Azok számára, akik örökké szeretnének élni és van néhány fölösleges milliárdjuk, van egy remek ajánlatunk. Dimitrij Icskov orosz médiamogul és kutatócsoportja nem kevesebbet tűzött ki maga elé, minthogy halhatatlanná tegye az emberi nemet. Ezt oly módon tervezik megvalósítani, hogy létrehoznak egy teljesen működőképes, holografikus emberi avatárt, amelyet egy mesterséges aggyal egészítenek ki, az alany saját gondolataival, érzéseivel és emlékeivel feltöltve. A 2045 Initiative nevű projekt mindez 2045-ig tervezi végrehajtani.

A fontosabb mérföldkövek a mellékelt ábrán láthatók, és hogy Icskov és kollégái mennyire komolyan gondolják a tervet, ahhoz elég egy pillantást vetni arra a nyílt levélre, amelyet a világ leggazdagabb embereinek címeztek:

„Mélyen tisztelt üzletemberek és üzletasszonyok, a Forbes listáján szereplő embertársaink: az emberi élet páratlan és felbecsülhetetlen értékű. Csak a halál pillanatához közeledve jövünk rá arra, hogy mennyi mindent nem tettünk meg, mennyire nem jutott időnk azokra a dolgokra, amelyeket még meg akartunk tenni, vagy éppen jóvá akartunk tenni” ‒ írja Icskov. Az ezt követő részben anyagi támogatást kér a „kibernetikus halhatatlanság” tudományterületének fejlesztésére. Egy ilyen projekt, ha sikeres, mindannyiunkat örökre megszabadíthat a betegség, az öregség és a halál fenyegető árnyékától, írja. Egy ilyen forradalmi újításba történő befektetés több mint az emberi civilizáció jövőjének építésében való részvétel: egyben nagyon bölcs és jövedelmező üzleti döntés is, folytatja Icskov.

Galéria megnyitása

Mindez első pillantásra persze tökéletes őrültségnek tűnik, de voltak már olyan tervek, amelyek kezdetben megvalósíthatatlannak látszottak, végül mégis végrehajtották ezeket. A 2045 Initiative kezdeményezői ráadásul nem egyszerre akarnak mindent, alaposan átgondolt tervekkel rendelkeznek, úgyhogy ki tudja, mi lesz a vége. Egyelőre persze össze kell szedniük a szükséges pénzeket, aztán pedig forradalmi újításokat kell végrehajtaniuk több tudományterületen is. A világ legjobb agy‒számítógép interfészei még rendkívül kezdetlegesek, de ugyanez mondható el a mesterséges aggyal foglalkozó kutatásokról is.

És akkor még nem beszéltünk a dolog elvi oldaláról. Valóban szeretnénk örökké élni? Ezzel kapcsolatban már sokan sokféleképpen érveltek, de ahogy a kérdés lassan kilép a tisztán hipotetikus felvetések közül, és átkerül az elméletileg talán megvalósítható tervek talajára, lassan talán újra kellene gondolnunk, hogy mivel is járna a halhatatlanság. 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

46 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Humbuk
Humbuk
2012. aug. 10. 15:28
#41

Valaki túl sok Mass Effect 3at tolt otthon -.-

Biológiailag tegyék lehetővé, hogy képesek legyünk tovább élni és ne a reapereket akarják megcsinálni :D :D

Szefmester
Szefmester
2012. aug. 10. 3:38
#40

Tényleg éltek 200 éves emberek, még a múlt században is.. állítólag. Olyan orosz falvakban ahol élet egy szergej az erdőben.. meg az apja is szergej volt és hasonlítottak, meg annak az apja is.. meg annak az apja is.. és mivel nem voltak "bejelentett lakosok" ezért az első szergej papírjaival éltek. Ilyen egyszerű volt a 200 éves emberek titka.

mzso
mzso
2012. aug. 10. 9:34

@Szefmester

Én valahol dél amerikával kapcsolatban hallottam ilyen történetet. :) Biztos populáris

uristen
uristen
2012. aug. 10. 1:54
#39

Az jo lenne, ha mi programok lennenk eletunk utan, aztan csak belekepzeljuk magunkat egy fantazia vilagba, akar lenyomhatunk egy CoD meccset is, vagy kapalhatunk homokot Minecraftban. Akar belelepunk egy kozos vilagba es ereznenk minden fajdalmat, erintest azzal a tudattal, hogy "tobbszor mar ugysem halok meg".

peti19870621
peti19870621
2012. aug. 10. 0:47
#38

Öcsémet máma megkérdeztem: "- Mért mented az adataidat SkyDrive-ra?

  • Mert bármikor akárhol ott lehetnek mellettem s én is." a felhőbe persze. Egy acc. egy ID. plusz jelszó. tán ennyi lesz egy ember :D O.o
atti2010
atti2010
2012. aug. 10. 0:41
#37

Erre mondta volna a nagyapám hogy "na meg a faxom", ábrándozni lehet emberek de 2245-re talán megvalósulhat, az Orosz úriember meg felébredhetne, vagy lehet csak "benne akar lenni a TV-ben".

peti19870621
peti19870621
2012. aug. 10. 0:29
#36

rossz megközelítés már alapból. Az alap elgondolás legyen Mátrix c. filmből: saját tudatunk betöltése a világba. Utána jöhet az Avatar c. film: saját tudatunk kivetítése egy testbe saját testünkből, majd ezek után egy ici-picit sózzuk meg a Hasonmás c. filmmel s adjunk hozzá Ghost in the Shell-t teljes fokozaton: lényünk a hálón ragadt darabkáit összegyűjtjük egy fizikai korlátlanul fejlődő testbe, majd folytassuk Ray Kurzweil - A tudomány vallása? eszméivel melyben már az univerzumokat utazhatunk át csakis a saját tudatunkkal, az ott elhelyezett testekbe, fogadó szervekbe, melyekkel ott munkát végzünk, miközben gondolataink a csillagok közt vándorolhatnak fejlettebb s fejlettebb elméletek után kutatva.

Ezután saját technológiánk fejlődésének üteme s határa már a csillagos ég: Maistro..- Music!

:)****

krisztian922
krisztian922
2012. aug. 9. 21:30
#35

Nemtom miért érzitek ezt olyan rossznak :D gondoljatok bele, hogy xy gyógyíthatatlan betegséged van, vagy jobbik esetben csak simán 80-100év között vagy és ugyan semmi konkrét bajod nincs de...idős vagy. Ilyen esetekre egy ilyen jó lenne :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. aug. 9. 15:14
#34

Olyan mint a Hatodik Napon csak azzal a különbséggel, hogy a másolat, még nem is csak szerves lesz.

Lipaz
Lipaz
2012. aug. 9. 13:04
#33

HATÁSVADÁSZ :)))

Pikador
Pikador
2012. aug. 9. 12:22
#32

Live fast, die young!

Simba
Simba
2012. aug. 9. 11:26
#31

Szerintem hiába mentik le úgymond az elmédet, kizárt hogy ugyan az légy utána egy másik testben, csak egy másolat, vagy tetszik klón. De minden esetre érdekes, bár kérdés ki akar örökké élni egy ilyen világban?:D

Ronan
Ronan
2012. aug. 9. 10:50
#30

Háát persze ez is csak egy időhúzás meg valami,inkább a marighujánt kellene regisztrálni törvényes gyógyszerként a földön és egyébként nem a profit harácsoló cégek döntik el hogy nekem mi a jó, majd én eldöntöm ők menjenek a sunyiba..

Taranisz
Taranisz
2012. aug. 9. 10:19
#29

Igazából miért is nem beszélünk a cyborgokról?

Hisz pont ezt akarják elérni, hogy egy szintetikus testbe költöztetik egy ember tudatát! Amit már nagyon sokszor átgondolt a sci-fi irodalom (azért írom őket, mert sok-sok ma létező tárgyat a sci-fi irodalom inspirált).

Nekem a legkézenfekvőbb irodalom ami eszembe jutott az a [Ghost In The Shell] japán manga és annak adaptációja a film is. Abban nagyon ki van vesézve ez a téma.

Ám akkor vegyük tovább, hogy a GITS honnan is merített és honnan lett ekkora kultusz film(?) hát a Transzhumanizmus intellektuális mozgalomból! Már a múlt század közepén előjöttek ezek a gondolatok, hogy mi lenne ha az embert ötvöznénk a gépekkel, szóval nem épp mai találmány ez ;)

Ez egy nagyon mély téma és mindenkinek szíve joga ezt olyan álláspontot képviselnie benne amit szeretne, hisz tudjuk "Nem vagyunk egyformák, mindenki egyedi és LEMÁSOLHATATLAN!".

Az én személyes véleményem pedig az, hogy a cyborg lét nem egy rossz alternatíva, mert például az űr megismerése egy lépéssel közelebb lenne az emebriséghez, és ha az megvan akkor már nem kell félni a túlnépesedéstől, hisz lennének "gyarmati" bolygóink!

kray
kray
2012. aug. 9. 8:23
#28

Nálam csak az a furcsa, hogy tudtommal az agyban is pusztulnak a sejtek ezért egy idő után alanyunk úgy elbutulna, hogy öröm lenne nézni...

Avagy hogyan akarják megoldani, hogy az agysejtek ne pusztuljanak? :)

petXYZW
petXYZW
2012. aug. 9. 7:14
#27

"Nem tudom ki hogy van vele, de számomra a hallhatatlanság fogalma azzal egyenlő, hogy az ember a SAJÁT testében él le egy emberöltőt messze túlszárnyaló időt...."

Az emberi test nagyon sérülékeny, azon túl, hogy öregszik is.

A testedet és ezzel képességeidet most is kiegészíted, kibővíted "toldalékokkal" pl.: konyhakés, gépjármű, stb.

Én egyáltalán nem ragaszkodnék a saját testemhez. Bár van olyan testrészem, amit pótolhatatlannak gondolok. :)

Vannak sci-fi-k, ahol az űrutazást is hasonlóan képzelték. (csak a tudat(információ) utazik)

Lipaz
Lipaz
2012. aug. 8. 23:17
#25

Szerintem a projekt helyett egy olyan vírust fejlesszenek ki, ami megöli a harácsolókat, a gonosz politikusokat, és minden olyan embert, aki folyamatosan másnak a kárára nyerészkedik. Akkor a Földön az a maradék 10-20millió ember békében vígan élhet tovább, harmóniában a természettel akár 120 évig is. :)))

Avisto
Avisto
2012. aug. 8. 23:14
#24

Még ha ez, vagy hasonló egyszer valóság is lenne, sajnos akkor sem azok lennének copy paste-ezve egy hologramba akik hasznára is vannak a világnak hanem pont a legnagyobb élősködők. (már a nyílt levél is eleve nekik szól)

Arról nem beszélve hogy akármilyen tökéletes szintetikus másolatot csinálna valaki magáról, az akkor is csak másolat nem pedig Ő maga, ergo adnak a szarnak egy pofont: megdöglenek ugyanúgy de még hagynak egy másolatot is magukból a világ nyakán.

Persze pár ember volt azért az idők folyamán akikért kár hogy már nincsenek, de egy ilyen projektben úgy se ők lennének eltéve az utókornak.

maci
maci
2012. aug. 8. 23:10
#23

Az Avatar B még lehet is igazi halhatatlanság. Ott az egész agyat átültetnék. Csak azt nem tudom, hogy akarják azt megoldani.

Cooley
Cooley
2012. aug. 8. 22:55
#22

Túl sok Caprica-t néztek ezek, vagy mi? Kíváncsian várom az eredményeket... :D

ZoliS
ZoliS
2012. aug. 8. 22:37
#21

Szerintem ez a 200 meg 900 éves emberek elmélet azoktól származik, akik túl komolyan veszik Bibliát. xD

Galanodel
Galanodel
2012. aug. 8. 22:25
#20

Eszel csokit, boldog leszel:D. Sztem az agy megértésében azért nem nullán van a mai tudomány, de nem ezen a vonalon tanulok/tanultam. A lélek meg vagy létezik, vagy nem. Nyilván a projekt kiötlői szerint az utóbbi az igaz. Nálam a döntési mechanizmus lemásolása, az amit jelenleg nem tudok elképzelni. De egy reinkarnációs tanfolyam tuti olcsóbb, meg ugyebár egyszer élünk, szóval mit veszíthetünk:D.

ZoliS
ZoliS
2012. aug. 8. 22:18
#19

fake. Jó üzlet a gazdagok lehúzására, másra nem. 2045-re még az emberi agy működését sem fogják teljesen feltérképezni, nem hogy digitális jellé kódolni :D

zord01
zord01
2012. aug. 8. 21:51
#18

r-chee

Nagyjából egyet értek veled, számomra is csak az tekinthető a saját életemnek, ha a saját testemben élek sokáig.

Bár talán nem is annyira a test, az agy a lényeg. Mint ahogy most tudnak szívet, májat stb átültetni, úgy átültethetnék az agyam egy másik testbe. Mármint egy saját klónozott testbe. Azt még el tudnám fogadni életnek. A többi bullshit. Amúgy a Lopott Idő c filmben jól meg volt oldva a túlnépesedés elkerülése, de Galaktika magazinban volt hasonló novella is, Kockázati Társadalom címmel. Érdekes, érdemes olvasmány...

r-chee
r-chee
2012. aug. 8. 21:24
#17

Nem tudom ki hogy van vele, de számomra a hallhatatlanság fogalma azzal egyenlő, hogy az ember a SAJÁT testében él le egy emberöltőt messze túlszárnyaló időt....

Ez az egész elmélet, hogy feltöltenek egy vázba....hát messziről is bukta. Érzelmeket pl. hogy a francba lehet feltölteni, mikor azt sem tudjuk, hogy fizikai valójában mi az, honnan ered, milyen kémiai, neurológiai stb folyamatok összessége. S nem is fogjuk egyhamar pontosan megtudni, megérteni.

Másik meg a lélek. Nem tudjuk, mi az pontosan, de tudjuk, hogy van. A nélkül meg lehet cseszni a gondolatokat, érzelmeket, az egész embert, mint lényt.

Több értelmét látom az életkor kitolására, az öregedési folyamat nagy mértékben való lelassítására irányuló kutatásoknak.

De azt is mondhatnám, nem kell, hogy 200 évig éljek, mert akkor 200 évig kéne úgymond "rabszolgaként" szolgálni mások jólétét....

Vagy azt is, hogy már most min. 2 milliárddal többen élünk a Földön, mint amennyien kéne, hogy éljünk rajta....

/ 2
Vissza az oldal tetejére