Shop menü

KELLEMETLEN MEGLEPETÉSEKET HOZOTT A 6.0-S APPLE TV FRISSÍTÉS

Egyelőre nem érdemes telepíteni a 6.0-s frissítést, mert komoly problémákat okozhat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kellemetlen meglepetéseket hozott a 6.0-s Apple TV frissítés

Az Apple az elmúlt hét folyamán nem csak az iOS 7-es kiadását tette elérhetővé, hanem az Apple TV Software 6.0-s kiadását is, igaz, utóbbinál a jelek szerint homokszem került a gépezetbe, ugyanis a frissítés telepítése egyes esetekben nem várt meglepetéseket okozott, méghozzá a kellemetlenebb fajtából.

Galéria megnyitása

Az Apple TV Software 6.0-s kiadása egyebek mellett AirPlay és iTunes Radio támogatással érkezett, igaz, utóbbi csak az Amerikai Egyesült Államok területén vehető igénybe. Az új szoftver egyes felhasználók számára mellékhatásokkal is járt: voltak, akik az eszközön tárolt tartalmakat vesztették el, de olyanok is akadnak, akik a frissítés óta semmit sem tudnak letölteni az internetről, hiába áll rendelkezésre működő internetkapcsolat. A kevésbé szerencsések a frissítés után egy működésképtelen Apple TV-t kaptak eredményül, amit csak helyreállítás után lehet ismét birtokba venni. Utóbbihoz micro-USB kábelre és iTunes-ra van szükség.

A malőr miatt egyelőre az 5.3-as kiadás a legfrissebb stabil szoftver (Forrás: 9to5mac)

Az ügy kapcsán közlemény egyelőre nem született, viszont az már biztos, hogy az Apple illetékesei észrevették a hibát, ugyanis a frissítést eltávolították, így jelenleg az elérhető legfrissebb stabil szoftver az 5.3-as verziószámot viseli. Persze a 6.0-s kiadás az Apple hivatalos weboldaláról így is letölthető, de a fentiek miatt ezzel érdemes várni egy kicsit, hiszen a korábban említett problémák sok kellemetlenséget okozhatnak. Egyszóval egyelőre semmiképpen sem érdemes 6.0-s verzióra frissíteni az Apple TV szoftverét.

Reméljük, a hibákat hamar kijavítják a vállalat illetékesei és hivatalos állásfoglalás is születik az ügyben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére