Az AMD a házon belül fejlesztett Mantle API-val egy kicsit felrázta a piacot, ugyanis az általa képviselt koncepciót a jelek szerint mások is életképesnek tartották (igazából már rég szükség volt a változásra). A Mantle API lényege, hogy alacsony szintű hozzáférést enged a hardverhez, és ez több szempontból is előnyös.

Galéria megnyitása

A jövőbeli tervek megváltoztatására a DirectX 12 és a glNext API-k egyre komolyabb fejlődése miatt van szükség, amelyek részben riválisai lehetnek a Mantle API-nak. Az AMD Mantle API-ja viszont (egyelőre) nem tűnik el a süllyesztőben, éppen ellenkezőleg: továbbra is velünk marad, szerepe viszont egy picit változni fog. Az AMD eredetileg azt tervezte, hogy a Mantle API idővel zárt béta állapotból kilépve végleges termékké válik a programozási segédlet és az API referencia kiadásával. Viszont a vállalat azt is tervezte, hogy elérhetővé teszi a Mantle SDK-t, ami teljes hozzáférést engedélyez, így az API akár egyéb hardvereken is működésre fogható lenne – ez a terv azonban nemrégiben a polcra került. A Mantle API új szerepe az, hogy grafikai innovációs platformként működjön, azaz hathatósan hozzájáruljon az új technológiák kifejlesztéséhez.

Galéria megnyitása

Azzal együtt, hogy az AMD kiadja a "Mantle 1.0" specifikációját, a zárt béta programot megtartja a Mantle további fejlesztéséhez, amelyben ezután is csak limitált számú partner vehet részt, ahogy eddig. A Mantle API egy ideig még zárt, saját gondozásban álló technológia marad, de ez nem jelenti azt, hogy az AMD teljesen feladta a nyitással kapcsolatos terveket. E téren a napokban várható további információ, méghozzá az ötödikére időzített sajtóesemény alkalmával.

A Mantle fogyasztói szemmel nézve pedig nem megy sehova: továbbra is az AMD drivereinek részét képezi és a Mantle alkalmazások továbbra is használhatóak maradnak, sőt, újabb Mantle támogatással felvértezett játékok érkezésére is lehet számítani. Hogy 2015 után pontosan mennyi Mantle támogatással ellátott cím érkezhet, az egyelőre rejtély, hiszen az év vége felé elrajtol a DirectX 12, amit az Nvidia is támogat, így valószínűleg azt fogják preferálni a partnerek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

71 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rini
rini
2015. márc. 4. 9:38
#19

Nos, én csak azt tudom mondani a sok hozzászólást elolvasva, hogy alapvetően irtatok mindenről csak arról nem amiről a cikk szólt. Néhányan azért próbálkoztak de többek elakadtak annál, hogy NV vagy AMD a jobb, vagy ki dobta át az embereket a palánkon jobban. Netán, hogy a régi és új játékok játékideje mennyiben tér el. Néhányan azzal is jönnek, hogy NV-sek belerondítanak egy AMD hírbe. Utóbbihoz azért megjegyezném, hogy ez fordítva is igaz, mármint az NV híreknél bizony rengeteg AMD troll is megjelenik. Továbbá néhányan azt mondták, hogy a Mantlenak nem is az volt a célja, hogy vezető API legyen. Azért hülyeséget ne beszéljenek már. Akkor miért is kellet megváltoztatni az irányát, ahogyan a cikk címe is ordítva közöl velünk? Az AMD megpróbálta de ő is látja, hogy nem fog menni a dolog mert a konkurencia is azonnal lépéseket tett. A fő probléma egyébként az, hogy az AMD egy sok konkurenciával rendelkező cég, így elég nyilvánvaló, hogy idővel az API-t arra fejlesztheti amerre neki tetszik. Így pedig mindig hozzáillesztette volna a következő generációs termékeihez, ezzel hatalmas előnyt szerezve. Még jó, hogy a többiek nem támogatják ezt a felállást. Egyébként maga az API felépítése jó de csak úgy szabad rá tekinteni mint agy alapra. Ezen az alapon kívül pedig minden más lesz a DX12 és Vulkán esetében is mint amit maga a Mantle kínál. Továbbá lehet szidni, utálni (ez a kettő amúgy is divat manapság) a DX11 és elődeit de ne felejtsétek el, hogy egészen eddig és még egy ideig ezen játszottunk és még egy ideig fogunk is. Rengeteg jó és rossz terméket ültettek rá de sokszor nem az API volt a hibás a rossz futásért hanem a fejlesztők trehányságáé, lustaságáé, netán pénzhiány. Tudomásul kell venni, hogy a maga idejében bizony mindenki áradozott róla mert egy korszerű termék volt. Egyszerűen csak eljárt felette az idő. Így lesz ez x év múlva a DX12, Vulkan, Mantle verziókkal is.

Egyébként legalább lesz min vigyorogni a későbbiekben, hiszen a DX 12 esetében a játékhoz tartozó drivereket nem a kártya gyártóinak kell megírni hanem magának a játéknak kell tárolniuk.

5hR3kY
5hR3kY
2015. márc. 4. 9:36
#18

Szeretném emlékeztetni az nVidia fanokat, hogy a játékpiac jövőjét bemutató legújabb androidos felhős cucchoz, a Shield konzolhoz nem itt kell sorban állni! ;)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. márc. 4. 0:25
#17

Én nem vagyok egyik gyártó felszopója sem, általában egyszer NVidia, máskor AMD. Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai is. Olyan még nem volt hogy egy játékot a videokártya márkája miatt ne tudtam volna kijátszani. Sőt, az elmúlt jópár évben olyan simán ment minden hogy el is feledkeztem a hardverekről. Pedig nem a legjobb cuccaim vannak, de egyenlőre nem is kellenek. Ahogy elnézem most is a High-end tulajdonokat, jobb híján csak a Skyrim modokkal kínlódnak mivel semmi érdemleges cím nincs látóhatárban sem.

Korb_Zoltan
Korb_Zoltan
2015. márc. 3. 23:24
#16

Nvidia vallás hívők vs. AMD vallás hívők. :)

siriq
siriq
2015. márc. 3. 19:32
#15

Ezek utan mar csak abu85-t sajnalom. Hogyan fogja tovabbra is "megvedeni" a mantle-t :D

siriq
siriq
2015. márc. 3. 23:44

Ezt csak bemasolom, nem en irtam es igy mar talan erthetobb az egesz : Azert eleg ciki a PH nagy megmondo emberenek az ami tortent, ez igy neki (meg az AMD-nek) totalis pofara eses Az egesz mar varhato volt jo ideje. Amugy meg tobb embernek ez a velemenye mint ezelott volt. Nagyon log a szek laba alatta, hogy teljesen hitelet vesztett legyen. Nekem nem erdekem csak csendben nezem a torteneseket :D

csabi02
csabi02
2015. márc. 3. 18:51
#14

azt nem értem,ha valaki egész életében csak nv vga-t vett és szimpatizál velük,akkor minek osztja az észt amd hírnél,miért nem inkább vesz 4db gtx 970-et és foglalkozik azzal. :)

MZperX75
MZperX75
2015. márc. 3. 18:16
#13

][off]Ti minden AMD-t érintő hírre bebüfögtök valamit,szégyen.

Mantle a napokban lesz 1 éves,most 1.0-ás verziószámmal,most van kész.

v_peter legalább lennél tájékozottabb ,nincs lebutítva mantle alatt semmi,ezt honnan veszed ja 1 éves fotók,ami bug volt.

Ha tényleg így lenne a fórumok azért foglalkoznának vele.

Nektek fizet valaki ,hogy márka fan kodkjatok?

AMD Arab pénzekből,az Intel és az Nvidia meg "más" pénzekből gazdálkodik.

Így a piac is egy eldeformált (nem valós) kreált úton halad.

Mi lenne ha,nekünk megfizethető áron ,jól használható(éveken át az anyagot nem kispórolva) ontanának készülékeket,nem a szemetet 1-2 év és kuka?

Kár a szóért. (úgy hogy én leszarom az AMD-t Intelt és Nvidiát is) bár sorolhatnám naphosszat ,a rendszer hibáit,de ti akkor is csak szájkaratéznátok 5%-on.

[/off]

v_peter
v_peter
2015. márc. 3. 18:15
#12

"Vulkan is a significant Khronos initiative to provide developers the choice of a state-of-the-art GPU API that is open and portable across multiple platforms, at a time where platform diversity is increasing,' claimed Neil Trevett, president of the Khronos Group and vice president at Nvidia, of the announcement."

Ugye érdekes, hogy ki a Khronos Group elnöke...az Nvidiánál alelnök****. Ez azért lehet, mert a Khronos Group vezető boardjának tagja többek közt az NV. Ennek a boardnak van joga áment mondani egy apira.

Annak következménye, hogy a Vulkán létrehozásának nem az AMD volt a fő célpontja:

"In fact Khronos has confirmed that AMD has contributed Mantle towards the development of Vulkan, and though we need to be clear that Vulkan is not Mantle, Mantle was used to bootstrap the process and speed its development, making Vulkan a derivation of sorts of Mantle (think Unix family tree). What has changed from Mantle is that Khronos has gone through a period of refinement, keeping what worked in Vulcan and (B)throwing out portions of Mantle that didn’t work well – particularly HLSL and anything that would prevent the API from being cross-vendor – replacing it with the other necessary/better functionality"

Ezek alapján, annyira azért nem kell sem az Intelnek, sem az NVidiának összecsinálnia magát. Direkt kidobott olyanokat az apiból a Khoronos, ami a többi gyártót korlátozná a használatban.

A fentieknek megfelelően pedig:

"Both AMD and Nvidia are involved in the development of Vulkan and have pledged to implement the API on their respective graphics hardware, but the Khronos Group has yet to offer a firm timescale for a public release beyond promising a specification and reference implementation 'later this year."

"Állításom továbbra is él, senki nem fog Mantle-re fejleszteni. Meg is halt ezennel. Az, hogy készült egy az NV felügyeletével is irányított és jóváhagyott api, ami low level, és a Mantle-ből vesz át megoldásokat az pont, hogy NEM EGYENLŐ Mantle, mert pont azokat a funkciókat herélte ki a Khronos Group, amitől a Mantle AMD only, és ignorálná a piac."

BReal
BReal
2015. márc. 3. 18:09
#11

Amúgy itt páran az alapján választanak videókártyát, hogy épp melyik cégnek nagyobb a részesedése a piacon? Mert nem tudom egyébként ez ki a lópikulát érdekel. :)

weri
weri
2015. márc. 3. 18:13

Hat nem tudom... szerintem zoldeket jelenleg az 500-as szeria ota nem eri meg venni szerintem. Csak sok a marketing, mig amd-nel a csucs kartyak kapnak legalabb 3-4gb memoriat, addig a zoldek meg a 600-as szerianal se voltak kepesek 2-nel tobbet ra tenni. Az mas kerdes hogy 970 ki se tudja hasznalni xD

baler
baler
2015. márc. 3. 17:55
#10

Ja, benne lesz a driverbe, csak győzd kivárni a drivert.... :(

v_peter
v_peter
2015. márc. 3. 17:49
#9

http://kepfeltoltes.hu/150303/aibchartwww.kepfeltoltes.hu.jpg

Atti mentsd le ezt a képet, nyomtasd ki és tedd a montiorod mellé. Jusson eszedbe mindig mikor írod a faszságaid ugyan azt szajkózva napról napra, fórumról fórumra.

Szefmester
Szefmester
2015. márc. 3. 17:30
#8

Érdekesség szerintem az amit ez a cik állít. Ha igaz akkor vidáman fogok váltani win10-re és vidáman veszek majd valami belépőszintű nv- karit hogy a physix is megjelenjen a gépemen rendesen. :D

Mag
Mag
2015. márc. 4. 10:08

Sorold már fel azt a többszáz AAA kategóriás játékot, ami 2014-ben megjelent :) Legalább 100-150-et várok tőled.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. márc. 3. 17:07
#7

Lehet itt akármilyen API, ha a szoftvergyártók sorra elcseszik a PC portokat. Örök körforgás ez, gyorsulhat akármennyit a hardver, ha csak egy kicsivel szebb game felzabálja az összes erőforrást. A 4K-tól sem kell forradalmat várni, annyiban kimerül az egész hogy a távolabb lévő textúrák kicsivel élesebbek, láthatóbbak lesznek. A HDD-knál is látható volt hogy mihelyt bejöttek a Terrabájtos HDD-k velük együtt jöttek a 60 gigás játékok kevés játékidővel és minimálisan szebb külsővel.

Phantomstranger
Phantomstranger
2015. márc. 4. 15:20

Akkor legyen egy stílus. Sztoriorientált cső FPS multi nélkül. A Half Life 2 kiad 10-12 órát, a Metro: Last Light nagyjából 10-11, a Wolfenstein: The New Order pedig 15-16 óra.

gab78
gab78
2015. márc. 3. 16:41
#6

"Szuper" az AMD meg tovább halad lefelé a lejtőn! Gratulálok hozzá! Idióták!

Atti2010, te elfogult vagy és 0 üzleti szemléleted sincs. Az efféle lépések fogják az AMD-t csődbe vinni.

BReal
BReal
2015. márc. 3. 17:51

Hát igen, az Nvidiának valóban remek üzleti érzéke van, végülis csak az összes GTX970 tulajt átkúrták, mint Simon a cukrászt a palánkon. És még próbáltak is terelni, miután kiderült a dolog. Az valóban jó marketing.

nattila77
nattila77
2015. márc. 3. 14:51
#5

"v_peter (Válasz atti2010 üzenetére)

      1. 14:44

Ha ennyire jó akkor hogy lehet ez?"

Igénytelen, tájékozatlan juzerek/vásárlók.

Ha az NV-n mulna, máig dx8 lenne, elvégre "minek még a dx9-et támogatni ha semmi se használja" ?

Galdech
Galdech
2015. márc. 3. 14:42
#4

Már kezdem megszokni, hogy minden ehhez hasonló hírnél vannak páran, akik azért is elmondják a szokásost: Nincs esélye DX12 mellett :)

Elárulok egy titkot, nem is az a célja.

atti2010
atti2010
2015. márc. 3. 17:17

És a DX12 sem tudni mennyi Mantlet tartalmaz csak annyit hogy sok részletet beépítette, de miért lenne ez baj, az utóbbi 10 év leginnovatívabb API-ja.

rini
rini
2015. márc. 3. 14:34
#3

Ez várható is volt. Nem tudna életképes lenni a DX12 mellet, csak bonyolítaná a dolgokat. Az mindenesetre örvendetes, hogy felrázta az API-k világát. Továbbá az is, hogy az illetékesek belátták, hogy más szerepet kell ezután annak betölteni. Az NV-nek is így kellene cselekedni a G-sinc fejlesztésével. Szintén felrázott valamit, amire mindenki azonnal lépegetni kezdett. Viszont önállóan az sem lesz életképes.

Meteoreso
Meteoreso
2015. márc. 3. 13:48
#2

És ha jön év végén a Direct X 12 akkor kuka az összes 11 es kártyának ?

Akkor nem érdemes karácsonyig kártyát venni se.

BReal
BReal
2015. márc. 4. 0:39

A GTX 680at kb. 110e Ft-ért lehet kapni pár helyen, mit akarsz vele bizonygatni? Hihetetlen.

siriq
siriq
2015. márc. 3. 13:30
#1

The Mantle SDK also remains available to partners who register in this co-development and evaluation program. However, if you are a developer interested in Mantle "1.0" functionality, we suggest that you focus your attention on DirectX® 12 or GLnext.

Ez egyebkent varhato is volt.

malibutomi
malibutomi
2015. márc. 3. 14:19

1.0

Vissza az oldal tetejére