A szólás- és sajtószabadságért küzdő szervezetek, például a Freedom House vagy a Riporterek Határok Nélkül, az észak-koreai médiát évtizedek óta a világ legellenőrzöttebb információforrásaként tartják számon. Az elmúlt fél évszázadban az ország vezetősége vaskézzel uralta a hazai sajtót, pontosan meghatározva, hogy milyen információkhoz és milyen köntösben férhetnek hozzá az ország lakói.

Az információs forradalom azonban nem kerülte el a világnak ezen „elzárkózó” szegletét sem, így ha lassan is, de változni látszik a helyzet, ahogy a technológia fejlődése révén egyre több észak-koreai fér hozzá cenzúrázatlan külföldi forrásokhoz. Erről a változó világról végzett felmérést az InterMedia, amelynek munkatársai észak-koreai disszidenseket, menekülteket és külföldre látogatókat faggattak ki az országban uralkodó állapotokról.

Nat Kretchin és Jane Kim elsődlegesen a populáris média beáramlásának mértékére voltak kíváncsiak, és meglepő dolgokat tártak fel kutatásuk során. A lakosság részéről a nyitási folyamat a külvilág felé a kilencvenes évek végén kezdődött, amikor a súlyos élelmiszerhiány és az ennek nyomán jelentkező éhínség jelentősen megingatta az észak-koreaiak hitét kormányukban.

A társadalom jobb anyagi helyzetben lévő, különösebb hatalommal nem, de kapcsolatokkal annál inkább bíró tagjai az évek során elkezdetek különféle tiltott dolgokat beszerezni Kínából: MP3 lejátszókat, DVD-ket, pendrive-okat, és ezek révén különféle ellenőrizetlen tartalmak kezdtek beáramolni az országba. Ezeket pedig azóta is folyamatosan terjeszti egymás közt a lakosság, így valóságos digitális szamizdat-mozgalom alakult ki, adathordozóról adathordozóra terjednek a külföldi zenék, sorozatok, filmek, könyvek.

A kutatás során megkérdezettek elmondása szerint a lakosság meglepően nagy részének van MP3/4 lejátszója, különösen a fiatalok körében elterjedtek ezek az eszközök, és a középiskolások, valamint az egyetemisták zenelejátszóinak mindegyikén találni dél-koreai zeneszámokat. A családok és barátok gyakran összeülnek megnézni a népszerűbb dél-koreai sorozatok illegálisan beszerzett legújabb részeit. A déli szomszédságból származó sorozatok nagyon népszerűek a lakosság körében, mivel az azokban felsejlő kép szöges ellentétben áll a propaganda által hangoztatott helyzettel, miszerint Dél-Korea szegény és elnyomott. A tévéműsorok jóképű, vidám és jólöltözött dél-koreai fiataljai elég nehezen férnek össze a hatalom által sugallt nyomorral.

A külföldről beszerzett anyagok a társadalom egyre mélyebb rétegeibe szivárognak le, és úgy tűnik, hogy egyre kisebb a félelem a „lebukástól” is: a gyerekek az iskolai számítógépeken másolják egymásnak a tiltott anyagokat, ez pedig pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. A mobiltelefonok a legszegényebb régiókban is megszokottnak számítanak (ami jelentős változást jelent ahhoz képest, hogy négy évvel ezelőtt még börtönbe zárták az ilyen készüléket birtoklókat), a tehetősebbek között pedig az iPad sem számít ritkaságnak. Az ország ráadásul a világ talán legteljesebb 3G lefedettségével rendelkezik, 2011-es adatok szerint a lakosság 94 százaléka él olyan területen, ahol van lehetőség 3G-hozzáférésre. A külföldi médiatartalmakhoz való hozzáférésért továbbra is kemény büntetés jár (három hónaptól öt évig terjedő kényszermunka a bűn súlyosságától függően), az internetképes elektronikus készülékek elterjedésével azonban egyre nehezebben korlátozható a külvilággal való kapcsolattartás.

Érdekes kettősséget jelent az is, hogy a kormány ugyan igyekszik kontrollálni a világhálóhoz való hozzáférést, az ország mégis a netes kémkedés egyik legnagyobb fellegvárának számít. A szakértők szerint az Egyesült Államok és Oroszország után Észak-Korea rendelkezik a harmadik legjelentősebb „fegyvertárral”, ha kibertámadásokról van szó. A nyugati világ Észak-Koreával foglalkozó szervezeteit rendszeresen érik online támadások, amelyek többsége valószínűsíthetően a távol-keleti országból ered.

Fontos leszögezni azonban, hogy a kutatás eredményeit feldolgozó tanulmány az észak-koreai társadalom egy nagyon aprócska szegmensét reprezentáló személyek beszámolói alapján készült. A legtöbb menekült a gazdagabb és kapcsolatokkal jobban ellátott határmenti városokból származik, míg a lakosság jelentős része ennél sokkal szegényesebb, falusi körülmények között él. Ezeken a területeken a technológiai fejlődés még mindig gyerekcipőben jár, és a korlátozott áramszolgáltatás sem teszi valószínűvé, hogy a közeljövőben radikálisan változna a helyzet. A városokban azonban érzékelhető, hogy ha lassan is, de változások vannak folyamatban, kérdés persze, hogy mi lesz erre a hatalom reakciója.