Megérkezett az első játékmenet videó a Just Cause harmadik részéhez. Hősünknek, Rico Rodrigueznek ez alkalommal Medici szigetén kell majd megdöntenie a népet kizsákmányoló diktatórikus kormányzatot, aminek a feje a jelek szerint egy Di Ravello névre hallgató önkényúr lesz.

Az Avalanche Studios nyitott világú akciójátékában a korábbi részekhez hasonlóan a fékeveszett rombolásé lesz a főszerep. Újdonság, hogy ezúttal nem kell a pénzzel foglalkoznunk, mert rendszeresen kapunk majd utánpótlást, továbbá, végtelen mennyiségű C4-essel leszünk ellátva, így lényegében bármit a levegőbe fogunk tudni repíteni.

Fontos azonban észben tartanunk, hogy ellenfeleink jóval megfontoltabban fognak viselkedni annál, mint ahogy azt megszokhattuk. Ha például egy tankkal próbáljuk majd meg lerombolni a bázisaikat, a katonák nem fognak tüzet nyitni ránk a pisztolyaikból és karabélyaikból. Ehelyett jó eséllyel a legközelebbi fegyverraktárhoz futnak majd, hogy magukhoz vegyenek egy páncélöklöt, amivel már reális esélyük lehet ellenünk a harcban.

A videóból azon kívül, hogy a látványra és a pusztításra nem lesz panaszunk, az is kiderül, hogy az előrendelők majd ingyen zsebelhetik be a Weaponised Vehicle Packnak keresztelt DLC-t, ami mint ahogy a neve is mutatja, pár ugyancsak komoly tűzerővel bíró járművel fogja kibővíteni bevethető eszközeink amúgy is színes palettáját.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kerty
Kerty
2015. ápr. 28. 22:04
#5

A videó összefoglalta mit fogok csinálni 2 órán keresztül :D azért remélem kicsit változatosabbak lesznek a küldik!

Kobest
Kobest
2015. ápr. 28. 21:48
#4

Szépnek szép, de nagyon úgy tűnik, mint a második rész felturbózva. Persze, ami jól működik, azon nem kell változtatni. :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. ápr. 28. 21:24
#3

Inkább rajzfilmes grafikája van. Szép, de nem élethű.

kiskoller
kiskoller
2015. ápr. 28. 21:18
#2

Sztem Micheal Bay-nek orgazmusa lenne, ha látná ezt a trailert.

Fantom1983
Fantom1983
2015. ápr. 28. 21:09
#1

Imádtam a 2. részét,gyönyörű grafikája volt!

Vissza az oldal tetejére