A Final Fantasy XIII bár hozta a várt eladásokat, elég vegyes kritikákat kapott. A legtöbben egyetértettek abban, hogy az új harcrendszer nagyon jól sikerült, viszont maga a játék egy (jó nagy) fejezet kivételével teljesen lineáris, a harcokon kívül csak az a dolgunk, hogy menjünk előre és sodródjunk a történetben. A fejlesztők szerint ez most változni fog, nagy a bizonyítási vágy bennük a második résszel kapcsolatban, és biztosak benne, hogy jó irányba mentek el.

„A Final Fantasy XIII-ban a fő koncepció az volt, hogy a történet hajtsa. Ezzel ellentétben a XIII-2 sokkal inkább a játékosra helyezi a hangsúlyt.” – mondta Motomu Toriyama, a játék rendezője.

Nos, a történet orientáltság megvolt ez tény, de cserébe nagyon kevés beleszólásunk volt a dolgok alakulásába, ezúttal ez másképp lesz. Persze ne egy Deus Ex-re gondoljunk, de például megint beszélgethetünk NPC-kkel úgy, hogy lesznek szabad választási lehetőségek, amiknek súlya is lesz, valamint néhány random eseménynél dönthetünk, hogy milyen módon szeretnénk megoldani a problémát. Ez utóbbit egy elég szerencsétlen példa mutatta be az E3-as demóban, egy bossnál megkérdezi a játék, hogy nekimegyünk-e, vagy megkeresünk egy relikviát, ami segítene ellene. Ha csak simán nekimegyünk, akkor jó éjszakát, két ütés és nekünk annyi, úgyhogy ez még nem a szabadság csúcsa ezt a fejlesztők is elismerték, de azt mondták a végleges játékban sokkal komolyabb döntéseink lesznek majd.

A kevésbé lineáris, és apróbb részleteiben változatosabb sztori más mesélési módot is igényel, ezúttal nem csak sok átvezető lesz, hanem lesznek in-game jelenetek is, amik miattunk indulhatnak el (pl. egy utcai verekedés). Mivel ezek tőlünk függetlenül történnek, ezért akár ott is hagyhatjuk őket, nem muszáj beavatkoznunk, vagy hallgatóznunk pl. ha egy érdekes beszélgetést hallunk meg (de persze ez utóbbit ki hagyná ki).

Bár a harcrendszer már eddig is isteni volt, még tovább finomítanak rajta. Ezentúl befoghatunk néhány legyőzött ellenfelet, akiket aztán megidézhetünk magunk mellé a csatába. Ezzel megjelenik egy Feral Link sáv, ami ha kitelik, elindíthatunk egy közös támadást, ami jóval többet sebez majd, mint az alap ütések. Az ilyen támadások Quick Time Event alapúak lesznek, tehát a reflexeinkre hagyatkoznak (példa is látszik rá a lenti trailerben). Nem csak itt használnak majd azonban QTE-t, lesznek úgynevezett Cinematic Action-ök is, például boss harcok közben, amikor lehetőség nyílik arra, hogy valahogy extra sebzést vigyünk be az ellenfelünknek.

Ami még biztos, hogy megjelenik a Mog Clock is, ami elkezd visszafelé tekerni, ha egy lehetséges ütközet közelébe kerülünk. Ha még zöld, amikor megcsapjuk az ellent, akkor előnyökkel kezdhetünk.

Nos, körülbelül ennyi egyelőre, a sztori körül még mindig nagyon sok a kérdőjel és az új trailer sem könnyíti meg a dolgunkat, de legalább bemutat pár látványos jelenetet, amikben megnézhetünk párat az említett újításokból.

A Final Fantasy XII-2 jövő év elején érkezik PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ekureru
Ekureru
2011. jún. 16. 23:34
#17

Sziasztok !

Én csigabigaf 2011-06-10 20:22-kori bejegyzéséhez fűznék egy pár nem túl barátságos viszont tagadhatatlanul igaz dolgot a Final Fantasy sorozatról.

Nos kedves hozzászóló, hogy őszinte legyek nagyon elkeserít amit írtál bár az jogos és természetes dolog, hogy egy játéknak vannak rajongói és ellenzői mint mindennek a világon van ugye a fény meg a sötétség. De én most jó néhány mondatban le szeretném írni, hogy te milyen játékot mertél lealacsonyítani ezzel a bejegyzéssel.

És igen megvédem a Square-Enix-et és elsődlegesen az alkotóját a Final-nak Hironobu Sakaguchi-t. Szóval te azt állítottad, hogy :

"Hihetetlen hogy ez a roncs kap egy folytatást és az emberek még mindig eszik.

El ne felejtsétek megvenni a hozzá készített kontrollert se:"

Nos ezt a szörnyűséget még át sem gépeltem hanem átmásoltam mert rosszul vagyok tőle el is mondom, hogy miért.

Hironobu Sakaguchi amikor ezt a játékot a világnak létrehozta nem csupán egy egyszerű bugyuta lövöldözős kis elfelejthető játékot hozott létre. Hanem a XXI. század új művészeti ágát úgy mint valamikor a nagy költők a gyönyörű regényekkel vagy a híres zeneszerzők műveikkel. Ő egy egész világnak megalkotta az RPG-vel és a Final Fantasy szériával a modern világ új és csodaszép modern művészetét akkor persze még csak 2D-s grafika létezett és idővel a legcsodálatosabb dolgokat adta a világnak az új technológiák révén. Egy új művészeti formát és egy új lehetőséget a szerelmes történetek kifejezéséhez, úgy mint annak idején a mozgóképpel a megalkotói. Egy nagyon nagy ajándékot adott a világnak. Nem egy ilyen bugyuta FPS 1758. lövöldözős kis játékot mint amit manapság úgy nyomnak előre. Ugyanis az FPS is jó játék de ne hogy azt higgye valaki is, hogy azért készül egy évben 220 FPS mert olyan nagy szám hanem azért mert per pillanat erre van kereslet nem pedig a normálisabb hangulatú igen sok érzelmi dolgokat tartalmazó és közvetítő több síkon gondolkodtató játékokra. Persze azért Japánban még imádják a szerepjátékokat. A Final Fantasy elsősorban elárulom neked nem egy lődd agyon akit látsz játék hanem egy romantikus történet két szerelmes történetét elmesélő novella ami egy csodálatos világban játszódik. És igen elárulom főleg igen nekünk nőknek készült. És végre egy játék ami nem csupán az agresszión alapul; mondjuk én is imádom a Tekken-t meg a Mortal-t de azért az túlzás, hogy Japánon kívül a játékok 98%-a lődd agyon akit csak látsz játékok sorait gazdagítja. És te, hogy veszed ahhoz a bátorságot, hogy egy nagyszerű csodálatos ember munkáját és életútját egy „Roncsnak” nevezd majd ha a mi kis hazánk tud egy ilyen vagy ehhez hasonló játékot „Roncsot” összerakni akkor mondom én is, hogy igen ez már valami. Most lehet ezrek hurrognak egy nagyot de könnyű azt a sikereket kritizálni amit nem mi értünk el és irigységünkben firtatjuk és kritizáljuk miközben mi meg megyünk lassan a süllyesztőbe. Bár Istenem ne ezt kellene írnom de ez az igazság és az néha fáj. És ameddig mi nem is álmodhatunk egy ilyen gyönyörű dolog elkészítéséről addig ne szóljon senki semmit. Könnyű a más sikerét irigyelve lebecsmérelni egy élet és egy nagyon nagy eszme törekvéseit leócsárolni. Hironobu Sakaguchi többet adott a világnak mint egy nagyon jól eladható játékot. Egy nagyon nagy dolgot adott minden játékosnak egy olyan játékot amire ha odafigyelünk rájövünk mik is fontosak az életben igazán. Egy csodálatos szerelmes történetet kapunk minden FF-ben amiben ott vannak az élet értékei a szeretet, a szerelem az önzetlenség és a hősiesség. Azokért akiket szeretünk tiszta szívünkből. És sok női szívet összeszorongat, hogy mire végig visszük megláthassuk Serah megmenekül vagy, hogy Yuna megtalálja Tidus-t a X-2-ben. De legfőbbképpen Hironobu Sakaguchi egyik riportjában mondta azt ami egy életre megfoghat egy embert. „A Final Fantasy-vel nem csupán egy akció játék sorozatot akartam alkotni hanem egy olyan játékot ami lelket ad az embereknek.” „Egy olyan játékot ami a kőszívből is könnyet facsar.” Egy új művészeti ágat vezetett be a virtuális világnak köszönhetően. Ami nem utolsó sorban több neves művésszel jött létre mint pl. Yuria Nakano ( Vocal Suteki da Ne 2001 FF-X.) vagy a mostani Sayuri Sugawara (Vocal 2010 FF-XIII.) Ezeknek a fiatal énekesnőknek a karriere csúcspontja volt amikor elénekelhették még hozzá angyal hangon a Final Fantasy betétdalaikat. És Yoshinori Kitase aki a legszebb festményeit készítette a Final Fantasy szériában és sok más művészt Ihlettett meg a Final Fantasy széria.

Kérdem én, hogy becsmérelheted le egy élet munkáját amit a világon mindenki elismer még ha irigy szemmel is. És több száz millió ember rajong érte világszerte. Érted már miért háborít fel a te elhamarkodott alaptalan hozzászólásod. Én eddig nem fórumoztam de úgy látom nem is éri meg számomra. Nem vesztek vele semmit sem.

Na Üdv ! Ekureru

Svindler
Svindler
2011. jún. 14. 11:49
#16

mykes: igazából a kidolgozott sztori és az engine már megvan (FF XIII motorjával semmi baj nincs, megfelel a feladatra), szóval az öt évet soknak tartom, de az tény, hogy a fejlesztési idő manapság hosszabb/több embert igényel. Gondolj bele, az FF VII-ben pl (a háttereket leszámítva) alig voltak textúrák, sok volt a sima egyszínű felület. Manapság azért illik szép textúrákat csinálni, ami kapásból rengeteg plusz meló.

mykes
mykes
2011. jún. 13. 1:29
#15

"Nemrég" olvastam az egyik vezető developertől, hogy azért nem csinálnak FF 7,8,9,... HD remake-et, mert hogy bár megvan minden, mégis kb tök elölről kellene kezdeni, és ha jól emlékszem akkor pl az FF8-ra 5-6évet mondott, hogy annyi idő lenne elkészíteni. Persze ezt én sem értem, de mivel játékfejlesztésben még nem volt részem (pláne nem ekkora méretben, meg a PS1->PS3 sem lehet valami húdejó meló), így azért azt elhiszem, hogy kurvasok meló lenne vele....

Hallgi
Hallgi
2011. jún. 12. 15:53
#14

*évek

Hallgi
Hallgi
2011. jún. 12. 15:52
#13

A trailer alatti zenének kicsit 80-as éves tv sorozat feelingje volt. :)

Artemicion
Artemicion
2011. jún. 10. 20:45
#12

Gyapot, egy Final Fantasy VII HD nagyon durva lenne :)

de nem szólna kisebbet egy 8-9 sem, vagy akár felújított 4-5-6. abból pl az 5 engem nagyon megfogott, az is igazán jól össze lett rakva

egyébként ebben is elfogult vagyok kicsit, nekem a 7 materia rendszere nagyon bejött a story meg a világ fergeteges, a karakterek kidolgozottsága no.1, mai napig imádom és nehéz lenne összeszámolni, hogy hányszor és hány féleképpen toltam végig

nah vmi ilyen jRPG kéne, de inkább legyen FF rész :D

csigabigaf
csigabigaf
2011. jún. 10. 20:22
#11

Hihetetlen hogy ez a roncs kap egy folytatást és az emberek még mindig eszik.

El ne felejtsétek megvenni a hozzá készített kontrollert se:

http://img94.imageshack.us/img94/4641/1copyjs.jpg

TomGabor
TomGabor
2011. jún. 10. 16:51
#10

Már igazán megjelenhetne, remélem lesz CE mind a két konzolra mert akkor duplán veszem.

dzjaulah
dzjaulah
2011. jún. 10. 13:56
#9

igen... a 7 meg a 8. A nyolcban csak azért mászkáltam csomót a világtérképen, hogy legyen esélyem Omegaweapon ellen. Ráadásul bolyongani leginkább csak Ragnarokkal volt érdemes a sivatagok és kaktusz vadászat miatt:D De ezeket leginkább a 3. Cd-n tettem a többi "csövezés" volt. Csak ez nem volt annyira feltűnő, mert bármikor elmászkálhattál egy kicsit madárra meg Gf-re vadászni.

A különbség az, hogy ott a karakterek miatt haladt a történet a 13-ban meg az enemy Orphan miatt, szóval ott szegény karaktereknek is már elegük van abból, hogy nem ők döntenek a sorsukról...

A 7-ről nem tudok nyilatkozni, mert én még csak 24éves vagyok, és a 8-al kezdtem, ami után a 7 valamiért nem jött be... (De mondjuk a 8-at úgy egy éve megint majdnem végig vittem windóon, ebben az akadályozott meg, hogy a kontroller beadta a kulcsot és billetyűzettel nem olyan kúl)

Gyapot
Gyapot
2011. jún. 10. 15:00

Detto. Én is a viii-cal kezdtem és a vii nem annyira jött be. A xiii első DVD-i nagyon monotonok és lineárisak voltak. A vége már jó volt, de az egésznek olyannak kellett volna lennie. Remélem a xiii-2 már tipikus FF-es lesz. :) Meg azt nem értem, hogy miért nem dolgozzák fel a régi FF-kat? Például a vii-t. Biztos marha nagy kereslet lenne rá, és a történet, a karakterek már megvannak, csak új, modern köntösbe kell rázni. Sőt még PR hátszele is van, mert mindenki tudja mekkora siker volt régen. Én biztosan befizetnék egyre. :)

Svindler
Svindler
2011. jún. 10. 12:40
#8

dzjaulah: valamekkora linearitás kell is, különben a történet bánja a dolgot, és bár szerettem az FF XIII-at, Artemicion-nal értek egyet, hiányzik a VII és a VIII világtérképes szabadsága egy kicsit. De még a XII is jóval szabadabb volt, miközben a sztori nem bánta.

Artemicion
Artemicion
2011. jún. 10. 12:20
#7

hát ha a kedves fejlesztők nem egy olyan csövet akarnak, mint a 13, akkor miért nem nézik meg és tolják végig párszor a 7et, meg a 8at...de akár megnézhetik a korábbiakat is

shaddam
shaddam
2011. jún. 10. 1:16
#6

Az előző részhez hasonlóan túl keleti lesz ez is a gyomromnak.Az ff13-mam se tudtam még eladni :(

Cukrosbacsi
Cukrosbacsi
2011. jún. 9. 20:32
#5

Az EA tanulhatna egy kicsit a japánoktól :P

exec79
exec79
2011. jún. 9. 19:50
#4

"konzoller" hát ez nagyon jó!

dzjaulah
dzjaulah
2011. jún. 9. 19:45
#3

minden final fantasy lineáris (kivéve az online izék), és amúgy nagyon tetszett a XIII, és ha final fantasy akkor nem a döntések tömkelege jut az embernek eszébe róla, hanem gyönyörű világok, epikus hősök, és nagyszerű történetek. Aki szabadságra vágyik az játszon Fallout 3-at vagy valami hasonlót.

megjegyzés: A legtöbb játék lineáris:P ME2-ben is pályáról pályára mész, néha van egy-egy döntésed, de igazából csak azt döntöd el, hogy milyen sorrendben haladsz, de azt, hogy merről mész be az épületbe már nem, csak azt, hogy melyik fedezék mögé vetődsz stb... A végén meg eldöntöd, hogy mit művelsz a Collector bázissal, de az is csak a játék végén a hátteret változatja, hogy kék vagy piros... Szóval nem értem, hogy miért kell egy köztudottan vonatozós történetekkel rendelkező játékot kritizálni mert lineáris, amikor amúgyse divat bonyolult döntésekkel fárasztana szegény konzollert aki igazmat, meg gyakást akar, és romance optiont minden női társsal.

kutya_8
kutya_8
2011. jún. 9. 18:55
#2

x-box 360 ?!nem arról volt szó,(még annak idején) hogy eza sorozat csak PS-re fog megjelenni?

noPublicFG
noPublicFG
2011. jún. 9. 18:44
#1

Az összes FF-ben röpködtek a tollak. Ez nagyon menő a japóknál :D

Vissza az oldal tetejére