Az Intel Skylake processzorait hatalmas várakozás övezi, de ez nem is csoda, hisz igazából nem a hamarosan érkező Broadwell-K modellek, hanem a Skylake sorozat tagjai hoznak majd érezhető előrelépést asztali Intel processzorok frontján, legalábbis ami a teljesítményt illeti. A friss előzetes tesztek alapján 5-15% közötti teljesítménynövekedésre lehet számítani az újdonságok esetében, azaz a Skylake sorozat tagjai nagyjából ennyivel lesznek gyorsabbak a frissített Haswell processzoroknál.
Időközben újabb információk is érkeztek, amelyek arról rántják le a leplet, a Skylake rajt alkalmával hányféle új processzor érkezésére számíthatunk, és ezek milyen paraméterekkel rendelkeznek. Mivel pletykaszintű információkról van szó, amelyek hivatalos forrásból nem nyertek megerősítést, így a lenti táblázat adatait érdemes egészséges gyanakvással szemlélni.
Az új processzorok között első körben csak Core i7-es és Core i5-ös sorozatú példányok lesznek, de ez aligha meglepő, hiszen korábban is hasonló gyakorlatot alkalmazott a gyártó az új processzorsorozatok bemutatásakor. Ennek fényében arra kell berendezkedni, hogy a Core i3-as, a Pentium és a Celeron sorozatú Skylake processzorok majd csak néhány héttel vagy hónappal később jelenhetnek meg. Ahogy az a korábbi infókból már kiderült, a két csúcsprocesszor magasabb TDP-t alkalmaz majd, mint Haswell alapú elődeik: 88 watt helyett 95 wattra kell felkészülni, viszont a szorzózár-mentes felépítés megmarad – a lapka és a kupak közötti hőátadás remélhetőleg hatékonyabb lesz. Rajtuk kívül 65 wattos normál, illetve 35 wattos energiatakarékos modellek is érkeznek. Az új processzorok DDR3-as és DDR4-es memóriatámogatással egyaránt rendelkeznek majd, így alaplapfüggő lesz, mely szabványban rejlő lehetőségeket aknázhatjuk ki.
A változások miatt sajnos új processzorfoglalat bevezetésére kerül sor: a megszokott LGA-1150-es megoldást az LGA-1151-es váltja. Remélhetőleg a processzorfoglalat körüli CPU hűtő rögzítő furattávolság nem változik, azaz a régi jól bevált processzorhűtőket tovább lehet majd vinni a új platformra. Hogy így lesz-e, rövidesen kiderül.
Arról egyelőre nincs hír, pontosan mikor esedékes a Skylake rajt – csak annyi tűnik biztosnak, hogy még idén, valamikor az év vége felé.
A tippet köszönjük segítőkész olvasónknak, kadarivinek! :)