Megérkezett a Seidon 120XL és a Seidon 240M
A friss folyadékhűtő szettek kompakt, készre szerelt megoldások, így rendkívül egyszerűen beszerelhetőek az adott rendszerbe - még a folyadék feltöltésével sem kell foglalkozni, hiszen a szettek folyadékkal töltve kerülnek a boltok polcaira, csak úgy, mint a többi kompakt folyadékhűtő szett. Annak érdekében, hogy a szivárgás lehetősége kizárható legyen, a szetteket a gyárban nyomáspróbának is alávetik.
A Seidon sorozatú újdonságok közül a kisebbik a 120XL, míg a nagyobbik a 240M nevet kapta. Előbbi egy kisméretű, kompakt hőleadó radiátorral érkezik, amelynek elején és hátulján egy-egy PWM támogatással is ellátott, 120 milliméteres átmérővel rendelkező ventilátor lapul.
Az újdonságok tulajdonságaiEzzel szemben a Seidon 240M már nagyméretű hőleadó radiátort alkalmaz, amely ugyancsak két darab, PWM támogatással is ellátott 120 milliméteres ventilátornak ad helyet, ám ezek már elférnek a hőleadó radiátor egyik oldalán, egymás mellett. Maguk a ventilátorok a 600-as és 2400-as közötti fordulatszám-tartományban üzemelnek, méghozzá 19 dB(A) és 40 dB(A) közötti zajszint mellett.
A szettek mindkét esetben ugyanazt a folyadékhűtő blokkot alkalmazzák, amely speciális mikrocsatornák segítségével gondoskodik róla, hogy a hűtőközeg minél nagyobb felületen keresztül, minél hatékonyabban vehesse fel az adott processzor által termelt hőt. A rézből készült mikrocsatornás folyadékhűtő blokk egy kerámia csapágyas szivattyút is tartalmaz, amely a folyadék halk, de hatékony keringetéséért felel. A szivattyú 12 voltos feszültséggel üzemel, zajszintje pedig 25 dB(A) alatt marad.
A folyadékhűtő blokkot a legújabb AMD és Intel processzorfoglalatokra is fel lehet szerelni, így az az LGA-2011-es és a Socket FM2-es processzorfoglalatokhoz egyaránt passzol. Jó hír, hogy a kompakt újdonságok az AMD Richland APU egységeihez, illetve az Intel Haswell APU egységeihez is alkalmazhatóak lesznek.
A gyártó szerint az új, kompakt felépítéssel érkező folyadékhűtő szettek akár processzor-tuning alkalmával is képesek helytállni, igaz, a Cooler Master arról nem adott információt, hogy az egyes szettek pontosan mekkora hűtőteljesítményt kínálnak.
A Cooler Master Seidon 120XL és Seidon 240M névre keresztelt kompakt, gondozásmentes folyadékhűtő rendszerei már elérhetőek kereskedelmi forgalomban. A két év garanciával érkező újdonságok régiónként eltérő ajánlott végfelhasználói áron kerülnek a boltok polcaira. A hazai árazásról egyelőre nincs információ.