ERŐPRÓBÁN AZ INTEL BAY TRAIL-T

Az Intel következő generációs Atomjának egy előzetes példányát vetették alá az AnTuTu tesztjének. Az eredmény elképesztő. 
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2013. júl. 4. 16:30
Erőpróbán az Intel Bay Trail-T

Az Intel továbbra sem szeretne az ARM eszközeihez nyúlni, és az új platformjukhoz kapcsolódó teszteredmények láttán, nincs is erre szükségük (legalábbis sebesség tekintetében). A Silvermont architektúrát alkalmazó chipek egyelőre nem a maximális órajelen teljesítettek, de így is bőven kenterbe verték a komplett ARM-os felhozatalt.

Galéria megnyitása

Az év végén érkező generációról egyelőre a nagy szavakon túl nem sok kézzelfogható információt kaptunk, ám most ez valamelyest megváltozott. Egy ismeretlen felhasználónak köszönhetően bekerült az AnTuTu adatbázisába az első Bay Trail-T mérés – az eredmény bőven alátámasztja az Intel által hangoztatott jelentős gyorsulást. Az androidos teljesítménytesztet 1,1 GHz-es órajel mellett futtatták le, ami közelében sincs a végleges célnak. Ilyen formán a négymagos konstrukció nagyszerű, 43416 pontos eredményt tudott felmutatni. A jelenleg ismert legerősebb ARM SoC, a Qualcomm Snapdragon 800 teljes kihasználtság, maximális működési frekvencia és ideális körülmények mellett, nagyjából 35 ezer pont körül teljesít. Házon belül pedig a 2 GHz-es, kétmagos Atom Z2580 alulról súrolja a 30 ezres mérföldkövet.

Galéria megnyitása

De mit is rejt az új chip? A következő Atom – mely már a Bay Trail-T platform tagja – Silvermont magokra épül, és egy saját fejlesztésű (Gen7+) DX11-es grafikus egységet tartalmaz. A Hyper-Threading technológiát nem alkalmazó, 64 bites, OoO feldolgozással működő processzormagok négyen vannak, és 2,1 GHz-es órajelre lehetnek képesek (a teszt alatt tehát majdnem fél gázon ment a lapka). A memóriavezérlője pedig 64 bites, és a lehető legjobb fogyasztás (és persze sávszélesség) elérése érdekében, csakis LPDDR3 egységekkel működik együtt. A SoC gyártásáról természetesen az Intel gondoskodik – ezek már a 22 nm-es gyártósorokon készülnek, így nemcsak gyorsak, hanem keveset fogyasztanak, és a kis méret miatt feltehetően olcsók is.

Galéria megnyitása

Az Intel évekig hanyagolta az Atom család fejlesztését, de most ez megváltozik az új vezérigazgató égisze alatt. A posztját május óta betöltő Brian Krzanich leszögezte, hogy az eddigi stratégián gyökeresen módosítani kell, és fel kell pörgetni a hordozható eszközökbe szánt megoldások fejlesztését. Ezt azzal indokolta, hogy a piac is változik, és a számítástechnika világa egyre jobban eltávolodik a személyi számítógépektől. Helyettük az extra alacsony fogyasztású termékekre mutatkozik már hatalmas igény. Pontosabban nem beszélt Krzanich a tervezetekről és lehetséges ütemtervekről, de remélhetőleg itt is egy Tick-Tock szerű előrehaladásra számíthatunk – így évente üdvözölhetnék új felhozatalt és kétévente jelentősebb újításokat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. júl. 7. 5:55
#12

morgyi ott vannak azok a win8 tablak csak nagyon dragak.Viszont utosebbek mint az AMD megoldasai.Nem sokan engedhetnek meg 300 ezerert egy tablat.

morgyi
morgyi
2013. júl. 5. 15:18
#11

Az Intel persze hogy nyomatja a mobilokat, mivel win8-as tablet fronton sehol sincsenek. Az Atom win8 alá gyenge, vagyis inkább nem támogat egy csomó olyan technológiát ami a 100%-os win8 támogatottsághoz kell. Tablet szinten az AMD Temash a piac legfejlettebb SoC-ja, ott vannak még a Core-ok amikre passzív cuccot szinte lehetetlen építeni és az üzemidő is csapnivaló

tibaimp
tibaimp
2013. júl. 5. 11:27
#10

Az Intelnek van egy óriási előnye a többi soc fejlesztővel szemben, azok közül talán a samsung kivételével mind bérgyártat, azok meg még 32-28nm-en szaroznak (szerintem még a samu is, pedig ott lenne tej fejleszteni), az Intel meg idén behozza ide is a 22nm-et, jövőre meg a 14nm-et, ennyi...

Azt tudnám elképzelni, ha mondjuk a bérgyártók összefognának a csíkszélesség fejlesztése érdekében, de ez meg nagyon bonyolult, mert akkor jönnek az érdekek,...stb, stb. nem egyszerű.

Ez az eredmény még valós is lehet, ha a 2ghz-es 2mag+ht-s mostani hozza a 30.000 pontot!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. júl. 4. 23:35
#9

Akinek létszükséglet hogy gyorsabb legyen a telefonja az csak vegye. Biztos jól fut majd rajta a gagyi Fast and Furious. Mert gonolom nem a GPS miatt erőltetik a nagy processzorokat.

5hR3kY
5hR3kY
2013. júl. 4. 21:48
#8

Én csak azt nem tudom hogy honnan tudják hogy valódi az eredmény? :$

thedeveloper
thedeveloper
2013. júl. 4. 21:44
#7

**Cannapeace**: A semminél biztosan gyorsabb lesz.

Cannapeace
Cannapeace
2013. júl. 4. 21:06
#6

vajon mit is fog jelenteni ez a játékokban és grafikai programokban az AMD megoldásaihoz képest?

jozsefm
jozsefm
2013. júl. 4. 20:26
#5

Ez érdekes lesz, az atom név=( elég nagy hendikepp...

jaszy.peti
jaszy.peti
2013. júl. 4. 17:56
#4

Az igaz, ezért is preferálom az AMD-t.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. júl. 4. 17:54
#3

Egy ismeretlen felhasználónak köszönhetően bekerült az AnTuTu adatbázisába az első Bay Trail-T mérés – az eredmény bőven alátámasztja az Intel által hangoztatott jelentős gyorsulást. Az androidos teljesítménytesztet 1,1 GHz-es órajel mellett futtatták le...

Aztán ha mégsem az lesz ami , akkor hááát , khmmm - az ismeretlen volt a ludas :O

Nem tudom mennyit kapott az az ismeretlen , amire ily nyugodtan ráhagyatkoznak :* ;)

Micseng Dolcsi Kicseng úr xD

myckie2
myckie2
2013. júl. 4. 17:39
#2

jaszy.peti

Ez már inkább csak pénz kérdése. :) De az eredmény nagyon csúcs, nagyon kíváncsi vagyok a fogyasztásra.

jaszy.peti
jaszy.peti
2013. júl. 4. 17:30
#1

Lehet hogy váltanom kéne Intel-re, mind PC-ben, mind pedig telefonban? Eddig AMD volt számomra a No.1, de lehet hűtlen leszek :D

Vissza az oldal tetejére