A DICE felfedte, hogy a Battlefield 3-nak nagyobb lesz a kinyitható tech fája, mint a Battlefield Bad Company 2-nek. Patrick Bach producer szerint a stúdió a BC2-ben alulbecsülte, hogy mekkora fára lesz szükség, és ezt szeretnék jóvátenni az új játékban.

"Megtanultuk, hogy ha jó játékot készítünk, akkor az emberek sok időt töltenek vele. Ha pedig nagyszerű játékot készítünk, abba sem hagyják. A Battlefield: Bad Company-ban egy évvel elszámoltuk magunkat. Másfél éve van kint a játék, azt hittük, hogy az emberek ennyi ideig fognak vele játszani, aztán kimegy a divatból, de valójában ugyannyian játsszák most is, mint három hónappal a megjelenése után."

"A játékosok aztán elérik a legnagyobb rangot, és mindent, amit lehet, és belefáradnak, ha nincsenek már új jutalmak. A kihívás abban rejlik, hogy belőjük, mennyi ideig fognak az adott játékkal játszani, és utána bebiztosítsuk, hogy legyen elég elérhető cél. Tudjuk, hogy az emberek a Battlefield 3-mal még tovább fognak játszani, mint a BC2-vel, a jutalmakat ezért ehhez igazítottuk. Magasabbá, ugyanakkor elágazóbbá is tesszük a fát. A játékosok stílusuk alapján specializálódhatnak egy-egy fegyverre, vagy kasztra, nem kell mindenkinek mindenen végigmennie."

Bach arról is beszélt, hogy ahelyett, hogy évente új folytatást izzadnának ki, inkább hosszútávú támogatást, és rendszeres frissítéseket terveznek a játékhoz. Alig rejtett beszólásnak szánta ezt vajon a Call of Duty irányába?

"Lehet, hogy nem is kell új játék, igaz? Ha az emberek szeretik a régit, inkább azt kell frissíteni, fejleszteni, jobbá tenni. Nagyon gépiessé válhat a dolog, ha minden évben új játékokat adnak ki, és csak arra koncentrálnak, hogy eladjanak még egy példányt, még egy példány, még egy példányt. A cégeknek persze pénzt kell keresnie, hogy fennmaradhassanak, de ezt a már piacon lévő játékuk támogatásával is megkaphatják. Ha már megjelent a játék, akkor sem kell elfeledkezni róla, tovább lehet fejleszteni a játékosok igényei szerint."

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Humbuk
Humbuk
2011. szept. 6. 14:29
#24

Nem vagyok egy nagy fps-es, de mi ez már? Bfbc2 az egy rpg? Tényleg olyan jó az rpg és az fps házasítása? Mert nekem ez már a mass effectben sem tetszett a Mass 2-t meg egyenesen rühelltem.

Kivi vagyok mikor mentek a BF3-ban bossolni meg instázni xD xD xD xD

Nem igen BFeztem a vietnam (2004) óta de ennek em úgy kéne működnie, hogy amit használsz az fejlődik? vagy ez is olyan pont osztogatós?

osszaki
osszaki
2011. szept. 5. 20:55
#23

@DogTheDog

Szerintem ennek akkor sincs értelme. BC2-ben is ki tudtál mindent unlockolni és jó is ez így. Nekem személy szerint semmi kedvem minden classhoz egy külön katonát felhúzni. Se kedvem nem lenne hozzá, se időt nem ölnék annyit bele. Ha mindent elérnék, akkor is játszanék vele, szóval nekem ettől nem lenne kevesebb játékidőm.

KILLERFox
KILLERFox
2011. szept. 5. 20:10
#22

Davee8989

én is nagyon várom már:):)

:P:P:P:P:P:P

de elméletileg már 27 én kézhez kapjuk a játékot:P

Davee8989
Davee8989
2011. szept. 5. 19:53
#21

Már várjuk...:P jupee:D okt 28 kiváncsileszek:P a Kampány is nagyon tuti leszz meg a Multi is... faja:P

meszes
meszes
2011. szept. 5. 18:25
#20

De mondjuk azt sem értem miért nem adnak egy hivatalos hírt arról, hogy mikor és hogy kezdődik. Itt van már Szept. 5. ideje lenne már valami hivatalos.

KILLERFox
KILLERFox
2011. szept. 5. 17:39
#19

nem tudom honnan hallottad ezt a 11 . bétát de kamu

valami parasztok elkezdték terjeszteni

ha valaki nem tudja mi történt ezen a napon az meg szégyellje el magát!

HardY90
HardY90
2011. szept. 5. 18:37

Nem parasztok kezdték el terjeszteni.Hanem az E3-on mondták,hogy szept 11. én indul a beta.

meszes
meszes
2011. szept. 5. 17:16
#18

Nyílt BETA = Mindenki játszik...

g1mz095
g1mz095
2011. szept. 5. 17:12
#17

atti2010: Nem BF3? Amúgy lesz nyílt béta, ha minden igaz, 11-én indul. Az kap early access-t, aki megvette a Medal of Honor valamelyik változatát, vagy előrendelte a BF3-at az EA oldalán. Akinek van early access, az 2 nappal előbb játszhat a Bétával. :D

atti2010
atti2010
2011. szept. 5. 16:59
#16

meszes Van BC3 nyílt béta?? Én úgy tudom hogy csak azoknak akik előrendelik a játékot.

meszes
meszes
2011. szept. 5. 16:27
#15

@Matyo83 Nálad a nyílt BETA nem is játszik? Ehhez nem kell pénz...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2011. szept. 5. 16:25
#14

Hat igen ez van!Egy ido utan mikor teljes a fegyverzet es teljes a jutalom,akkor szegeny uj felhasznalo be se lepjen,adja el a jatekat amilyen gyorsan csak tudja,mert eselye nem lessz!Ugyan ez ervenyes a crysis2-re is!Nagy kalap xar az egesz!

Benny
Benny
2011. szept. 5. 15:57
#13

ha nem hát nem B)

djdanee
djdanee
2011. szept. 5. 14:33
#12

Benny: "várom további bf-es emberkék jelentkezését. Jó lenne páran összegyűlni." - és együtt sikoltozni az örömtől? Kösz, kihagyom :P

Benny
Benny
2011. szept. 5. 13:04
#11

Hihetetlenül várom a játékot. Be kell vallanom sajnos ez lesz az első eredeti játékom, nem számítva amit 3d kártya mellé adnak. Tökéletesen megbízom a fejlesztőkben és a videókat elnézve nem is fogok csalódni. Ingyenes bf4f-n is ellehet bohóckodni és 18-ig el is vittem asszem de ezen a játékon hangosan fogok sikoltozni az örömtől mint vmi ovis. Nagyon hiányzik már egy ilyen típusú multi fps. Remélem sok-sok képesség, fejlesztés lesz benne. Régen sokat toltam a cod 2-vel de mára már semmit sem jelent számomra a sorozat. Haverokkal persze ritkán toljuk a 2-őt lan-ba és az is nagy móka. Amikor megjelenik a játék várom további bf-es emberkék jelentkezését. Jó lenne páran összegyűlni.

BIROD5
BIROD5
2011. szept. 5. 12:57
#10

Szerintem meg az a baj ,hogy túlontúl elvagyunk kapatva a játékok terén .

Emlékszem ,még régen amikor kezdtem multis fps-t játszani, vagy 3 évig csak a vietconggal nyomtam ,mindenféle unlockolható motyó nélkül .Nem beszélve a ps1-es játékokról .Mai napig ezekről a játékokról vannak a legszebb emlékeim , nagyobb nyomot hagytak mint a maiak . Lehet ,hogy csak öregszem.:)

DogTheDog
DogTheDog
2011. szept. 5. 12:52
#9

osszaki:

Ha be szeretned jarni a skillfat,akkor egyszeruen tobb karaktert kell indits.Annak semmi ertelme nem lenne,ha egy nekifutassal az egesz skillfa megszerezheto es maxolhato lenne.Mindenhol csupa ubersoldier futkarozna,aki mindenhez ert.Jo ez igy.

osszaki
osszaki
2011. szept. 5. 10:51
#8

Hmm... Érdekes kommentek vannak. Én nem untam rá, noha már rég lvl 50-es vagyok, de még mindig jól szórakozok a játékkal (BC2). És az is igaz, hogy anno a CS-vel mindenki jól el volt évekig, mindenféle fa és unlockolható cucc nélkül. Sokkal dühítőbb, hogy gondolom a nyári leárazásnak köszönhetően, elöntötte a játékot a tizenévesek hada, és közük nincs a csapatjátékhoz. A nyilatkozattal egy bajom van: "nem kell mindenkinek mindenen végigmennie" Hm? Azért van benne, hogy ne menjek végig mindenen? Nem értem ezt a hozzáállást, én, meg gondolom mindenki más is végig akar minden lehetőséget próbálni, hogy aztán eldöntse mi tetszik neki.

Phantomstranger
Phantomstranger
2011. szept. 5. 10:25
#7

Érdekes mennyit változtak a játékosok igényei. Régen 4-5 évig vagy még tovább kitartott egy olyan faék multi, mint a Q3A vagy CS, mindenféle szintlépés meg tech. fa nélkül.

Runo
Runo
2011. szept. 5. 10:14
#6

és ha a haveroknak megfelel, az automatikusan azt jelenti hogy neked is meg fog felelni? :P

"A cégeknek persze pénzt kell keresnie, hogy fennmaradhassanak, de ezt a már piacon lévő játékuk támogatásával is megkaphatják"

Tehát fizetős DLC-k :(

Matyo83
Matyo83
2011. szept. 5. 10:03
#5

Azért a haverok, mert ha esetleg nagyon nem tetszik, akkor feleslegesen dobtam ki a pénzt egy olyan játékra amivel soha nem fogok játszani. Ha megfelel akkor megveszem, ennyi.

Illusion1010
Illusion1010
2011. szept. 5. 9:59
#4

És miért a haverok teszteljék le? Te miért nem próbálod ki?

Azon kívűl 3 szintig néhány óra alatt el lehet jutni, aki ennyi idő után ketté töri a lemezt annak a mario való, esetleg valamelyik COD :D

Beatmad
Beatmad
2011. szept. 5. 9:58
#3

érdekes ez hogy kinek milyen fps multiplayer tetszik, nagyon sokan istenítik a bfbc2 multiját, nektek ez pont nem jött be nagyon, amúgy engem se vágott hanyatt, nem rossz, de én pl. jobban élvezem a crysis 2 vagy az új AvP multiját ami amúgy a legtöbb ember szerint nagyon gyenge lett. Tehát nézőpont és ízlés kérdése hogy mi a jó :)

Matyo83
Matyo83
2011. szept. 5. 9:39
#2

Támogatom a hozzászólásod dodi779!!! Én megvárom amíg a haverok letesztelik, aztán eldöntöm, hogy megveszem-é. A bfbc2-t az 50-es szint elérése után nem nagyon toltam. Van olyan haverom aki a 28-as szintig jutott, és van olyan is aki a 3 szintnél törölte a játékot és kettétörte a lemezt. xD szóval Én várok a visszajelzésekre, aztán majd kiderül. Addig WoT, meg várom a red orchestrát. :)

dodi779
dodi779
2011. szept. 5. 9:33
#1

ebbe egy pár helyen bele tudnék kötni, dlc-k meg satöbbi... ingyen apró újdonságok kellenek, nem folyamatos fizetős cuccok. persze kell is-is, de talán ideje lenne foglalkozni végre azokkal a játékokkal a fejlesztőknek. már eleve határidőre dolgoznak, és ha kell kiadják úgy a játékokat manapság, hogy szinte nincs is kész. aztán tetőznek ugye azzal hogy nem foglalkoznak vele. ezeket mind pótolni és javítani kéne, ki se szabadni adni egy félkész munkát! és mindennek a tetejébe jöhetnének a csemegék. a fizetős dlc-k, és a kis mittudomén.. húsvéti, karácsonyi, anniversary, vagy akár csak hétvégi meglepetések.

meg se merem említeni hogy összezörrenések, csak simán online bajnokságok, kihirdetve a fejlesztőktől nem holmi koszos weboldaltól, 50 doli nyereménnyel.

szerintem ha ezt így átgondolod csak néhány játék van ezen a szinten, hogy ezekre mindenre odafigyeltek. a legtöbb játék fényévekre van ettől. bf3 se lesz más.... hintőpor meg volt, aztán majd nézhetjük a semmit.

számomra a bfbc2-vel eljátszották az utolsó kártyájukat. ebből nem lesz vétel.

HALO REACH! :P

Vissza az oldal tetejére