A Microsoft rendkívül ígéretes következő generációs operációs rendszere, a rengeteg újítással és egy vadonatúj webböngészővel érkező Windows 10 hivatalosan a hónap végén, egészen pontosan július 29-én válik elérhetővé, ahogy arról korábban már beszámoltunk. Persze ekkor még nem kapja meg mindeni a szoftvert: csak a Windows Insider Program résztvevői kezdhetik meg a tesztelését, valamint azok a szerencsések, akik Windows 10 alapú konfigurációt vásárolnak.
A jelek szerint a friss operációs rendszer nagyon szépen menetel a cél felé: a sok-sok új build után a napokban végre sikerült elérnie az RTM, azaz a gyártásra kész státuszt, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy új funkciók a megjelenésig már nem érkeznek, a disztribúció viszont elkezdődik. Első körben az OEM-ek jutnak hozzá az RTM kiadáshoz, ami a 10240-es buildre épül, így lesz elég idejük, hogy kereskedelmi forgalomba szánt Windows 10-es konfigurációikra előtelepítsék az új operációs rendszert.
Ezzel együtt a Windows 10 fizikai adathordozón történő terjesztését végző partnerek is megkapják az RTM buildet, valamint a GWX (Get Windows 10) csapat tagjai is. A GWX csapat feladata, hogy biztosítsák azt az appot, illetve a mögötte húzódó szolgáltatást, amelyek együttesen lehetővé teszik, hogy legális Windows 7 és Windows 8.1-es operációs rendszerről ingyenesen lehessen Windows 10-re frissíteni – erre természetesen csak a megfelelő kiadások esetében lesz mód, a mennyiségi licenccel dolgozó kiadásoknál nem.
A Windows 10 hivatalos bemutatkozásáig már csak alig két hét van hátra, ami hamar elröppen, nem sokkal ezután pedig mindenki kipróbálhatja a Microsoft új operációs rendszerét, amihez a cég illetékesei hatalmas reményt fűznek. A Windows 10 10240-es buildjét a Windows Insider Program résztvevői már most letölthetik a Windows Update-en keresztül, akár Fast, akár Slow opciót állítottak be a frissítés gyakoriságánál. ISO képfájl ebből a kiadásból sajnos még nincs.