Míg időről időre újabb híreket hallani arról, hogy a kvantumszámítógépek a fejlesztés éppen milyen fázisában vannak (elég kezdetlegesben), még senki sem tudja igazán, hogyan fog működni a jövő internete, azon túl, hogy kvantumbitekre cseréljük a „hagyományos” biteket. Egy csapat kínai fizikus most ismét egy lépést tett az egyelőre még igen-igen homályos cél felé: megalkották a világ első kvantumrouterét.
Jelenleg a kvantuminformációt szállító fotonokat csak egyetlen optikai szál hosszán tudjuk átküldeni, ami édeskevés a hálózatépítéshez. A működőképes kvantumhálózathoz irányított bitekre, ehhez pedig útválasztókra, routerekre van szükség. Egy-egy adatcsomag útja során minden érintett eszköznek ismernie kell, hogy merre továbbítsa a fogadott csomagot, hogy az eljusson a címzettig, és döntéseket kell hoznia amennyiben például több útvonal is ismert. A routerek végzik ezen csomagok megfelelő irányba való továbbítását, mégpedig olyan módon, hogy a célra vonatkozó információkat kiolvassák a csomagból. A kvantumbitek esetében az a probléma, hogy az információ elolvasása annak megsemmisülését okozza, így ha a célinformációt és az adatcsomagot egyetlen foton viszi, az útválasztás során megsemmisül a továbbítandó adat is. Ha viszont nem kvantummódszerekkel történik a címzett adatainak kódolása, akkor a kvantumrendszer számos előnye elveszik.
A Tsinghua Egyetem kutatóinak készüléke úgy hidalja át a fenti problémát, hogy két különböző polaritású fotonból egy kettős polaritású kvantumfotont állít elő. Ezt a különleges kvantumállapotot aztán két, alacsonyabb energiájú fotonra viszi át, amelyek közül az egyik lesz a „címzés”, amely aztán az útválasztás során megsemmisül, a másik pedig maga az adatcsomag, amely viszont tovább haladhat a cél felé.
A dolog, mint a kvantumtechnológiák többsége, egyelőre gyerekcipőben jár, mindössze egyetlen kvantumbitnyi adat irányítására képes, és az sem egészen világos, hogyan lehet skálázható egy ilyen rendszer. Mindenesetre tény, hogy mindezidáig még eddig sem jutott el senki. Hogy végül milyen is lesz a kvantuminternet, azt továbbra sem tudjuk, az viszont kétségtelen tény, hogy ha apró léptekkel is, de haladunk, remélhetőleg a jó irányba.