A Samsung Galaxy S4 a most leleplezett változattal már összesen három különböző chipet vonultat fel egyetlen név alatt, és ezeknek az az érdekességük, hogy eléggé eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Az viszont mostantól már biztosan nem kérdéses, hogy melyik lehet a legjobb variáns mind közül.
Az SHV-E330S típusazonosítóval jelzett modellben ugyanis a jelenleg elérhető lapkák közül az egyik legerősebb teljesít szolgálatot, ráadásul még a hálózati képességeit tekintve is jobb lesz, mint az első két modell, az I9500 és az I9505. A csúcs Galaxy S4 a Qualcomm Krait 400 magjait felsorakoztató Snapdragon 800-as SoC köré épült. Ebben kiemelendő az Adreno 330-as grafikus egység is, ami az erős magok mellett szintén a piac egyik legjobb megoldása mind API támogatást, mind pedig erőt tekintve (a legjobbnak járó címet csak a Tegra 4 teljesítményének részletes ismeretének hiánya miatt nem ítélhetjük meg neki). Az MSM8974 órajele itt 2,3 GHz lesz, tehát hiába előzte meg az Xperia Z Ultra egy hajszállal a jelenlegi alanyunkat a megjelenésben, az S4 egy kicsit erősebb lett.
Az új Galaxy S4 a világ első 4G LTE Advanced hálózati modemet felvonultató okostelefonja, ám egyelőre a sebességben nincs nagy előrelépés. Ezzel már ugyan elérhető a 150 Mbps-os letöltési sebesség is, de erre egy komolyabb négyes kategóriába sorolt LTE modem is képes – ilyenekkel pedig már többször is találkozhattunk (például éppen az imént említett Xperia ZU-nál). Az I9505 viszont valóban "csak" 100 Mbps-os tempóra volt képes. Minden más maradt a régiben ilyen téren: a 802.11 b/g/n/ac WLAN mellett Bluetooth 4.0 LE modul, infraport, NFC chip és GLONASS műholdakat is támogató A-GPS vevő van benne.
Annak ellenére, hogy a változások lényegében csak a belsőt érintik, az új Galaxy S4 mégis messziről felismerhető lesz, ugyanis két új színben pompázhat: Sarki Kék és Aurora Piros.
Az LTE-A támogatású Galaxy S4 először a legnagyobb dél-koreai szolgáltatónál, az SK Telecomnál indíthatja be a karrierjét, majd innen indulhat világ körüli útra. Az ára vélhetően magasabb lesz, mint az eddigi versenyzőké, de egyelőre nem tudni mekkora felára lesz az extráknak.