HATALMASAT ESETT AZ APPLE PROFITJA

Teljes árbevétel tekintetében stagnálás mutatkozik, a profitról azonban már a legnagyobb jóindulat mellett sem mondható el ugyanez.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. júl. 24. 11:01
Hatalmasat esett az Apple profitja

Megérkezett az Apple legfrissebb pénzügyi jelentése, amely elég vegyes képet fest a vállalat elmúlt negyedéves pénzügyi teljesítményéről. A jó hír az, hogy az Apple mind teljes árbevétel, mind pedig profit tekintetében felülmúlta az Wall Street elemzőinek korábbi várakozásait. Rossz hír azonban, hogy bár az Apple teljes árbevétele ugyan stagnálás jelét mutatja, ami még nem is lenne baj, viszont a profit ezúttal jelentősen alacsonyabb lett, mint az egy évvel ezelőtti.

Az alábbiakban az Apple 2013-as pénzügyi évének harmadik negyedéves teljesítménye látható, ami nagyjából lefedi az idei év második naptári negyedévét.

Galéria megnyitása

Az eredmények magukért beszélnek, így felesleges szövegelés helyett rögtön lássuk is, hogyan teljesítettek a vállalat különböző termékcsoportjai, amelyek közül a Mac termékcsoportról a tegnapi hírek alapján már sejthető, hogy 5% körüli szállításimutató-csökkenést szenvedett el.

Galéria megnyitása

Az NPD előzetes jelentésében szereplő adatok a jelek szerint hajszálpontosak voltak, ugyanis éves, illetve negyedéves szinten pontosan 5%-kal csökkentek a Mac termékcsalád szállítási mutatói, ahogy azt az elemzők előre jelezték. Ez már zsinórban a harmadik ilyen eset, azaz tisztán látszik, hogy az Apple sem immunis a PC piac gyengélkedésével szemben. A fenti adatok alapján az iPad-ek sem remekelnek, hiszen szállítási mutatóik mind negyedéves, mint pedig éves szinten tekintélyes mértékben csökkentek.

Egyedül az iPhone eladások terén láthatunk javulást, de ott is csak éves szinten. Az Apple elnök-vezérigazgatója, Tim Cook büszke is az iPhone-ok teljesítményére, ugyanis szerinte az iPhone eladások negyedéves rekordot döntöttek, és az iTunes bevételei is remekül alakultak, csak úgy, mint a szoftverekből és szolgáltatásokból befolyó bevételek. Az elnök-vezérigazgató azt is megemlítette, hogy a cég munkatársai keményen dolgoznak a jövőben megjelenő szoftvereken és hardvereken, ám ezzel a kijelentéssel valószínűleg senkit sem lepett meg.

Az éppen zajló pénzügyi negyedév alkalmával 34 és 37 milliárd dollár közötti teljes árbevételt várnak az Apple pénzügyi szakemberei. Amennyiben a várakozás teljesül, akkor stagnáló teljes árbevételre és ismét csökkenő profitra lehet számítani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
jozsefm
jozsefm
2013. júl. 24. 23:49
#12

Ahogy azt is, hogy ez valójában nem dollárban van, és nem ámerikában, hanem az adóparadicsomban...xD

DogTheDog
DogTheDog
2013. júl. 24. 16:31
#11

Az van,hogy eros a konkurencia,es a bergyartas sem occso enimor.A kis sargak 5-szor annyit kapnak mint harom-negy eve.Az sem mellekes,hogy Pista utan mar csak penzugyi szakemberek vezetik a ceget.Europa egyetlen Apple gyaraban is kezdenek beszurodni mindenfele viharfelhok,mert mar azt a nehany szaz europai alkalmazottat sem akarjak a reszvenyesek (alul)fizetni.Evvan.Az Apple megy a levesbe,lassan de biztosan.A jobb mernokok mar egy par honapja leleptek,a kevesbe jobbak is hamarosan kovetik oket.

Jelenleg ott tartunk,hogy a szalagrol kieso hibas gepeket analfabetakkal javittatjak.A reworkerek nagy resze nem tudja mi a kulonbseg az USB es a HDMI port kozott.Ket harmaduk 45+ eves asszony,akik reggeliznek az alaplapon pl.Ket eve probaljak oket ravenni,hogy hasznaljanak anti-statikus karperecet,de ok inkabb nem,stb.

Tavaly tuljelentkezes volt kimondottan okos emberekbol mindenfele allasokra,de a szakszervezet miatt csak a hulyek kerultek be megint.

Meg ilyenek.

Merwenus
Merwenus
2013. júl. 24. 13:09
#10

mtrx220

Nem egészen, sokkal inkább az okos emberek miatt, akik inkább vesznek harmad/negyed áron hasonló telefont mint az iphone vagy az S4 kínából. :)

atti2010
atti2010
2013. júl. 24. 13:00
#9

Nekem az uncsim elmesélte hogy egyszerűen azért volt kénytelen Aplle-t venni mert azokban a körökben ahol mozog és dolgozik lenéznek ha nincs, otthon meg megy a PC, ez Amerikában meg hatványozottabban működik, szerintem idővel a Kínai cuccok meg a Samsung stb.növekvő nyomása szépen lassan kivégzi.

atti2010
atti2010
2013. júl. 24. 13:31

Egy ismert politikusról beszélek tehát most nem fannklubról van szó, de ez ott ugyanúgy működik.

morgyi
morgyi
2013. júl. 24. 12:47
#8

Főleg hogy már pesten minden 2. ember iphoneal mászkál, most már az sincs h attól leszel menő.

Hibákat hibákra halmoz, az új iOS többeknek inkább nem tetszik, a térkép alkalmazás is hatalmas bugokkal küzdött, az új Air wifi problémákkal küzd, az új macpro külsőre egy vicc, a 3. generációs ipadbe is sikerült olyan vér gyenge gpu-t pakolni ami örült ha az OS-t meg bírta hajtani retina felbontáson, hamar le is cserélték.

Az iphone 5 alig hozott forradalmi változásokat, az állandó röhejes perek is inkább eltántorítják a vásárlókat a cégtől.

A macbook pro termékcsaládjuk egy vicc, nem tudom hogy lehet valami professzionális integrált Intel GPU-val.

Azonos árbevétel mellett a csökkenő profitot pedig az ipad mini okozza. Sokkal jobban megéri még a tehetősebb vásárlóknak is, olcsóbb kompaktabb, viszont nem lehet 300%-os haszonnal gyártani mint egy iphone-t de még akkorával sem mint egy sima ipad-et

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. júl. 24. 12:41
#7

Várható volt hogy lecseng az apple láz. Nem is azért veszik mert olyan jó, hanem azért mert drága aztán lehet vele menőzni, pedig ugyanúgy kínai sufnikban gyártják őket foxconn és társai, mert ugye jól mutat a facebookon ha valaki alma emblémás cuccal fotózza magát a tükörben. Steve Jobs már halott, az utódok pedig nem lesznek képesek talpra állítani a céget. Már csak erőltetett dolgokkal fognak kijönni, nem nagyon lesz már ötletük, ki van már merítve minden.

Cooley
Cooley
2013. júl. 24. 12:22
#6

Jaj szegénykék, úgy sajnálom őket. Remélem azért éhen nem halnak. Ha mást nem, ocsabinak hála.

ocsabi: Gondolom milliárdod akartál írni. :)

Digu
Digu
2013. júl. 24. 12:19
#5

ocsabi

Ha netán nem lenne mit enniük, tegnapról még maradt egy kis kajám.

Nálam pedig megszállhatnak pár éjszakára, ha megdobnak egy 27"-es IMac kütyüvel :D

Azért vicces, hogy ezerszámra mennek valós anyagi problémák miatt csődbe vállalkozások, itt meg a 8-9 helyett 6-7 Mrd dollár haszon miatt már pánikol mindenki...

Én is de tudnám utálni, ha a cégem negyedév alatt csak 6 Mrd dollár profitot termelne...

mtrx220
mtrx220
2013. júl. 24. 12:14
#4

hatalmasat esett az apple profitja.

köszönjük az S4-nek hehe :)

jozsefm
jozsefm
2013. júl. 24. 11:47
#3

A mobil piacon a Samsung mindent vitt. Ez a lufi is kipukkant.

jonos
jonos
2013. júl. 24. 11:46
#2

Nem vagyok ebben nagy guru, de ez annak is betudható, hogy túl sok újdonsággal nem rukkoltak elő mostanság, iphone 5 is van már 1 éves konstrukció, ipadből sincs lényegében új. És ezekből van a legnagyobb bevételük.

morgyi
morgyi
2013. júl. 24. 11:40
#1

Így hogy a kínaiak törnek fel mint a büdösvíz nehéz lesz. A MediaTek a nagy ARM procigyártóknak így is a tökét szorongatja. Mellé még pakolják bele a "retina" felbontású IPS paneleket úgy hogy 70k-ért itthon megkapod. Ebay-ről ne is beszéljünk. Rég nem tartunk már ott hogy kínai = gagyi.

Gondolom a Nexus 7 sem volt túl jó hatással az ipad eladásokra.

Vissza az oldal tetejére