KIDERÜLT, MIKOR DEBÜTÁLHAT A GEFORCE GTX 960

A januári bejelentés eddig is biztosnak tűnt, most azonban a várható dátumról is lehullott a lepel, hála a vállalat egyes részvényeseinek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2014. dec. 29. 12:01
Kiderült, mikor debütálhat a GeForce GTX 960

Néhány hete az akkoriban keringő pletykák alapján még úgy tűnt, az Nvidia legújabb asztali videokártyája, a sokakat érdeklő GeForce GTX 960 várhatóan a következő év elején, a január első felében megrendezésre kerülő CES 2015 alkalmával mutatkozik majd be. A források arra számítottak, hogy a termék január hatodikán csak formálisan rajtol el, kereskedelmi forgalomban azonban majd csak a hónap vége felé válik elérhetővé.

Most friss információk is érkeztek a témában, amelyek alapján úgy tűnik, a januári bemutató a hónap 22. napján esedékes. A legutóbbi értesülések nem említenek formális rajtot, vagyis a dolgok jelenlegi állása szerint nagy rá az esély, hogy január 22-én a boltok polcain is feltűnhet az újdonság. Az információt egyébként a vállalat részvényesei szivárogtatták ki, így lehet némi alapja.

A GM206-os GPU köré épülő GeForce GTX 960 technikai paramétereiről egyelőre annyi tudható, hogy a Maxwell architektúra köré épülő GPU 128-bites adatsínen keresztül kapcsolódik a 2 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriához, az új videokártya TDP-je pedig jelentősen alacsonyabb lesz, mint elődjéé. Az újdonság a PCI Express 3.0 x16-os slot mellett egy hattűs PCIe tápcsatlakozón keresztül szerzi be a működéséhez szükséges áramot.

A GeForce GTX 960 a 200 dollár körüli árszintet veszi célba.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
dbori
dbori
2015. jan. 4. 23:47
#15

Most olvastam ezt a cicergést... Nekem 2 980 van slibe és egyik se cicereg. Ekkora mákom van? Lehet lottóznom kellene...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. dec. 30. 10:46
#14

Most leginkább az r9280 a bestbuy, utóbbi 760 áron, de erősebb és több VRAM-mal jön a referencia modell is.

rini
rini
2014. dec. 29. 21:13
#13

Alapvetően elég lesz a 128 bites is. Vannak már más megoldások is a sávszélesség növelésére a memória sebesség növelésén kívül. Szerintem ezt bizonyítják a nemrég megjelent kártyák is. Hiába kisebb a sávszélesség, mégis sokkal többet hoztak ki a 980-as kártyából az elődhöz képest. Ez így fog lenni a 960 esetében is. Szóval szerintem nem kell félni a 128 bittől. Hozni fogja a megfelelő teljesítményt. Az viszont más kérdés, hogy lesznek olyan programok, játékok amelyek pont a sávszélesség nagyságára fognak gyúrni. Na azok nem fognak tökéletesen futni.

Gpety
Gpety
2014. dec. 29. 21:19
  • igazából azt sem tudjuk még pontosan milyen GPU lesz ahhoz a megálmodott memória sávszélességhez. Akár az sem kizárt, hogy a 270x ellen küldik majd mind ár, mind pedig teljesítmény szempontjából.
tibaimp
tibaimp
2014. dec. 29. 19:46
#12

Szóval többek szerint is április, akkor várunk :(

Hogy ne csak off-oljak, a maxwell nagyon jó lett, de marhára túl van árazva, ez az egy bajom vele csak.

tibaimp
tibaimp
2014. dec. 30. 10:55

igaz...

TheRealTsL
TheRealTsL
2014. dec. 29. 18:53
#11

A jelenleg valószínűsített paraméterekkel nekem kicsit csalódás ez a 960... Jobbra számítottam és direkt miatta vártam a vásárlással. Így inkább rááldozom azt a pluszt és 970 lesz belőle.. csak sikerüljön kifogni egy cicergésmenteset..

ttovamartin123
ttovamartin123
2014. dec. 29. 17:47
#10

Miért hasonlítja minden vaskalapos a 290x et a gtx 980 hoz ?!!! Ember a 290x lassan egy éves vga a gtx 980 amiert ugy oda vannak(nem fikázom bivalyerős kártya) az pedig még friss.(Mellesleg nem sok olyan darab akad ami nem "cicereg". Majd ha kijött a 390x akkor lehet hasonlítgatni..A fogyasztás meg éves szinten nem kerűl 2000 forintnál többé mit kell itt a fogyasztáson civakodni.. Persze hogy jobb a 980,de az árért 2 használlt 290x et kapok... Semmi bajom se az amd vel se az nvidiaval megvárom mit lép az amd és döntök legyen az 980 vagy 390x de nem a fogyasztás fog érdekelni.

kiskoller
kiskoller
2014. dec. 29. 18:08

"Miért hasonlítja minden vaskalapos a 290x et a gtx 980 hoz ?!!!"

Mindig az éppen aktuális kártyákat kell összehasonlítani, amik épp a polcokon vannak, függetlenül attól, hogy mikor jelentek meg azok a kártyák.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. dec. 29. 15:48
#9

128 bites busz, asszem ezt kihagyom. Pedig végre egy GTX n60-as kártya ami nem átcímkézés műve.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. dec. 29. 15:08
#8

Nagyon egyszerű , csak rákell nézni :

2014 vs 2013

GTX980 vs R9 280X

1126 MHz vs 850 MHz

Render Output Units 64 vs32

[LINK]

GTX980 vs R9 290X

1126 MHz vs 800 MHz

Render Output Units 64 vs 64

[LINK]

Plusz ott van az az 1 évecske NV előnyére :$

csabi02
csabi02
2014. dec. 29. 15:08
#7

sokan az új amd vgakat várják és ha valóban durvák lesznek, akkor azt a kb ~4hónapot megéri várni rá...

Riddick77
Riddick77
2014. dec. 29. 15:06
#6

Ha,most van egy kis esze az AMD -nek,akkor kiad egy olyan kártyát ami a közép felső kategóriában nagyon jó lesz. És,véletlenül sem 128biten... :)

patrik2991
patrik2991
2014. dec. 29. 13:57
#5

200 dodó? Nem 250-300?

patrik2991
patrik2991
2014. dec. 29. 16:57

Ja, így már érthető. :)

Gpety
Gpety
2014. dec. 29. 13:19
#4

Biztos jó darab lesz és nem lennék meglepődve, ha az első generációja 28nm-en jönne, majd tavasszal egy új steppinggel 20nm-en. A 128 bit pedig elegendő lesz, a többek között mert a Maxwellekben elég nagy a gyorsítótár. Elég csak megnézni a 750Ti és 650Ti viszonyát: ugyan az a memória sávszél, teljesítményben pedig ég és föld, a 750Ti-t nem vágja földhöz a 128bit buszszélesség. Vagy elég csak megnézni a GTX980 és R9 290X viszonyát. Utóbbi másfélszer nagyobb sávszéllel bír, összességében mégis alulmarad. A GTX960 esetében 128 biten szerintem olyan 110-120Gb/s lesz az elméleti memória sávszél, ami az előző viszonyokat nézve simán elég lesz a konkurens R9 285 ~175Gb/s-ával szemben. A két kártya teljesítmény/fogyasztás viszonyában pedig ismét csúfosan lemarad majd az AMD variánsa.

Gpety
Gpety
2014. dec. 29. 20:32

Továbbra sem tudom a felállított párhuzamokat elfogadni, összehasonlíthatatlan dolgokat nem szeretek összevetni. Az meg már csak a sokadik buktató - és hab a tortán - , hogy a 960-ban várható GM206(?) (illetve a 980/970-ben lévő GM204) messze nem azonos a GM107-es felépítésével, nem csak az egyes egységek megsokszorozásáról van szó a GPU-ban, hanem sok szempontból módosítottak is. Ilyen pl. hogy tovább fejlesztették a színtömörítési eljárásukat, amivel igen sok sávszélességet megspórolhatnak az új Maxellek. (Ezen a téren egyébként az R9 285 is előre lépett a 280-hoz képest.) Nekem továbbra sem kétséges, hogy a 960 egy igen jó kártya lesz, az alacsony fogyasztás és 128 bites memóriabusz miatt pedig olcsóbban gyártható, mint pl egy 285-ös, tehát árban is oda rakják majd, ahová szeretnék.

Phantomstranger
Phantomstranger
2014. dec. 29. 12:48
#3

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy oldják meg, hogy egy (reményeim szerint minimum) GTX770 teljesítményű kártyának elég legyen 128biten a GDDR5. A számok alapján fele busz=fele sávszél. Még ha akár 8GHz-ig húznák is azokat a GDDR5-öket, még akkor is elmaradnak a GTX760-tól.

Remélem azért akad a tarsolyban egy GTX 960 Ti 256bit 4GB GDDR5 is.

gery84
gery84
2014. dec. 29. 12:22
#2

Hát attól függ melyik elődje mert a 760-as az a GK 104-es chipből van.

De ez GM206-os chipből lesz és az igazi elődje a GK106-os chipből készülő GTX660-as ami szintén 1db 6 tűs tápkábelt igényel.

Crytek01
Crytek01
2014. dec. 29. 12:19
#1

AMD 380-390-ekről is jöhetne már valami info.

jozef8
jozef8
2014. dec. 29. 17:14

A csúszásban mennyire vagy biztos?

Vissza az oldal tetejére