Vékony alaplapok vonzó tulajdonságokkal
Az újdonságok minden tekintetben megfelelnek az Intel Thin Mini-ITX szabványának, azaz egyetlen pontjukon sem magasabbak 2,5 centiméternél. A 17 x 17 centiméteres mérettel rendelkező, remek felszereltséggel érkező alaplapok segítségével kompakt DIY (csináld magad) egybegépek építhetőek. Az új alaplapok a DIY egybegépek mellett persze információs központokban, kaszinók játékgépeiben, ipari számítógépekben és kereskedelmi konfigurációkban egyaránt helyet kaphatnak.
Balra a B75TN, jobbra a H77TN láthatóAz új deszkák egy átlagos Mini-ITX formátumú alaplapnál 43%-kal vékonyabbak és felszereltség tekintetében sincs okuk szégyenkezésre, hiszen "kilapításuk" nem gyakorol kedvezőtlen hatást a bővítőhelyek számának alakulására.
A H77TN és B75TN típusjelzéssel ellátott termékek az Intel H77-es, illetve B75-ös lapkakészlete köré épülnek. Az LGA-1155-ös processzorfoglalattal érkező vékony mini-ITX alaplapok a Sandy Bridge és az Ivy Bridge soroztú központi egységeket egyaránt támogatják.
Balra a B75TN, jobbra a H77TN láthatóA deszkák ezúttal nem 24-tűs ATX tápcsatlakozóval, hanem kéttűs DC tápcsatlakozóval érkeznek, így külső tápadapter segítségével szerzik be a működésükhöz szükséges áramot. Bemeneti feszültség tekintetében elég rugalmasak az alaplapok, ugyanis választásunktól függően 12 volt, illetve 19 volt közötti egyenfeszültséggel üzemelhetnek. Ez a rugalmasság a háttérvilágítás-vezérlés esetében is él.
Balra a B75TN, jobbra a H77TN láthatóMivel gyártójuk egybegépekbe, azaz monitorba épített számítógép konfigurációkba szánta őket, így LVDS videó kimenet és háttérvilágítás-vezérlés is rendelkezésre áll. Az LVDS videó kimenet mellett persze HDMI és DisplayPort videó kimenet is jelen van, így az egybegéphez könnyedén csatlakoztathatunk külső monitort, vagy akár HD televíziót is.
A helytakarékos felépítés ellenére is kapunk elég bővítőhelyet
Annak érdekében, hogy a termékek helytakarékosak lehessenek, a rendszermemóriát DDR3-as So-DIMM memóriamodulok formájában fogadják, maximum 8 GB-os teljes kapacitásban. Bővítőhelyek tekintetében igen jó a helyzet, ugyanis az mSATA és mini PCI Express slotok mellett egy PCI Express x4-es slot is helyet kapott a kínálatban. Utóbbi maximum 25 wattal áll a bővítőkártyák rendelkezésére.
A két új alaplap legfontosabb tulajdonságait a fenti táblázat összegzi. A termékek közül a H77-es példány inkább az átlagfelhasználóknak szánt termékekben kaphat helyet, míg B75-ös társa az Intel Small Business Advatage támogatás miatt az üzleti és ipari konfigurációk alapjául szolgálhat.
Balra a B75TN, jobbra a H77TN láthatóA két friss, UEFI alapú BIOS-szal ellátott deszka hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban, ám az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyibe kerülnek majd.
Építsünk DIY egybegépet!
Aki esetleg kedvet kapott ahhoz, hogy Thin Mini-ITX alaplappal szerelt egybegépet építsen, tekintse meg az alábbi videót, amelyből kiderül, hogy is kell összerakni egy ilyen masinát.