Shop menü

LETÖLTHETŐ A GEFORCE 301.42 WHQL DRIVER

Elérhetővé vált az Nvidia első 300-as sorozatú GeForce driverének WHQL kiadása.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Letölthető a GeForce 301.42 WHQL driver

A GeForce 301.42-es driver a GeForce 6-os sorozatú videokártyákig bezárólag az Nvidia összes asztali videokártáját támogatja, beleértve a GeForce GTX 670-es és GeForce GTX 690-es modelleket is, sőt, még az ION alapú asztali videóvezérlőkhöz is használható. A drivercsomag tartalmazza még a HD Audio driver v1.3.16.0-s, valamint a PhysX rendszerszoftver v9.12.0213-as kiadását is.

Hogy mi változott az előző kiadás óta? Nos, érkezett pár hibajavítás, valamint néhány új szolgáltatás is elérhetővé vált. A hibajavítások pontos listáját a driverhez tartozó kiadási megjegyzésekben találják az érdeklődők, az új szolgáltatásokat pedig az alábbiakban vesszük sorra.

[bold]Új, hasznos technológiák

[/bold]

Végre elérhetővé vált driverből is az FXAA technológia, ami nem más, mint egy shader alapú élsimító eljárás. Az FXAA hasonló képminőséget biztosít, mint a 4x-es MSAA eljárás, de utóbbinál akár 60%-kal is gyorsabb. Az FXAA technológia a GeForce 8-as, illetve újabb videokártyák esetében érhető el, viszont azokban a játékokban, amelyek már alapból is rendelkeznek beépített FXAA támogatással, letiltja a rendszer, hiszen ilyenkor mindig érdemes a beépítettet használni, szebb képminőséget biztosít (a driverből engedélyezett a HUD-ra is használja az élsimítást, és annak nem tesz jót).

A következő hasznos eljárás az Adaptive Vertical Sync, amely a pillanatnyi FPS sebesség alapján engedélyezi vagy tiltja le a vsync eljárás alkalmazását annak érdekében, hogy a játékélmény a lehető legzökkenőmenteseb legyen. Ez az eljárás szintén a GeForce 8-as, illetve újabb videokártyákon érhető el.

A repertoárban megtaláljuk a Frame Rate Target eljárást is, amely NVAPI segítségével, csak és kizárólag a támogatásra felkészített játékokban, illetve alkalmazásokban érhető el. Az eljárás lényege, hogy a rendszer egy előre meghatározott FPS értéken próbálja tartani a teljesítményt.

Újítások a megjelenítő-kezelésben

Az új driver ezzel együtt támogatja egyidejűleg kettőnél több megjelenítő használatát is azoknál a videokártyáknál, amelyeknél erre a GPU lehetőséget ad. Az újabb GPU-kat alkalmazó videokártyáknál akár 4 megjelenítő egyidejű kezelésére is van lehetőség – ebben mostantól a driver támogatás sem lehet akadály. Ide tartozik az is, hogy a DisplayPort 1.2-es videó kimenettel ellátott videokártyák esetében a technológiában rejlő lehetőségek mostantól zökkenőemtesen kiaknázhatóak, beleértve a megnövekedett sávszélesség kínálta nagyobb felbontásokat és a több kijelzőre történő streamelés lehetőségét is. Az új driver segítségével immár a DirectX 9-es játékot futtató SLI rendszerek esetében is elérhető az ablakos 3D támogatás.

A Surround Technológiát is érinti néhány újítás

A Sorround Gaming szolgáltatáscsokor jóvoltából lehetőségünk van kiterjesztett módban egy negyedik megjelenítő csatlakoztatására is, amelynek segítségével a különböző játékbeállításokhoz, vagy akár az asztali alkalmazásokhoz is könnyedén hozzáférünk (Accessory Display). Ezzel együtt Surround rendszerünk esetében egyedi felbontások menedzselésére is van mód. További érdekesség, hogy a Windows taskbar a középső kijelzőre igazítható, az egyes alkalmazások pedig Surround módban is teljes képernyőssé varázsolhatóak egyetlen fizikai kijelzőn. Amennyiben egymonitoros rendszerekhez való beálításokat használunk Surround rendszerünkön, akkor a középső kijelzőhöz teljes SLI gyorsítást kapunk. Rendelkezésre áll még a Bezel Peeking funkció is, így bekukucskálhatunk a kijelző kerete mögé a keret-kompenzált felbontások esetében.

Némi gyorsulásra is számíthatunk

Ahogy az lenniszokott, némi gyorsulásra is számíthatunk egyes játékok esetében. Ezek mértékéről az alábbi felsorolások adnak képet.

GeForce GTX 570/580:

[list type="unordered"]

[*]Akár 23%-os gyorsulás Just Cause 2-ben, SLI módban

[*]Akár 21%-os gyorsulás The Elder Scrolls V: Skyrim-ben

[*]Akár 17%-os gyorsulás StarCraft II-ben, SLI-módban

[*]Akár 14%-os gyorsulás Far Cry 2-ben, SLI-módban

[*]Akár 9%-os gyorsulás Bulletstorm alatt

[*]Akár 7%-os gyorsulás Civilization V-ben

[*]Akár 6%-os gyorsulás Deus Ex: Human Revolution-ben, SLI-módban

[*]Akár 6%-os gyorsulás Dragon Age 2-ben, SLI-módban

[*]Akár 5%-os gyorsulás Metro 2033-ban, SLI-módban

[*]Akár 5%-os gyorsulás Total War: Shogun 2 alatt

[/list]

GeForce GTX 560/560 Ti:

[list type="unordered"]

[*]Akár 20%-os gyorsulás The Elder Scrolls V: Skyrim alatt

[*]Akár 15%-os gyorsulás Just Cause 2-ben, SLI-módban

[*]Akár 13%-os gyorsulás Far Cry 2-ben, SLI-módban

[*]Akár 12%-os gyorsulás Bulletstorm-nál

[*]Akár 11%-os gyorsulás Civilization V-nél

[*]Akár 10%-os gyorsulás StarCraft II-ben, SLI-módban

[*]Akár 9%-os gyorsulás Batman: Arkham City alatt

[*]Akár 4%-os gyorsulás Deus Ex: Human Revolution-ben, SLI-módban

[*]Akár 4%-os gyorsulás Dragon Age 2-ben, SLI-módban

[*]Akár 4%-os gyorsulás Metro 2033-ban, SLI-módban

[*]Akár 4%-os gyorsulás  in Total War: Shogun 2

[/list]

Az Nvidia videokártyák és ION alapú asztali videó vezérlők tulajdonosai az alábbi hivatkozások segítségével tölthetik le Windows 7-re, Windows Vistára és Windows XP-re az új drivert:

[list type="unordered"]

[*]Windows Vista és WIndows 7: 32-bit | 64-bit

[*]Windows XP: 32-bit | 64-bit

[/list]

Érdekesség, hogy az Nvidia weboldalán található kereső Windows XP-re nem kínál se 32-bites, se 64-bites drivert GeForce GTX 690-hez, legalábbis a hír írásakor még ez volt a helyzet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére