelyben a játékok képének azon részeit, amit nem látunk a tv-n kivetítené a szoba falára ill. a bútorokra. Úgy néz ki, hogy ez az ötlet most megvalósulni látszik, egy videón már be is mutatták a CES keretein belül. Egyelőre egy kis kutatócsoport dolgozik a végeleges megvalósításon (a filmen egyelőre csak maga a koncepció látható, nem a végleges termék). A csilivili okosságnak az IllumiRoom nevet adták, és a működtetéséhez Kinect for Windows és egy projektor szükséges.
"Rendszerünk felhasználja a szoba kinézetét és geometriáját, melyet a Kinect segítségével mér fel és a kivetítet látványt ehhez igazítja valós időben" – magyarázta az MS kutatócsoportja.
A videóban az elvarázsoltan néző emberekek kívül többek között egy shootert és egy autóversenyt is láthatunk, amelyek képe a kivetítő segítségével túlnő a tv képernyőjén, és beborítja az egész falat. Jönnek a lövések meg a robbanások, esik a hó a szobában, és mindenki nagyon boldog, aki nem olvasta el az apróbetűs részt.
Az IllumiRoomról április 27-én tudhatunk meg több részletet, ekkor tartják Párizsban  a CHI 2013 számítástechnikai konferenciát.