Ahogy azt korábban az illetékesek ígérték, az Nvidia magával hozta az idei CES-re a vállalat legfrissebb videokártyáját, ami nem más, mint egy DirectX 11-es támogatással ellátott, Fermi architektúrára épülő GF100-as modell.
A termékkel felszerelt konfiguráción a hírek szerint a piac első DirectX 11-es tesztprogramja, az Unigine által készített Heaven benchmark fog majd futni a show folyamán, de a későbbiekben egy nagyszabású bemutatóra is lehet majd számítani. Egyelőre "csak" a GF100-as videokártyát tartalmazó Maingear konfigurációról érkeztek képek.
A GF100-as kártya 10,5 hüvelyk hosszú és két darab PCI bővítőhelyet foglal el a rajta elhelyezett kétslotos, egyventilátoros hűtésnek köszönhetően (ez nem meglepő módon hasonlít a generációk óta használt megoldásokhoz). Ahogy azt sejteni lehetett, a videokártya szörnyeteg működéséhez rögtön két darab PCI Express tápcsatlakozó alkalmazására is szükség lesz: az energiát az alaplapi slot mellett egy hattűs és egy nyolcctűs PCI Express tápcsatlakozón keresztül veszi fel a termék. Az újdonság háromutas SLI, valamint PhysX, Cuda és OpenCL támogatással érkezik.
A kártya GPU-ja és a terméken elhelyezett fedélzeti memória között 384 bites adatsín húzódik majd, a GPU belsejében pedig 512 CUDA mag kap helyet. Egyelőre ez minden, amit a GF100-as jövevénnyel kapcsolatban tudni lehet, de remélhetőleg pár óra múlva már okosabbak leszünk, ugyanis sor kerül egy átfogóbb bemutatóra is. Később ezzel még visszatérünk a témára.