Az ID-Cooling neve ugyan csak kevesek számára lehet ismerős, ennek ellenére a vállalat igen komoly múlttal rendelkezik: több, mint tíz éve végez kutatásokat hődisszipáció, illetve ventilátor-technológiák terén, sőt, e területeken gyártói tapasztalata is van – elég csak ellátogatni a hivatalos weboldalára, ahol elég tekintélyes méretű termékpalettával találjuk szemben magunkat.
A szóban forgó vállalat a napokban egy új, hőkamrával ellátott processzorhűtőről rántotta le a leplet, ami kompakt felépítése miatt leginkább Mini-ITX formátumú alaplapokhoz lehet igazán jó választás. Az IS-VC45-ös hőkamrás processzorhűtő elegáns dizájnnal rendelkezik és meglehetősen kevés helyet foglal: a termék kiterjedése mindössze 94 x 94 x 45 milliméter, tömege pedig nem több 330 grammnál. Az új processzorhűtő talpazata egy hőkamrát tartalmaz, amely felett alumínium lamellákból álló hűtőtömb teljesít szolgálatot. A szuperkompakt szett hűtőteljesítményére jellemző, hogy akár a 130 wattos TDP-vel rendelkező processzorokat is hatékonyan lehűti, ami elsőre elég meglepő lehet.
A mindössze 45 milliméter magas processzorhűtő egy 92 x 92 x 15 milliméteres ventilátort kapott, ami a PWM támogatás jóvoltából a percenkénti 600-as és 2500-as közötti fordulatszám-tartományban üzemel. A légkeverő maximum 44,3 CFM levegőmennyiség megmozgatására képes, zajszintje pedig fordulatszámtól függően 14 és 33 dB(A) között helyezkedik el. A ventilátor FDB (Flid Dynamic Bearing) csapágyazást kapott.
Ugyan az újdonság vonzó paraméterekkel rendelkezik, egy kis üröm is vegyül az örömbe: a termék csak Intel processzorfoglalatokkal kompatibilis. Az LGA-1150/1156/2011-es processzorok támogatása biztosított, azaz minden modern Intel központi egységhez választható a termék. A rögzítés hátlappal, illetve fémcsavarokkal történik, ami kellő biztonságot garantál.
Az IS-VC45-ös hőkamrás processzorhűtő már elérhető kereskedelmi forgalomban, listaára pedig 44,99 dollár.