Végre hivatalos forrásból is megerősítették az értesüléseket, méghozzá maga a Microsoft, egy sajtóközlemény formájában.

A Microsoft 8,5 milliárd dollárnyi készpénzért kebelezte be a Skype-ot. A megállapodást mindkét cég vezetősége elfogadta, így a tranzakció véglegesítéséhez szükséges jóváhagyások után a Microsoft részévé válik a népszerű vállalat.

Az egyesülést követően mind az átlagfelhasználók, mind pedig az üzleti partnerek számára javul a valós idejű videó- és hangalapú kommunikációs szolgáltatás elérhetősége, ezzel együtt új lehetőségek is megnyílnak a Microsoft számára; nem beszélve arról, hogy komoly bevételi forrásra is szert tehet majd a Skype segítségével. A Skype segítségével kívánja a Microsoft kiegészíteni, illetve gazdagabbá tenni meglévő, valós idejű kommunikációra, illetve a vele kapcsolatos szolgáltatásokra épülő termékeinek portfólióját. A felvásárlásnak köszönhetően a Microsoft komoly szerephez és részesedéshez juthat az internetes kommunikációra alapozó szolgáltatások szegmensében.

Galéria megnyitása
2010-ben a Skype 170 millió felhasználója több, mint 207 milliárd percnyi hang- és videó alapú beszélgetést folytatott le, azaz komoly szerepet játszott világszerte mind a családtagok, mind a barátok, mind pedig az üzleti partnerek között folyó kommunikációban. A Microsoft kiemelten kezeli különböző platformjai és alkalmazásai esetében a valós idejű kommunikációt kínáló szolgáltatások fejlesztését és a cél érdekében komoly összegeket is mozgósít. A fejlesztések a Lync, Outlook, Xbox Live, Messenger és Hotmail szolgáltatásokat egyaránt érintik.

A vállalat tervei szerint a felvásárlást követően a különböző Microsoft eszközök támogatni fogják a Skype VoIP szolgáltatását, így azt az Xbox (Kinect támogatással akár), valamint a Windows Phone esetében is használni lehet majd. Ezzel együtt a Microsoft a Skype felhasználók számára összeköttetést biztosít majd a Lync, az Outlook, az Xbox Live és egyéb közösségek tagjaival is. A jövőben a Microsoft támogatni fogja a nem Microsoft platformra épülő Skype kliensek fejlesztését is.

A Microsoft számára fontos lehetőség, hogy a Skype-ot reklámterjesztésre is használhatja majd. A Skype illetékesei március folyamán tettek említést arról az elképzelésről, hogy a Skype klienseken belül reklámmegjelenítést terveznek, ami bevételekhez juttathatja a vállalatot. Szükségük is lett volna rá, mert a méreteitől függetlenül tavaly nem muzsikált jól a Skype.

A Skype egy külön divíziót alkot majd a Microsofton belül, amelynek első embere Tony Bates lesz, aki eddig a Skype elnök-vezérigazgatója volt (CEO). Tony Bates közvetlen felettese Steve Ballmer lesz.

A két vállalat között létrejött megállapodás lezárására még idén sor kerül, amennyiben a felvásárlást az illetékes hatóságok is jóváhagyják.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

37 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lkollar
lkollar
2011. máj. 12. 14:33
#34

Legalább rendesen integrálva lesz a Winbe. Akinek meg nem tetszik, hogy az Ms a gazdája az nem használja. Windows felhasználók számára pedig jó helyre került :) Vannak egy páran!

skateout
skateout
2011. máj. 11. 15:49
#33

Bazz, az nem gyanús, hogy ha eladták a céget, akkor lehet, hogy nem ment valami jól, már netán nem tudták úgy fizetni a fejlesztőket, ahogyan megérdemelték volna? Na most ne csak a skype-ot vegyétek példának, ott van sok másik is. Nem mindig van az az eset, hogy az MS sátán módra felvásárolja őket kényszerítve. Eladják magukat, ha úgy érzik, hogy nincs más, vagy mert az jó nekik.

Én beavallom, nem olvastam utána, hogy mi az igazság, nem láttam a VALÓ VILÁGOT, mert nem TV-zek, de szerintem néha magától érthető, hogy miért történnek ezek a dolgok, nem kell se TV se valami elfuserált riport ahhoz, hogy megértsük a dolgokat.

BillGetz
BillGetz
2011. máj. 11. 15:16
#32

Én nem szarozok most a bootolás másodperceinek összehasonlításával.

OpenSuse-t használok.

Arra már nem emlékszem, hogy pontosan hány éve telepítettem ezt a rendszert, amit azóta csak frissítgetek mindig a legújabb verzióra. Az biztos, hogy 10.0-ról indult ez a rendszer, most 11.4-nél tartok.

Az biztos, hogy az eredeti telepítés egy másik alaplappal egy 500 GB-os SeaGate winchesterre történt.

Ezt követte néhány alaplap, proci és memória csere.

Majd a winyót hamar kinőttem, átköltöztettem a rendszert (egy sima másolással, nem mindenféle külső buherátor programmal) egy akkori legnagyobb, 750 GB-os winyóra.

Nem sorolom fel az összes winyót 2 TB-ig, nem is emlékszem mindre. :D

Most egy 64 GB-os SSD-n van a rendszer (ebből lehet következtetni a bootolási sebességre is :)), amit ezen tortúrák miatt NEM KELLETT EGYSZER SEM ÚJRATALEPÍTENI! Ezt eddig XP óta nem egyszerű a Windowsokkal megcsinálni. :)

Vírusom még egy sem volt, registrym nincs, így nem kell takartani, a rendszer nem lassul, csak ha épp kiveszek néhány GB RAM-ot a gépből, de ha visszateszem, újra ugyan olyan gyors.

Betörni már próbáltak a gépemre, amin web-, ftp-, és még néhány szerver program fut.

Egyelőre még ezek a kísérletek sem jártak sikerrel.

Akinek a Windows tetszik, használja azt, én már nem vágyom ilyen csodákra.

Linux alatt én is használtam eddig a Skype-ot -hogy ne legyek teljesen off-topic-, de tegnap kiléptem belőle, végleg. :(

Sajnálom, mert szerettem.

Majd keresek, vagy írok magamnak és baráti körömnek valami mást.

feher.agoston
feher.agoston
2011. máj. 11. 15:14
#31

Ebben a hírben csak az a szomorú, hogy jelenleg skype kliens létezik windows mellett macre, linuxra, androidra, iphonera, állítólag symbianra és TV-re:) is.

Nyílván most azt mondják, hogy "A jövőben a Microsoft támogatni fogja a nem Microsoft platformra épülő Skype kliensek fejlesztését is.", amit egy ideig tartani is fognak. Ha az aktuális érdekeik úgy kívánják hajlandóak kompromisszumra, de amint ez változik le fognak maradni az egyéb platformok fejlesztései.

A reklámok bevezetése Microsoft módra pedig valószínűleg csak a stabilitás és a biztonság rovására fog menni, ahogy a messengernél történt.

szegeri92
szegeri92
2011. máj. 11. 15:11
#30

a booton lehet a állítania win7-ben 30-25-20-10 mp-re speed boot-al lehet rátenni a gyorsaságra amúgy linux is jó de sok mindent nem támogat ami nekem kell win7 -et meg ccleaner-el meg karban lehet tartani ,de mondom a linux is jó de az inkább ha játszik az ember akkor érdemes .

kiberg
kiberg
2011. máj. 11. 15:03
#29

"Egy éve használom. A boot kva gyors, jó nem olyan gyors mint a linux, de komplexebb is."

Komplexebb a boot?:D Na ne.. Mért lenne komplexebb??xD

Ja meg gondolom töredezettségmentesítéseket is elszokod végezni 3 havonta.. Tiszta vicc. A boot valóban gyors, bejön a desktop, de fél percig nem lehet csinálni semmit.:D Jóvan, ügyes vagy.

"e másfél perc alatt megvan a teljes boot" másfél perc.. xD Nekem 5 éves hdd-vel, e440 celeronnal 20-25 másodperc (ubuntu..). És onnantól már tudod is használni, nem úgy mint a wint, ami még minimum fél perc.

morgyi
morgyi
2011. máj. 11. 11:55
#28

"LE fogom váltani az op renszeremet LINUX ra mert maximum 25mp a boot+rendszerfelállás.A win7+társai meg 2 perc után is a program nem válaszol meg 2 hónap után használhatatlan a rendszer mert annyira belassul,és ujra kell húzni. hát menjen a p***ába..."

Rajmond19 lehet hogy nem egymagos procira meg 1GB ramra kellene telepíteni a win7et. Ne várd már hogy 10 éves gépen is pöpecül fusson. Egy éve használom. A boot kva gyors, jó nem olyan gyors mint a linux, de komplexebb is. Lassulást kb fél év után tapasztaltam csak, de lefuttattam az avg pc tune up-ot, és újra olyan gyors lett mint a friss install után. Ennyi idő után persze hogy teleszemetelődik a registry, még a ti csodaikszpétek is. Nem kellene itt trollkodni.

De hogy valami a cikkről is szóljon, nem ment vmi jól a szénája a skype-nak az utóbbi években. Elképzelhetőnek tartanám hogy már csak alig tudták magukat finanszírozni. Lehet hogy jól jött nekik az a pénz.

Terror
Terror
2011. máj. 11. 12:19

Egy win boot komplexebb, mint egy linux? Ejjhaa... Amúgy a vadiúj gépen is csak növekszik a szeméthalmaz a rendszerpartíción, és használhatsz tízféle takarítóprogramot is egyszerre, akkor sem lesz tiszta a rendszer. A másik kérdés az, hogy miért kell 3rd party szoftvereket használni ahhoz, hogy úgy-ahogy rendben legyen ez a cucc? Igazán megoldhatták volna ők maguk is, főleg ennyi pénzért...

A Skype amúgy igazi Microsoftnak való szoftver, file-t küldenék, a másik embernél ki sem nyílik az ablak, hogy akarok valamit, először írnom is kell valamit. Sebaj. Systray-be már egy ideje csak akkor lehet lerakni, ha Vista kompatibilitási módban indítom, de az utóbbi két verzió akkor hibát észlel és leáll.

100%-ig illik a termékpalettába.

YuGabe
YuGabe
2011. máj. 11. 11:39
#27

Van még, ahonnan ez jött :D

Vendég-Vendög
Vendég-Vendög
2011. máj. 11. 11:29
#26

Best of YuGabe:

Gyökérség

barmok

jómadár

szakadna rátok az ég

Ennyi eszetlennel

tudatlanok vagytok

prohlep
prohlep
2011. máj. 11. 11:27
#25

"Az meg, hogy magyart fikáz magyar, sajnos abból adódik, hogy magyar. Mivel ez tartja össze ezt az országot."

Mohacs ota SOSEM szabad a magyar lakta terulet.

Raadasul egy jo ideje a megszallok raszoktak arra, hogy az "elhoztuk nektek a szabadsagot" jelszoval szalljanak meg minket.

Fikazas potcselekves: a tenyelges tartalmi felszabaditas helyett a fikazhato dolgok fikazasa, ... mert nincs tortenelmi esely a tenyleges tartalmi felszabadulasra.

Amikor a vilaghatalom kerdese katonai kerdes, akkor 72 ezer katona allomasozik ideiglenesen, a hazai kolaboransaik heves tapsolasa kozepedte.

Amikor a vilaghatalom kerdese gazdasagi kerdes, akkor 72 ezer anyagilag erdekelt ember gazdalkodik es gazdagodik ideiglenesen, a hazai kolaboransaik heves tapsolasa kozepedte.

YuGabe
YuGabe
2011. máj. 11. 10:51
#24

Mintha bárkit is kirúgtak volna, úgy mondod. Az meg, hogy magyart fikáz magyar, sajnos abból adódik, hogy magyar. Mivel ez tartja össze ezt az országot.

Terror: azt mondd el, hogy mégis az előttem szólók között ki volt az, aki egyáltalán elolvasta a cikket (nem kiemelt belőle mondatokat), értelmezte azt, és úgy kommentált? És ne háborodjak fel, amikor 15 éves gyerekekkel van tele a net, akik mindent képzelnek magukról, megalapozatlan tudással (ami lerí róluk).

A felvásárlást meg mintha magyarázni kellene. 8,5 milliárd dollárt kapott a Skype tulajdonosi társasága, esetleg részvényesek (ha volt nekik). Embereket meg végkielégítés nélkül nem küldenek el, a sok éves munkatapasztalattal rendelkező mérnököt meg feleslegesen félted ilyenektől.

  • Hotmail: '96-ban alakult, '97-ben felvásárolták. Azóta biztos semmit nem fejlődött. Ez volt az első webes mail-kliens, csak hogy tudd.

  • FASA Interactive - nyilván bezárnak egy fejlesztőcsoportot, hogyha nem jövedelmező. Csoda.

  • Lionhead Studios - sokkal több erőforrásra tettek szert, mintha kis fejlesztőcsapat maradtak volna. Van pénzük, többet keresnek, és mondj egy projektet, amit a MS kukázott emiatt. Dolgoznak keményen, több titkos projekten is, és nyilván a Fable húzza jelenleg a szekeret.

Tudod nem a hozzád hasonlókkal van a baj, hanem azzal, hogy az emberek rálátás nélkül fikáznak mindent, amit csak lehet. Asagrim: ott a gond, hogy én rálátással "fikázom" a magyar embert is, mivel köztük élek, és nap mint nap tapasztalom ezt. A weben gyakran sokkal kultúrálatlanabb és szörnyűbb a helyzet, mint az utcán.

Terror
Terror
2011. máj. 11. 10:05
#23

Hotmail - mára már senki se használja, annyira rossz

FASA Interactive - megvették aztán bezárták, köszönik szépen

Lionhead Studios - az összes projektjüknek cancelt adtak, kivéve a Fable-t, biztos nagyon boldogok voltak

Ezeket neked felesleges magyarázni. Amúgy menj és mondd meg egy háromgyermekes mérnöknek, akinek a cégét kiszorították/megvették a multik, aztán ahogy lejárt az adókedvezmény, összecsomagoltak és leléptek, hősünk meg ott marad három gyerekkel, semmi pénzzel - mondd meg neki, hogy te nem tettél le semmit az asztalra öcsém, lehet fogak nélkül maradsz.

YuGabe
YuGabe
2011. máj. 11. 9:03
#22

Nehéz látni, hogy mennyi gyökérséget összehordtok. Nem használok Skype-ot, de az, hogy a minap felvásárolták a céget, még nem jelenti azt, hogy azonnal tulajdonba is vették, úgyhogy a mostani Skype, amit annyira szidtok, még ugyanaz a Skype cég csinálta. Barmok.

És most úgy szidjátok a Skype-ot, mintha Microsoft lett volna.

Nézzél magadba jómadár, hogy mit ártott neked ez az óriásvállalat mégis. Megette a kenyered?

Hogy szakadna rátok az ég, egyszerűen nevetséges, amit ebben az országban csináltok ezzel a "nagy cég, nagyhatalom, meg kell dönteni" hozzáállással.

Mintha a MS által felvásárolt bármelyik cég is hátrányosabb helyzetbe került volna a felvásárlása után. Mindegyik ingyen tőkéhez jutott ezáltal, de a hozzátok hasonlóaknak felesleges magyarázni.

Ennyi eszetlennel egy országban, elviselhetetlen. És adjátok egymás alá a lovat. Veregessétek vállon egymást, hogy mennyire tudatlanok vagytok (mind), és csak a negatív mentalitás dől belőletek, pedig ti igazán nem tettetek semmit az asztalra.

Asagrim
Asagrim
2011. máj. 11. 10:08

Azért te sem tagadod meg magyar mivoltodat, nagy divat trollok között hogy magyar magyart fikáz!

inq
inq
2011. máj. 11. 7:28
#21

Rögtön el kezdett lagolni, vazze. Vágod vaze?

felziusz
felziusz
2011. máj. 11. 6:48
#20

spy14 ezen felnevettem :D

Koger én használtam amíg nem volt linuxom… :P

gylovag vagy áttérj egy másik fasza VoIP használatára. (pl SIP)

gylovag
gylovag
2011. máj. 11. 2:58
#19

Itt a lehetőség, hogy még beszerezd az utolsó használható, reklámmentes verziót!

arin
arin
2011. máj. 11. 2:56
#18

spy14: EZ JÓ :)

Ha a multiplatform bukik megőrülök.

OFF: Hogy lehet hozzászólást javíatani?

Koger
Koger
2011. máj. 11. 0:49
#16

@Sturmtiger: MSN-en is el lehet tüntetni a reklámokat egyébként, APatch-csel.

pietro84
pietro84
2011. máj. 10. 23:54
#15

úrja jöhet a mircezés:-)

Rajmond19
Rajmond19
2011. máj. 10. 22:07
#14

A Microsoft számára fontos lehetőség, hogy a Skype-ot reklámterjesztésre is használhatja majd. A Skype illetékesei március folyamán tettek említést arról az elképzelésről, hogy a Skype klienseken belül reklámmegjelenítést terveznek, ami bevételekhez juttathatja a vállalatot.

Egyszerűen szégyen ez a cég... mindenből hasznot akar húzni a használhatóság rovására tisztára idegesítő lesz mikor beszélek valakivel és és szaggat mert nem olyan gyors a netem meg undorító reklámok meg hogy ezt vedd meg meg azt vedd meg ott fognak villogni az ismerősöm mellett és ez azért egy idő után felbaa az agyam.....LE fogom váltani az op renszeremet LINUX ra mert maximum 25mp a boot+rendszerfelállás.A win7+társai meg 2 perc után is a program nem válaszol meg 2 hónap után használhatatlan a rendszer mert annyira belassul,és ujra kell húzni. hát menjen a pába...Egyedül az xbox 360 előtt a kalap ami valahogy még sikerült is nekik konzol terén de gondolkozok már ps3-on.:D:O

felziusz
felziusz
2011. máj. 10. 22:52

Sokáig volt XP, és jött a Vista, vártam mint a messiást. Ennek ellenére egy relatíve jó vason szaggatott akadt lassú volt.1 éven át próbálkoztam hogy kiváltsam, míg végül sikerült. Azóta Linux van nálam. több mint 2 és fél éve. Használom, szeretem. Ha gondod lenne, segítek.

Szerzetes
Szerzetes
2011. máj. 10. 21:55
#13

ocsabi, nem kell fizetni, átszaladhatsz a föld másik felére is, ha közlendőd van. Ha magad termeled meg az élelmed az ingyen lesz.

noPublicFG
noPublicFG
2011. máj. 10. 21:44
#12

Nem aggódom, ez van most, majd jön más helyette :D

felziusz
felziusz
2011. máj. 10. 21:41
#11

Fórumozók! Fejlesztők! Eljött a SIP ideje!

Válasszatopk szoftvert

Bővebben a SIP-ről

felziusz
felziusz
2011. máj. 10. 21:35
#10

RIP Skype, RIP multiplatform…

/ 2
Vissza az oldal tetejére