Érdekes új felhasználási lehetőséget talált a színes e-papír-technológiához a brit hadsereg egyik kutató ágazata, a BAE Systems, mégpedig az álcázás területén: e-papírral ugyanis akár egész járműveket is be lehet vonni, majd kaméleon-módra bele is lehet olvasztani őket a környezetükbe.
Amellett, hogy ez a megoldás rendkívül energia- és költséghatékony, legalább ennyire rugalmas is, és a gyakorlatban is kitűnően vizsgázott: megfelelő érzékelőkkel (kamerákkal) kiegészítve ugyanis mozgó járműveket is kiválóan álcáz, teljesen függetlenül attól, hogy azok milyen gyorsan haladnak. A kamerák által az egyik oldalról közvetített kép ilyenkor ugyanis nemes egyszerűséggel a jármű másik oldalán kerül megjelenítésre, és fordítva.
Bár ezt az új megoldást élesben még nem alkalmazták, a fejlesztők élénken remélik, hogy erre igen rövid időn belül sor kerülhet; jelen tervek szerint Afganisztánban kerülnének először bevetésre az első ily módon álcázott járművek. És persze ha náluk beválik, úgy kétségkívül mások is érdeklődni fognak majd az új megoldás iránt.