Sok esetben a legújabb készülékeket csak az alapján rendezik be, hogy a lehető legvékonyabbak és legkönnyebbek legyenek úgy, hogy annak a felhasználó ne lássa kárát. Mindaddig ez működhet is, amíg el nem romlik valami a gépezetben. Ekkor viszont csúnya meglepetések érhetik a vásárlókat.
Ha esetleg valakinek nem cseng ismerősen az iFixit neve, ez egy olyan elemzői csoport, akik nemcsak a specifikációkból szeretik megismerni egy gép belsejét, hanem a saját szemükkel szeretnék látni, mit rejtenek ezek a borítás alatt, és mennyire könnyű szétkapni őket. Ebben a műveletben nagy gyakorlatot szereztek az évek során, hiszen elképesztő mennyiségű gép fordult már meg náluk. Most a korábbi tableteket vették ismét górcső alá, és állították őket a szerelhetőségüknek megfelelően sorba.
Az egytől tízig terjedő skálán pontozott eszközök között érdekes konklúziót lehet vonni. Az átlagos öt pont vízválasztó az Android és a versenytársak között, ugyanis a jól szerelhető masinák között mindössze az első generációs iPad szerepel a konkurenciától, hat pontot bezsebelve, minden máson a Google operációs rendszere dolgozik ebben a régióban. Az Apple és a Microsoft megoldásainak java tehát nem éri el az öt pontot sem, vagyis nem éppen javíthatóra lettek tervezve.
A legrosszabbul a néhány hete leleplezett Microsoft Surface Pro szerepelt; egyetlen pontot kapott. Ezt a gépet az iFixit leírása alapján elképesztő mennyiségű ragasztó tartja össze, és már a készülékház felnyitása is veszélyes művelet a kijelző kábeleire nézve. A már említett iPadet leszámítva minden Apple gépezet két pontos produktummal áll a Surface mögött. Az iFixit ezeknél is sokallja a ragasztó mennyiségét, és állításuk szerint az előlapi üveg is meglehetősen törékeny.
Az Androidhoz tervezett táblák között a leggyengébb láncszem az Amazon Kindle Fire HD, amelyet ugyan egyszerű felnyitni és a belsejében is többnyire rend van, de a kijelző egybe van építve az előlapot lefedő üvegréteggel. Erre öt pont járt. A legjobbnak pedig a Dell XPS 10-et ítélték, kilenc ponttal áll a lista élén. A kijelző ugyan itt is egyben van az előlappal, ám a felnyitása mindennél egyszerűbb, az alkatrészek cseréje könnyű és a kábelek is fel vannak címkézve a színkódozott csavarok mellett.
Akik vásárlás előtt állnak, talán nem árt, ha vetnek egy pillantást a teljes listára, amit az iFixit weboldalán találhatunk meg.