Az Issus coleoptratus nevű rovarfaj fiatal egyedei egyetlen ugrással akár egy métert is képesek haladni. Egy nemrég megjelent tanulmányból azt is megtudhatjuk, hogyan teszik ezt: hátsó lábaik mozgását fogaskerekek hangolják össze, ezeket azonban nem valamiféle mérnöki elme, hanem a természet alkotta meg.

A különleges szerkezeti kialakításnak köszönhetően az állatok hátsó lábainak mozgása közt maximum 30 mikroszekundumos „csúszás” adódik, ugyanez az eltérés a szintén ugróbajnok szöcskék esetében jóval hosszabb, 2−3 ezredmásodperc. A rovarok nagyjából 3 m/s-os kezdősebességgel lövik ki magukat a levegőbe, így ha lábaik nem szinte tökéletesen egyszerre mozdulnának, össze-vissza bucskáznának ugrás közben.

Ahogy Malcolm Burrows, a Cambridge kutatója elmondta, ez az első alkalom, hogy hasonló mechanikai megoldásra akadtak az állatvilágban. Fogaskerékszerű formák más élőlényekben is akadnak ugyan, ezek azonban eddig szinte minden esetben díszítő elemnek bizonyultak, vagyis nincs olyan konkrét funkciójuk, mint a már leírt rovar esetében. Az egyetlen kivételt a krokodilok fogaskerékhez hasonló működésű szívbillentyűi jelentik, de különböző állati testrészek mozgásának szinkronizálására használt fogaskerekekre ez az első példa a természetben.

Szintén nagyon érdekes, hogy a faj felnőtt egyedeiben már nem találni meg ezeket a struktúrákat, magyarázza Burrows. Amikor az állatok az utolsó lárvaállapotból felnőtt egyeddé alakulnak, fogaskerekeik eltűnnek, és innentől egyfajta súrlódásos módszerrel biztosítják lábaik együttmozgását: a hátsó lábak bizonyos részeit összeérintik, és így szinkronizálják mozdulataikat. Burrows szerint a fogaskerekek felnőtt korra való elvesztésének oka az lehet, hogy ebben a fejlettségi állapotban már nem lenne lehetőség azok „javítására”. A lárvák kifejléssel fejlődnek, és öt-hat különböző stádiumon mennek keresztül, míg felnőnek. Az új lárvaállapot elérése során mindig helyreállítódik az ugrómechanizmus is: a fogaskerekek hiányzó vagy sérült fogai pótlódnak. Ez felnőttként már nem lenne opció, így ha a sérülékeny struktúrával történne valami, az egyenértékű lenne a halálos ítélettel az adott egyed számára, hiszen nem lenne képes koordinálni ugrásait.