Először vizsgálták meg MRI-vel, hogy mi történik az ízületek ropogtatásakor, és a felvételekből kiderült, hogy mi okozza ezen tevékenység jellegzetes hangját. Az Albertai Egyetem kutatóinak magyarázata szerint a pattanó hang nem egy légbuborék kipukkanása nyomán keletkezik, ahogy azt korábban gondolták, hanem azért jön létre, mert az ízületi folyadékban hirtelen egy üreg jön létre.
„Egy kicsit olyan, mintha vákuumot hoznánk létre” – magyarázza Greg Kawchuk, a kutatás egyik résztvevője. „Ahogy az ízületi felszínek hirtelen eltávolodnak egymástól, a folyadék nem képes kitölteni a létrejövő megnövekedett rést, így egy folyadékmentes üreg jön létre, és ennek keletkezése során képződik a hang.”
A vizsgálat során Kawchuk és kollégái az MRI segítségével élőben figyelték, hogy mi történik, ha egy emberi kéz ujjait addig rángatják, amíg azok pattanó hangot nem adnak ki. Ennek során vált világossá, hogy hang az üreg létrejöttével egy időben keletkezik, bár az egyelőre nem egészen világos, hogy miért. Az eredménynek a puszta érdekességen túl komoly gyógyászati haszna is lehet, mondja Kawchuk.
A közvélekedéssel ellentétben ugyanis a vizsgálatok azt mutatják, hogy az ízületek ropogtatása a hirtelen fellépő nagy erőhatások ellenére nem károsítja azokat, sőt, egyes szakértők szerint a ropogtatás hozzátartozhat az egészséges működéshez. Az új eredmények révén talán képesek leszünk előre jelezni egyes ízületi problémákat, még mielőtt a komolyabb tünetek jelentkeznének, mondja Kawchuk.