Shop menü

JÚNIUS MÁSODIKÁN DEBÜTÁLNAK AZ INTEL ÚJ PROCESSZORAI

Az Intel a júniusi Computex-et övező hatalmas figyelmet kihasználva mutatja be a Haswell család tagjait.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Június másodikán debütálnak az Intel új processzorai

Sokan azt várták, hogy a január elején esedékes CES 2013 alkalmával már bemutatkozhatnak az első olyan alaplapok, amelyek az Intel új, negyedik generációs Core i sorozatú processzoraihoz, a Haswell család tagjaihoz készültek. Sajnos erre nem került sor, de a korábbi infók alapján, amelyek arról számoltak be, hogy az Intel újdonságai tavasz helyett majd csak nyáron rajtolnak el, a helyzet abszolút nem meglepő.

Galéria megnyitása
Az már eddig is sejthető volt, hogy a Haswell család tagjai valamikor június folyamán mutatkoznak be a nagyközönség előtt, ám eddig pontosabb dátum nem állt rendelkezésre - most azonban szerencsére megtört a jég. A DigiTimes értesülései szerint az Intel az új processzorok rajtját közvetlenül a Computex elé időzítette: a friss processzorokról egy sajtókonferencia alkalmával, június második napján hull le a lepel.

Maguk a processzorok, a hozzájuk készített LGA-1150-es processzorfoglalatot tartalmazó alaplapok és az őket tartalmazó rendszerek a Computex alkalmával, azaz június negyedike és június nyolcadika között megtekinthetőek lesznek a különböző vállalatok standjain. Nem sokkal az idei év legnagyobb PC hardver expójának számító Computex záró ceremóniája után kereskedelmi forgalomban is találkozhatunk a Haswell processzorokkal, a hozzájuk tartozó alaplapokkal, illetve az őket alkalmazó konfigurációkkal..

A vállalat egyébként hatalmas reményeket fűz az újdonságokhoz: az Intel illetékesei szerint a Haswell sorozat tagjai az idei év harmadik negyedévének végén, azaz szeptemberben már a vállalat processzor-szállítási mutatóinak 14-16%-át adják majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére