A szeptember 24-én bekövetkező pakisztáni földrengés több mint ötszáz ember halálát okozta és 21 ezer lakóépületet döntött romba. Volt azonban a 7,7 magnitúdós földmozgásnak egy érdekes geológiai hozadéka is: egy vadonatúj földdarab emelkedett ki a tengerből. A Zalzala Jazeera, avagy Földrengés-sziget néven emlegetett szigetecske mindössze 2 kilométerre a pakisztáni partoktól jelent meg az Arab-tengerben, így először a szárazföldről észleleték annak születését.
A pakisztáni partvonal és környéke a földrengés előtt...
...és utána
A szigetről pár nappal később aztán elkészültek az első műholdas felvételek is, illetve a helyi lakosságból többen is meglátogatták a földdarabot. A szigetecske 15−20 méterre emelkedik ki a tengerből, hossza körülbelül 176 méter, szélessége pedig 161 méter. A földdarabot megvizsgáló szakértők szerint, illetve a helyszíni felvételek alapján egyszerűen a tengerfenék egy darabkája emelkedett felszínre az alatta felhalmozódó magasnyomású gáz hatására.
Bill Barnhart, az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának szakértője szerint ez a fajta szigetkeletkezés meglehetősen gyakorinak számít a környéken, köszönhetően a régió sajátos földtani jellemzőinek. Egy-egy ilyen sziget létrejöttéhez mindössze arra van szükség, hogy a tengerfenék alatt vékony rétegben raktározódó magasnyomású gázkészlet (metán, szén-dioxid vagy valami más) zárórétege megsérüljön valamilyen földmozgás következtében. A gáz ilyenkor óriási ütemben kezd a felszínre törni, és magával viszi a fölötte található sár- és sziklarétegeket is.
Zalzala Jazeera
A kutató elmondása szerint nem ez az első olyan sziget, amely az elmúlt száz évben felbukkant a 700 kilométer hosszú partvonal közelében. A szakértők számításai szerint a Zalzala Jazeera nagyjából egy évig maradhat a felszínen, majd visszasüllyed az Arab-tenger mélyére. A helyszínen készült felvételek alapján a sársziget felszínét elpusztult tengeri élőlények borítják, a sziklák közül pedig sok helyen még mindig valamiféle gyúlékony gáz szivárog.