Shop menü

MÁJUS KÖZEPÉN ÉRKEZHETNEK A BROADWELL-K PROCESSZOROK

Az Intel a frissen kiszivárogtatott információk alapján már májusban piacra dobhatja a Broadwell-K sorozat tagjait.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Május közepén érkezhetnek a Broadwell-K processzorok

Az Intel egy kiszivárgott, hivatalosnak tűnő dia alapján rövidesen, május közepén hódító útjára indíthatja a Broadwell-K processzorsorozatot, amelynek tagjait régóta várjuk. Az újdonságok a Core i5-ös és a Core i7-es családban kapnak helyet, TDP tekintetében pedig 65 wattos értékre kell felkészülni.

A HKEPC egyik munkatársa által kiszivárogtatott dia alapján május közepén esedékes az újdonságok rajtja, ami hihetőnek tűnik, hiszen az Intel rendszerint az áprilistól júniusig terjedő időszakban szokta bejelenteni új processzorait.

Az asztali konfigurációkat megcélzó Broadwell család nem lesz valami népes, hisz mindössze ötféle tagot tartalmaz, amelyek közül kettő LGA-1150-es processzorfoglalatba illeszkedik, a másik három pedig BGA-1364-es tokozást használ, így főképp az egybegépek és a helytakarékos asztali számítógépek piacát veszik célba.

Az újdonságok ismert paramétereit az alábbi táblázat összegzi:

Galéria megnyitása

Noha szorzózár-mentes kivitelben érkező megoldásokról van szó, ezek mégsem számíthatnak túl nagy érdeklődésre, ugyanis órajeleik alacsonyabbak lesznek, mint a korábban piacra dobott Devil's Canyon modelleké, sőt, még a két éves Core i7-4770K is föléjük nő. Az újdonságok iGPU tekintetében a Broadwell-U lapkára alapozhatnak, azaz 48 EU-val rendelkeznek, ami viszont üdvözlendő előrelépés.

Árak tekintetében egyelőre nincs információ, de a korlátozott teljesítményből kiindulva egetverően magas összegekre biztosan nem számíthatunk. Idén egyébként a Skylake-K processzorok is feltűnnek majd az asztali konfigurációkba szánt központi egységek piacán – gyakorlatilag azok lesznek a Devil's Canyon és a Haswell-K sorozatú modellek valódi utódai.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére