A HTC sorozatban a második országban számolja fel a kihelyezett központját, és ezzel együtt az értékesítéseket is. Először Brazíliából vonultak ki, most pedig a szöuli kirendeltség ajtajára került fel végleg a "zárva" feliratú tábla.
A brazil bezárások és a mostaniak nem ugyanazon okra vezethetőek vissza. Braziliában alacsony a prémium modellek iránti kereslet, és a HTC jószerivel csak ilyeneket forgalmaz, Dél-Koreában viszont a Samsung elnyomásától szenvednek a konkurens gyártók. Egy korábbi kimutatás szerint itt a Samsung népszerűsége már olyan méretet öltött, hogy az eladott telefonok több mint 70 százaléka hozzájuk tartozik, vagyis csak minden negyedik készülék olyan, hogy nem a Samsung márkajelzése van rásütve.
Ezzel a lépéssel a HTC ugyan csökkenti a telefonok elérhetőségét, viszont az alacsony szerepvállalás miatt, ez annyira nem érződik majd az eladási számokon. Ennél valamelyest fájóbb lépés volt, amikor az észak-karolinai üzemben folyó kutatások leállításáról határoztak, szintén a költségek redukálása végett.
A HTC negyedéves jelentései továbbra sem alakulnak túl fényesen, így elképzelhető, hogy további piacok felülvizsgálásáról, és elhagyásáról döntenek a közeljövőben.