Az első szervizcsomag, amely a Windows 7-es operációsrendszer különböző kiadásait, valamint a Windows Server 2008 R2-t célozza meg, már majdnem készen áll a megjelenésre. Az SP1-es javítócsomag immáron kiadásra jelölt (RC) változatban is elérhető és bárki számára letölthető a TechNet Evaluation Centeren keresztül.
Ahogy azt már korábban több alkalommal is említettük, az első szervizcsomag nem hoz semmiféle változást a Windows 7 operációs rendszerek életébe, ugyanis a szoftvercsomag csak az eddig megjelent frissítéseket és javításokat tartalmazza, amelyek mindenki számára elérhetőek a Windows Update rendszerén keresztül. A Windows Server 2008 R2 felhasználók számára viszont már tartogat néhány újítást a szervizcsomag: a szoftver telepítésével elérhetővé válik a Dynamic Memory és a RemoteFX szolgáltatás is, amelyek az üzleti felhasználók számára lehetnek fontosak.
Ugyan bárki letöltheti a friss Windows 7 SP1 RC változatát, de azt már most le kell szögezni, hogy telepítéséből semmiféle előnyük nem származik, amennyiben rendszeresen frissítik Windows 7 operációs rendszerüket. Amennyiben mégis a telepítés mellett döntenének, úgy a korábbi, béta verziós szervizcsomagot mindenképpen törölniük kell és csak ezután mehet fel az SP1 RC.
A jelenlegi ütemterv szerint a Windows 7 és Windows Server 2008 R2 operációs rendszerekhez készített szervizcsomag a következő év első felében aranyozódhat be.