Shop menü

LETÖLTHETŐ A GEFORCE 320.18 WHQL DRIVER

Az új GeForce driver immár a GeForce Experience alkalmazás legfrissebb kiadását is tartalmazza, igaz, ezt nem kötelező telepíteni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Letölthető a GeForce 320.18 WHQL driver

Az Nvidia elérhetővé tette legfrissebb felsőkategóriás videokártyáját, a GeForce GTX 780-at. Az újdonság megjelenéséről már beszámoltunk, sőt, cikkünk segítségével már a teljesítményéről is lerántottuk a leplet. Azóta bemutatkoztak az Nvidia partnereinek GeForce GTX 780-as videokártyái, most pedig a legfrissebb GeForce driver is megérkezett, amely a 320.18-as verziószámot viseli és természetesen WHQL minősítéssel is rendelkezik.

Az új driver egyetlen komoly újítást kínál: helyet kapott benne a GeForce Experience szoftver, ami nemrégiben lépett ki a béta fázisból. Persze az alkalmazást nem kötelező telepíteni, hiszen opcionális: ha akarjuk, kérjük, ha nem, akkor nem. A szoftvercsomagban nem csak az említett alkalmazás, hanem a PhysX rendszerszoftver legújabb kiadása is helyet kapott.

Ettől eltekintve túl sok újítás nincs, inkább csak hibajavítások érkeztek. Az egyik ilyen javítás a Fermi alapú videokártyáknál tuning esetén tapasztalt 999 MHz-es limitet száműzi, egy másik pedig az X-Plane betöltésekor jelentkező fagyás okát szünteti meg. A hibajavításokkal és esetleges ismert hibajelenségekkel kapcsolatban a dokumentációból szerezhetnek bővebb információt az érdeklődők (Windows XP Windows Vista/7/8).

Az új, immár WHQL minősítéssel is rendelkező driverbe bekerültek azok az optimalizációk, amelyek a korábbi béta kiadásokban, azaz a 320.00 bétában és a 320.14 bétában is jelen voltak, így több játékban is számíthatunk kisebb-nagyobb gyorsulásra, legalábbis a GeForce 314.22 WHQL driverrel elérhető teljesítményhez képest. Utóbbi a GeForce 400-as, 500-as és 600-as sorozatú videokártyákat érinti, a gyorsulás mértéke pedig konfigurációnként eltérő lehet.

Az új eszközillesztő szoftver a frissen piacra dobott GeForce GTX 780-as videokártya mellett a GeForce 8-as sorozat tagjaiig visszamenőleg minden Nvidia videokártyát támogat, beleértve az ION sorozatú videó vezérlőket is. A friss GeForce driver Windows XP, Windows Vista, Windows 7 és Windows 8 operációs rendszerekhez egyaránt elérhető, természetesen 32-bites és 64-bies kiadásban egyaránt.

Windows XP: 32-bit | 64-bit

Windows Vista, Windows 7, Windows 8: 32-bit | 64-bit

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére