A Jon Peddie Research elemzői publikálták legfrissebb összesítésüket, amely a videokártyák szegmensének elmúlt negyedévéről ad némi képet. Az előzetes adatok szerint az AMD a videokártyák szegmensében meglehetősen jól szerepelt az elmúlt negyedév folyamán – ebben valószínűleg a sorozatos árcsökkentések is szerepet játszanak.
A Radeon videokártyák a teljes szegmens szállítási mutatóinak 40,3%-át tartották kézben, míg a GeForce-ok a piac 59,3%-át uralták, tehát az Nvidia előnye még mindig tetemes, de az AMD már kezdi elérni a tavalyi eredményeit. A második negyedévben a Radeon-ok még csak 37,9%-os, a GeForce-ok pedig 61,9%-os piaci részesedéssel rendelkeztek, azaz a változás – ha nem is eget rengető, de – látványos. Feltűnhet persze, hogy a számokat összeadva nem jön ki a 100%: ez azért van, mert az AMD és az Nvidia termékei mellett a Matrox és az S3 videokártyái is jelen vannak a piacon, igaz, összesen is csak 0,4%-os piaci részesedést tudhatnak magukénak.
A JPR elemzői szerint az AMD kedvezőbb szereplése mögött a Radeon HD 7000-es sorozatú videokártyák korai piacra dobása áll, de a vállalatnak az tény is segítségére volt, hogy az Nvidia Kepler alapú GPU-iból eleinte nem készült elegendő mennyiség, ami az Nvidia szereplésére bizony rányomta a bélyegét, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. Amennyiben az előző év azonos időszakát is górcső alá helyezzük, azt láthatjuk, hogy a két fél nagyságrendileg akkor is hasonló mértékben osztozott a videokártya piacon: akkoriban az AMD Radeon-jai 41,2%-os, az Nvidia GeForce-ai pedig 58,4%-os részesedéssel bírtak.
A teljes videokártya piac az előző év azonos időszakához képest 7%-os csökkenésen van túl – ennyivel alacsonyabbak lettek a szállítási mutatók. A vállalatok összesen 14,8 millió videokártyát tudtak leszállítani az elmúlt negyedévben, ami 1,1 millió darabos csökkenést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest.
A JPR elemzői nem bocsátkoztak jóslatokba azzal kapcsolatban, hogy ez a trend folytatódik-e a nem is oly távoli
jövőben. Az persze tény, hogy a belépő szintű videokártyák piacát egyre inkább rontják az AMD „A” sorozatú APU egységei, és az Intel folyamatosan javuló HD Graphics sorozatú IGP-i is negatív hatást gyakorolnak az olcsóbb videokártyák forgalmára. Ez a tendencia a jövőben mindenképpen folytatódni fog, ugyanis a processzorba ágyazott GPU-k egyre komolyabb teljesítményt kínálnak, így a belépő szintű videokártyák iránt egyre inkább csökken majd a kereslet. Ez persze a vásárlók szemszögéből nézve nem feltétlenül rossz, hiszen új processzor vásárlása esetén legalább a belépő szintű videokártyáról nem kell majd külön gondoskodniuk, ha modern, IGP-vel ellátott központi egységet választanak.