Shop menü

LENCSEVÉGEN A VÁRVA VÁRT R9 285-ÖS VIDEOKÁRTYÁK

Három gyártó R9 285-ös videokártyáiról érkeztek fotók.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Lencsevégen a várva várt R9 285-ös videokártyák

Az AMD a korábbi pletykák alapján rövidesen bemutat egy új videokártyát, amely 28 nm-es csíkszélességgel készülő Tonga GPU-ra támaszkodik, és az Nvidia GeForce GTX 760-as videokártyájának piaci pozícióját próbálja majd egy picit rontani.

A napokban több gyártó R9 285-ös videokártyájáról is érkeztek fotók: ezek között egy Sapphire, egy HIS és egy XFX modell lapul. Közös tulajdonság, hogy mindannyian 28 nm-es Tonga GPU köré épülnek, amely a Tahitinél szűkebb, 384-bit helyett csak 256-bites adatsínen keresztül kapcsolódik a GDDR5-ös fedélzeti memóriához. Az új GPU a dolgok jelenlegi állása szerint GCN 2.0-s architektúrára támaszkodik, stream egységeinek pontos száma azonban egyelőre nem ismert. A különböző források szerint arra számíthatunk, hogy a stream egységek száma valamelyik Tahiti GPU-éval egyezik majd meg. Az egyelőre nem derült ki, hogy az új videokártyák pontosan milyen órajeleket alkalmaznak, illetve az sem tudható, hivatalosan hogyan alakul a referencia GPU- és memória-órajel. Az viszont biztos, hogy fedélzeti memóriából 2 GB-nyi áll rendelkezésre.

A jelek szerint a Sapphire a közeljövőben piacra dob legalább egy olyan R9 285-ös videokártyát, amelyen a vállalat jól ismert Dual-X videokártya hűtője teljesít szolgálatot. Az extra hűtőteljesítmény alapján várható, hogy az újdonság a referenciánál magasabb órajeleket alkalmaz majd.

Az XFX kínálatában szintén lesz legalább egy olyan R9 285-ös modell, amelyen a vállalat saját fejlesztésű, Double Dissipation névre keresztelt kétventilátoros videokártya hűtője lapul. Itt is elképzelhető, hogy a referenciánál magasabb órajelekkel találjuk majd szemben magunkat.

Természetesen a HIS sem akar kimaradni a sorból, így a gyártó ugyancsak egy combosabb, egyedi hűtéssel ellátott R9 285-ös videokártyával készül. A kétventilátoros IceQ X² hűtésnek köszönhetően ennél a modellnél is van esély rá, hogy gyárilag megemelt órajelekkel kerül az üzletek polcaira.

A jelek szerint az R9 285-ös videokártyák rajtja már nincs messze, így nem kell sokat várni arra, hogy kiderüljön, pontosan milyen új fegyvert készítettek az AMD szakemberei az Nvidia megoldásai ellen.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére