Shop menü

LEGALÁBB 10 ÉV TERMÉKTÁMOGATÁST KAP A WINDOWS 10

Viszont a frissítések fogadásának lesznek feltételei is, így előfordulhat, hogy egy-egy konfigurációhoz egy idő után egyszerűen nem jön több update.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Legalább 10 év terméktámogatást kap a Windows 10

Bár eleinte elég nagy kavarodás volt a Microsoftnál a Windows 10 terméktámogatási ciklusával kapcsolatban, a helyzet most végre rendeződni látszik. A legfrissebb bejelentés alapján már biztosan tudható, hogy a Microsoft új operációs rendszere is megkapja ugyanazt a tízéves terméktámogatási ciklust, amit elődei élvezhettek: ebből 5 év lesz az aktív, sok kisebb-nagyobb frissítést hozó időszak, majd további öt éven keresztül él a kiterjesztett terméktámogatás, amelynek keretén belül már leginkább csak biztonsági frissítések és kritikus hibajavítások érkezhetnek.

A Windows 10 július 29-én indul hódító útjára, az aktív frissítési időszak pedig 2020. október 13-ig tart majd. Innentől kezdve a kiterjesztett frissítési időszak veszi kezdetét, ami a jelenlegi tervek szerint 2025. október 14-én érhet véget. Ezeket a dátumokat az általános elérhetőség alapján számították ki, de ezek nem kőbe vésett határidők, igény esetén valamelyest akár ki is tolhatóak. A terméktámogatási időszakok attól függően módosulhatnak, hogy érkezik-e új operációs rendszer kiadás, vagy sem, és ha érkezik, akkor pontosan mikor.

Ennél fontosabb információkról is lehullott a lepel, ami sokakat érinthet. A Microsoft elmondása szerint esetenként előfordul majd, hogy egy-egy konfiguráció nem kap frissítéseket, amelynek oka hardver-inkompatibilitás, illetve a megfelelő driverek hiánya lehet, sőt, ha az OEM terméktámogatási időkeret lejár, akkor is hasonló gyakorlattal találkozhat a konfiguráció tulajdonosa. Ezek a dolgok némileg árnyalják a Windows 10-ről kialakult képet, de összességében logikus, érthető szabályrendszerről van szó.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére