Shop menü

HASWELL-E PROCESSZOROK HAT, ILLETVE NYOLC MAGGAL

Az új, négycsatornás DDR4-es memóriatámogatást kínáló csúcsprocesszorok mellé új lapkakészlet is jár, ami X99 néven debütál.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Haswell-E processzorok hat, illetve nyolc maggal

Az új Haswell egységekről, illetve az Ivy Bridge-E család tagjairól nemrégiben érkezett némi információ, most azonban arról is beszámolunk, nagyjából mire lehet számítani az Intel Haswell-E sorozatú processzoraival kapcsolatban, amelyek 2014-ben veszik célba az abszolút felsőkategóriás megoldások szegmensét.

A Haswell-E sorozat tagjai lesznek az Intel utolsó olyan processzorai, amelyek 22 nm-es csíkszélességgel készülnek, természetesen a háromdimenziós tranzisztor technológia alkalmazása mellett. Ezek a processzorok nyolcmagos, illetve hatmagos kivitelben kerülnek az üzletek polcaira, Hyper-Threading támogatással karöltve. Ez azt jelenti, hogy előbbiek 16, utóbbiak pedig 12 programszálon tudnak majd dolgozni, természetesen egyidejűleg. Az újdonságok komoly előrelépést jelentenek az Ivy Bridge-E sorozat tagjaihoz képest, ugyanis a csúcsmodellek kettővel több processzormagot kínálnak, illetve néggyel több programszálon képesek dolgozni, mint a korábbi csúcsmodellek, de emellett a DDR4-es memóriatámogatást is bevezetik. Az újdonságok esetében egyetlen processzormagra 2,5 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótár jut, azaz a nyolcmagos modellek esetében az L3 Cache mérete 20 MB lesz. A TDP várhatóan hasonló szinten helyezkedik el, mint az elődöké, azaz 130 watt körüli értékre számíthatunk, de az abszolút csúcsmodell esetében a 150 wattos TDP sem elképzelhetetlen. A processzorok belsejében a felsoroltak mellett természetesen egy PCI Express 3.0-s HUB is helyet kap, amely összesen 40 PCI Express 3.0-s sávot kínál. A sorból a beépített, négycsatornás memóriatámogatást biztosító memóriavezérlő sem fog hiányozni.

Az LGA-2011-3 típusú tokozást használó Haswell-E processzorokhoz új lapkakészlet érkezik. A Wellsburg platform részeként funkcionáló X99-es lapkakészlet több érdekességet is tartogat. Az új alaplapok egyrészt kiszolgálják majd a processzorba integrált friss, négycsatornás DDR4-es memóriatámogatást biztosító memóriavezérlőt, másrészt az X99-es PCH jóvoltából több portot is kínálnak, mint elődeik. A DDR4-es memóriamodulok DDR3-as társaikhoz képest negyvennéggyel több, azaz 240 helyett 288 érintkezőt használnak, órajelük pedig 1333 MHz-től 2133 MHz-ig terjed, méghozzá 266 MHz-es lépésközzel.

Az X99-es PCH - ami Wellsburg-X kódnévvel büszkélkedik - elég jó felszereltséggel érkezik. A kínálatban hat darab USB 3.0-s port, tíz darab USB 2.0-s port, valamint tíz darab SATA 6 Gbps-os port lapul. A sorból most sem hiányzik a nyolc darab PCI Express 2.0-s sávot biztosító PCI Express hub, viszont a PCI támogatástól érzékeny búcsút kell vennünk. Az X99-es PCH a dokumentumok állítása szerint 6,5 wattos TDP-vel rendelkezik. Az új alaplapokba Sandy Bridge-E és Ivy Bridge-E sorozatú processzorok nem, csak Haswell-E sorozatú egységek illeszthetőek.

A Haswell-E sorozatú központi egységek, illetve az X99-es lapkakészlettel ellátott alaplapok megjelenésére a következő év második felében számíthatunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére