Tegnap indult útjára a Diablo 3 első kiegészítője, a Reaper of Souls. Az indulás az alapjáték megjelenésével ellentétben zökkenőmentesen zajlott. Nézzük, milyen újdonságokra számíthatunk a "DLC" kapcsán!
A Blizzard a játékosok kérésére behozza a Diablo 3-ba a létra-rendszert, a rangsort és a szezonokat, melyek az első nagyobb Reaper of Soulst követő tapasszal fognak érkezni (ami nem feltétlenül az első patch lesz).
Új legendás tárgyak is be fognak kerülni a játékba, melyek a rangsorban való feljebb kerülésért járnak majd jutalmul. A másik újdonság a tierekre osztott Riftek megjelenése lesz, ezekről Mosquiera a következőket mondta: "Van még egy nagyobb újdonság a 2.1-esben, ezt magunk között tierekre osztott Rifteknek hívjuk. Ezek lényegében olyan szcenáriók, melyekben a játékosoknak egyre nehezebb Riftekkel kell megküzdeniük, hogy kiderüljön, ki jut el a legtovább."
A Riftekhez is lesznek toplisták, és természetesen az itt elért komolyabb rangokért is járnak majd legendás felszerelési tárgyak.































