FONTOS ÚJÍTÁSSAL JÖN A GEFORCE 326.46 BÉTA

Windows 8.1 Preview mellé mindenképpen érdemes letölteni, de akkor is, ha az Nvidia Shield speciális szolgáltatásában rejlő lehetőségek kiaknázására pályázunk - majd.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. júl. 31. 9:01
Fontos újítással jön a GeForce 326.46 béta

Az Nvidia elérhetővé tette legfrissebb GeForce sorozatú eszközillesztő szoftverét, amely a GeForce 326.41-es verziószámot viseli. A béta státuszban érkező GeForce driver az Nvidia szerint ajánlott frissítésnek minősül mindazok számára, akik éppen a Windows 8.1 bemutató kiadásával ismerkednek. Ez a kiadás természetesen tartalmazza azokat az optimalizációkat is, amelyek a hónap elején megjelent GeForce 326.19 bétával már bemutatkoztak, friss optimalizációkra és így újabb gyorsulásra azonban most nem számíthatunk.

De nem is a fentiek miatt érdekes a GeForce 326.41 béta, hanem amiatt, mert támogatást kínál az Nvidia játékkonzoljákhoz, a Shield-hez, pontosabban annak egyik érdekes szolgáltatásához. Az Nvidia Shield szállítása a korábbi információk alapján mostanában kezdődhet meg, így nem túl meglepő, hogy az Nvidia éppen mostanra időzítette a friss driver kiadását. A szóban forgó szolgáltatás lényege egyébként az, hogy az Nvidia Shield WiFi kapcsolaton keresztül PC-s játék streamet képes fogadni, így PC-s játékokkal is játszhatunk rajta - persze csak akkor, ha az adott PC GeForce GTX sorozatú videokártyát tartalmaz. A korábbi bemutató alapján ez a funkció remekül működik: a játékok futása gördülékeny, a vezeték nélküli hálózati kapcsolaton keresztül érkező játék stream miatt pedig szinte teljesen minimális a lag, így a játék élvezhető. Aki a szolgáltatást bemutató korábbi videót esetleg nem látta volna, az alábbiakban megtekintheti:

A Shield a fentiek mellett természetesen androidos játékok futtatására is alkalmas - az új drivernek köszönhetően pedig a PC játék-streamelés funkció is elérhetővé válik, de egyelőre csak béta státuszban, és ezt az Nvidia nyomatékosan ki is emeli.

Ettől eltekintve egyebet nem kínál az új béta GeForce driver. A telepítőcsomag egyébként a megjelenítő-vezérlő driver mellett tartalmazza a PhysX rendszerszoftver 9.13.0604-es, illetve a HD Audio driver v1.3.26.4-es változatát is.

Letöltéséhez 32-bites Windows Vista, Windows 7, Windows 8 és Windows 8.1 Preview esetén ide kell ellátogatni, az említett operációs rendszerekhez készített 64-bites változat pedig itt lapul. A Windows XP-hez passzoló 32-bites kiadás itt, a 64-bites változat pedig itt található. Aki mobil videó vezérlővel ellátott konfigurációra szeretné megtalálni az elérhető legfrissebb drivert, itt keresgéljen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tombar
tombar
2013. aug. 1. 1:05
#7

gondolom a driverben megoldják a tálcás problémát. am nem lenne túl sok értelme.

gamerod
gamerod
2013. aug. 1. 0:19
#6

A mostani új driverek nem nagyon kompatibilisek a régebbi kártyákkal úgy veszem észre. Állandóan hibaüzeneteket küldözget játék közben.

twollah
twollah
2013. júl. 31. 22:11
#5

A notebookos verzio itt erheto el a 326.46 beta meghajtobol.

gyurry
gyurry
2013. júl. 31. 18:59
#4

A legtöbb "értelmesebb" játék nem fut, ha leteszed tálcára, kint kell lenniük, tehát senki sem tud a géppel dolgozni.

PumaK
PumaK
2013. júl. 31. 16:45
#3

Azt sem szabad elfelejteni, hogy lehet arra a kézi konzolra tévét is kötni mert azon is van HDMI csatlakozó.

Szóval a dolgozószobában lévő asztali gépről megy a játék amin éppen apu/anyu/nagyi stb dolgozik valami ok miatt kitúrtak, a kézi konzolodat rákötöd a nappaliban évő tévére és lehet is játszani.

Nem azt mondom, hogy létszükség, de egy jó lehetőség.

tombar
tombar
2013. júl. 31. 13:55
#2

ha valaki dolgozik a gépen, filmet néz illetve kevésbé gépigényes dolgokat csinál, de te szeretnél játszani, akkor a gép streameli neked a játékot. am csak egy kézikonzol android alapokon feltehetőleg exkluzív támogatással.

gyurry
gyurry
2013. júl. 31. 11:43
#1

Amíg nem cloud streamről, csak wifi streamről beszélünk, nem sok értelmét látom a dolognak. Nem tudom mi tudna rávenni, hogy egy pc játékkal a 26"-os monitor, vagy a 100"-os projektorkép helyett egy pityegő képernyőjét válasszam. Persze egész más lenne a helyzet, ha mondjuk buszon, vagy vonaton lehetne az otthoni gépről streamelve játszani, de egyelőre nincs meg hozzá a sávszél, és online játékoknál a plusz latency is gondot okoz.

Vissza az oldal tetejére