KORAI HÍREK A WIN8-RÓL

Érdekes blogbejegyzést tett közzé a Microsoft egyik alkalmazottja az MSDN-en, amit ugyan gyorsan el is távolítottak onnan, de a Google emlékezetéből már nem tudták kiradírozni. A bejegyzés pedig természetesen azért érdekes, mert a Win8-ról tartalmaz bizonyos sejtetéseket - bár persze anélkül, hogy bármi konkrétumot is mondana.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2010. febr. 11. 12:01
Korai hírek a Win8-ról

Galéria megnyitása
Érdekes blogbejegyzést tett közzé a Microsoft egyik alkalmazottja az MSDN-en, amit ugyan gyorsan el is távolítottak onnan, de a Google emlékezetéből már nem tudták kiradírozni. A bejegyzés pedig természetesen azért érdekes, mert a Win8-ról tartalmaz információmorzsákat - de persze anélkül, hogy bármi konkrétumot is mondana.

A Win8 egyelőre csak egy feltételezett név; az illető elmondása szerint amíg nincs végleges álláspont, addig "marketing" névvel sem hozakodik elő. Helyette egyszerűen csak Windows.next-ként hivatkozik a rendszer következő változatára, kiemelve, hogy ez nem hivatalos név, csak az ő körében használják egyre gyakrabban.

Mint mondja, az új rendszer "teljesen más" lesz ahhoz képest, amit az emberek általában elvárnak egy Windowstól.  Kiemelte, hogy minden eddiginél gondosabban gyűjtötték össze a felhasználóik visszajelzéseit, elvárásait és szükségleteit, és eköré szervezték az egész munkamenetüket is, hogy az új alkotásuk a lehető legjobban megfelelhessen mindezeknek.

A vége felé már nagyon elragadtatta magát, nem kevesebbet állítva, mint hogy a felvetett elképzelések nem egyszerűen csak a lehető leghűségesebben tükrözik mindazt, amire már évek óta vágynak az emberek, de egyenesen meg fogják változtatni a PC-khez való viszonyunkat és azoknak a használati lehetőségeit.

Ennél többet pedig már nem is mondott, viszont a lelkesedése nyilvánvaló, tehát valami alapja talán lehet is rá. Konkrétumokra azonban a jelek szerint még várnunk kell egy darabig. Korábbi hírek alapján egyelőre csak annyit lehet sejteni, hogy a Win8 elvileg 2011 júliusa körül érkezhet (bár előzőleg volt szó 2012-es időpontról is), nem kizárt az immár csak 64 bitesség (ideje lenne), és persze kétségkívül még az eddigieknél is fontosabb szerephez juthat a többérintéses vezérlés.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
eteke
eteke
2010. febr. 15. 16:59
#26

Nem más ez, mint a következő win marketing kampány kezdete. Időben el kell kezdeni, hogy kialakuljon a várakozás a lelki függőség és szaladj megvenni mikor kijön. Véletlenül kiszivárgott a semmi, hát persze. Szánalmas.

balintdavid
balintdavid
2010. febr. 15. 8:26
#25

Tekintve hogy a 32 bites korszak 20-25 év alatt ért véget, kár ezen gondolkozni :-D

Egyszerűen nem lenne pénze a desktop hw/sw a iparnak váltásra, arról nem is beszélve, hogy értelme sem lenne

axe
axe
2010. febr. 13. 23:14
#24

Windows 7 nagyon jó rendszer lett, de tele van hibával. Phantomstranger-el egyet értek, 2015 körül kellene jönnie, és addigra minden hibát kijavítanának, esetleg lecserélhetnék az NTFS-t is. 32bit pedig a múlté, mival lassan egyetlen frogram megeszi a 3 giga ramot (jövőre is gondolva).

CsorvaGep
CsorvaGep
2010. febr. 13. 17:59
#23

mire oda jutunk lesz 128bites proci, és akkor már nem hülyeség rögtön legyen is rá OS

NTFS meg folyamatosan javítva van, amúgy se attól függ hogy mennyire töredezett a lemez. A win7 a háttérben amúgy is szépen helyre rakja.

pycur
pycur
2010. febr. 12. 18:37
#22

Valamit lehetne kitalálni az F5 ellen h ne postolja újra 2-3 óra múlva amit írtam...

Phantomstranger
Phantomstranger
2010. febr. 12. 17:19
#21

Még 2012-re is korai a következő Windows. Kb 2015-re már elfogadnám. Túl drága ahhoz, hogy ilyen sűrűn cserélgesse az ember.

axe
axe
2010. febr. 12. 14:46
#20

128bit minek? stabilitás, biztonság, nehezebb feltörés, nehezebb forráskód visszafejtés, nagyonn utasításkészlet, most ennyi jutott eszembe, 32bit-et meg lehet DELET-elni felesleges!

arkman
arkman
2010. febr. 14. 0:14

Hogy jön a "bithez" a "stabilitás, biztonság, nehezebb feltörés, nehezebb forráskód visszafejtés" és a "nagyonn" (nagyobb) utasításkészlet? Semmi közük hozzá. Egyetlen pozitívuma lehet a 128bitnek a pontosabb számolás. (FP128 ) Ebből már következik, hogy manapság (+5-10 év) a tudományos szuperszámítógépeken kívül kb sehol sem lenne fejlődés. (Kivéve ha akkora fejlődést tudnának produkálni, hogy EB nagyságrendű memóriamodulok lennének hirtelen)

pycur
pycur
2010. febr. 12. 10:52
#19

NTFS--NoThankyouFileSystem :D

Azrael
Azrael
2010. febr. 12. 10:31
#18

Nem kell feltétlen (teljesen) új fájlrendszer, egy nem brutálisan töredező NTFS-sel már megelégednék :D

mihaly.hermann
mihaly.hermann
2010. febr. 12. 11:47

Azzal én is megelégednék... Ne töredezzen és kész :)

Amúgy nem tudom, hogy a Mac-esek miért nem féltik az adataikat... Az OS telepítésénél a HDD patricionálása :D annyiból áll, hogy létrehozza és már lehet is telepíteni a rendszert, mint Win-en a gyorsformázás... Attól még ott lesz a hibás szektor a lemezen és ugyanúgy ráír, mintha használat közben menne tönkre. Adatot olvasni onnan már nem lehet... És annyira istenítik az Apple-t, az adatok biztonsága (olvasás és írás), pedig nem fontos... Formázás? 1 mp... Hibás szektor? Adataidnak annyi....

nyunyo19
nyunyo19
2010. febr. 11. 21:49
#17

Szerintem mire a windows.next megjelenik azért elég általános lesz a 64bites rendszer, akinek meg 32 bites lesz annak meg marad a win7 esetleg xp, hisz most sem használja rögtön mindenki a win7-et azt hiszem ugy 15% lehet. Amugy a 128 bitről én is olvastam, és egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, a kétkedőknek ajánlom figyelmébe hogy nézzen utána mit is jelent ez(nem a memória címzés). Mindenesetre legalább annyira várom mint az eddigi windowsokat, valahogy sehogy :D. Majd meglátjuk mindenesetre ilyen messziről felesleges okosnak lenni főleg az informatikában.

nyunyo19
nyunyo19
2010. febr. 11. 21:27
#16

Szerintem mire a windows.next megjelenik azért elég általános lesz a 64bites rendszer, akinek meg 32 bites lesz annak meg marad a win7 esetleg xp, hisz most sem használja rögtön mindenki a win7-et azt hiszem ugy 15% lehet. Amugy a 128 bitről én is olvastam, és egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, a kétkedőknek ajánlom figyelmébe hogy nézzen utána mit is jelent ez(nem a memória címzés). Mindenesetre legalább annyira várom mint az eddigi windowsokat, valahogy sehogy :D. Majd meglátjuk mindenesetre ilyen messziről felesleges okosnak lenni főleg az informatikában.

pycur
pycur
2010. febr. 11. 21:11
#15

Fat32 poowaa! A jogrendszer nem túl jó otthonra, több gondot okoz reinstallnál(format nélkül) mint hasznot. Az egyetlen amiért át kellett térnem kényszerből hogy a 4 gbnál nagyobb videóimat és az isokat le tudjam tárolni egyben. A 32 bit nem elkészítésével meg csak azt fogják elérni hogy a commodore gépekre nem fog agyongyalult verzió készülni, ugyanakkor a közepesen régebbi userek gépeire se fog rámenni, legyen az üzleti gép vagy otthoni...ezzel számolniuk kéne. Nincs még mindenkinek 64 bites cpu, csak aki kb 3-4 éven belül vette a gépét.

iceblade
iceblade
2010. febr. 11. 20:37
#14

WinFS lehetseges hogy ez lesz az uj fajlrendszer

http://en.wikipedia.org/wiki/WinFS

somakb
somakb
2010. febr. 11. 16:59
#13

"minden eddiginél gondosabban gyűjtötték össze a felhasználóik visszajelzéseit, elvárása"

Eddig ezt nem tették??? :))

Fzoltan
Fzoltan
2010. febr. 11. 16:48
#12

még egy jó ideig úgyis csak Win7 lesz

pietro84
pietro84
2010. febr. 11. 16:04
#11

vajon a windows következő része is az ősrégi szutyok töredező ntfs fájlrendszerre fog készülni?

mihaly.hermann
mihaly.hermann
2010. febr. 11. 22:09

A WinFS, fejlesztése leállt (ha nem keverem a .NET-es rendszerrel, vagy milyen programozással készült OS-sel), az embereket elküldték! Ezt egy Ms-os srác mondta.... Szóval erre ne számítsunk!

iceblade
iceblade
2010. febr. 11. 13:05
#10

az sem kizárt bár sztem a midori más lesz. de majd kiderül..

straw
straw
2010. febr. 11. 13:02
#9

Ez nyilvánvaló, én nem azt írtam hogy csak és kizárólag a midorit vagy a Win8-at vagy a Win7 SP1-et fejlesztik.

Csak azt hogy eddig folyamatosan a Midoriról beszéltek, egy-két nyilatkozatban említették meg a win 8-at, perszek még az is lehet hogy a kettő egy és ugyanaz.

iceblade
iceblade
2010. febr. 11. 13:00
#8

sztem a microsoftnál több dolgot is csinálnak szóval valaki csinálja a win7 sp1et valaki a win8at és valaki a midorit :D

straw
straw
2010. febr. 11. 12:49
#7

Az új windows nem a Midori lesz? Eddig erről volt szó, most hova ez a nagy váltás.

TescoZsomi
TescoZsomi
2010. febr. 11. 12:48
#6

Mint mondja, az új rendszer "teljesen más" lesz ahhoz képest, amit az emberek általában elvárnak egy Windowstól.

Höhh... Szinte minden Windows-ról elmondható, hogy teljesen más, mint amit az emberek elvárnának tőle. xD Bár ez a Win7 áll legközelebb hozzá, de még ez sem tökéletes. :$

balintdavid
balintdavid
2010. febr. 11. 12:45
#5

A 128 bit hatalmas bullshit. Még legalább 10 évig 64 bitesek lesznek az új desktop gépek

Kange
Kange
2010. febr. 11. 12:45
#4

Mihaly: 128 bit? Mi a jó fenének kéne az az embereknek otthonra? Arról meg nem is beszélve, hogy nem is tudom, hogy az Intel és AMD párosnak lenne-e erre alkalmas processzora...

mihaly.hermann
mihaly.hermann
2010. febr. 11. 14:39

Kange: Én csak azt írtam le, amit olvastam kb 1-2 hónapja... Állítólag dolgoznak már a 128 bites rendszereken... Szóval lehet, hogy pl 2 év múlva már a procik 128 bitesek lesznek...

Ez csak feltételezés!!! A Win 8 megjelenése miatt írtam 2 évet!

iceblade
iceblade
2010. febr. 11. 12:31
#3

kiváncsi vagyok mikor fog kiszivárogni az első alpha verzió :D

mihaly.hermann
mihaly.hermann
2010. febr. 11. 12:31
#2

Volt olyan hír, ahol a 32 bit végét írták, hogy már csak 64 bit (esetleg 128 bit) lesz, az amit használni fog... Vagyis a Win7 az utolsó, amiből megjelent a 32 bites verzió, és elő van irányozva a 128 bites rendszer is...

/ 2
Vissza az oldal tetejére