Rekordösszegű, 16,2 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el legfrissebb bejelentése szerint a Microsoft a nyári negyedévben, nem kevesebb, mint 25%-ot verve rá az egy évvel korábbi teljesítményére, ami valóban szép eredmény.
Ezt részben a kiemelkedő Win7-eladásoknak köszönhették: az elmúlt egy év alatt összesen nem kevesebb, mint 240 millió Win7-et adtak el, amivel a Win7 egyrészt minden eddigi Windows-ok közül a legkeresettebbnek bizonyult, másrészt pedig a Microsoft saját meglátása szerint ékesen bizonyítja azt is, hogy a legkevésbé sem kell félteni a PC-eladásokat (a tábláktól).
Bejátszott továbbá az eredménybe az Office 2010 és az Xbox 360 is, amely utóbbiból 38%-kal többet értékesítettek, mint tavaly nyáron, köszönhetően leginkább az immár négy hónapja remek eladásokat produkáló Xbox 360 Slimnek. Szép térhódítással büszkélkedhetett a Yahoo keresőmotorját hivatalosan is felváltó Bing is - viszont a Microsoft online szolgáltatások-részlege így is 560 milliós veszteséggel zárt, valamivel több, mint 17,4%-kal múlva alul a tavalyi szintet.
A legérdekesebb azonban az, hogy még az egyébként igen szép eredményei ellenére is megelőzte a Microsoftot az Apple, és nem is kevéssel: az almás vállalat 20,34 milliárd dolláros árbevételre tett szert ugyanebben az időszakban. Ettől függetlenül ha a nettó nyereséget nézzük, akkor a Microsoftnak áll a zászól, mivel összesen 5,41 milliárd dollár volt a nyereségük, míg az Apple-nek "csak" 4,31 milliárd.