CIANOBAKTÉRIUMOKKAL ÁLLJÁK ÚTJÁT A GÓBI SIVATAGNAK

A baktériumokkal kezelt dűnéken nyolc év alatt olyan vastag termékeny kéreg képződött, amelynek kialakulásához természetes körülmények közt több száz évre lett volna szükség.
Jools _
Jools _
2014. jan. 4. 8:01
Cianobaktériumokkal állják útját a Góbi sivatagnak

Kínában érdekes és hathatósnak bizonyuló megoldással kísérleteznek a sivatagosodás megállítására: az ország északnyugati részén húzódó Góbi sivatag folyamatosan terjeszkedő dűnéit baktériumokkal igyekeznek kordában tartani. A kietlen pusztaság terjedése egyre jelentősebb problémát jelent, mivel a túlzott legeltetés sok helyen elpusztította a sivatag határán a homokot megkötő, zuzmók, mohák és algák lakta kriptobiotikus réteget. Ennek hiányában a sivatag gyakorlatilag megállíthatatlan: utakat, vasutakat nyel el, a közeli falvakban és nagyobb városokban pedig porviharokat okoz.

A szárazságtűrő füvek ugyan megkötik valamennyire a homokot, azonban a szél gyakran „kimossa” alóluk és közülük a finomszemcsés talajt, így önmagában ez sem igazán jó megoldás. A kínai tudományos akadémia hidrobiológiai intézetének kutatói így egy kiegészítő javaslattal álltak elő: a füvesített dűnéket cianobaktériumokkal kell beszórni, amelyek fotoszintetizáló organizmusok lévén nem szenvedik meg különösebben a száraz környezetet.

A projekt már kezdetét is vette, a sivatagtól nem messze található tavakban tenyésztett baktériumokat rendszeres időközönként begyűjtik, majd a dűnékhez szállítják, és elhintik ezeket. A baktériumok ragacsos filamentumai összetapasztják a homokszemcséket, így azokat nem fújja el olyan könnyen a szél. Az aprócska élőlények ráadásul a talaj szerves anyaggal való ellátásáról is gondoskodnak, így az abba ültetett füvek sokkal jobb esélyekkel kezdhetik meg sivatagi életüket.

Galéria megnyitása

A kísérlet nem új, immár nyolc esztendeje folyik, és az eredmények kifejezetten biztatónak tűnnek. A cianobaktériumokkal kezelt dűnék árnyékos oldalán az eltelt idő alatt közel egy centiméter vastag talajkéreg képződött, a napos oldalon pedig nagyjából fele ilyen vastag ugyanez a réteg. A kezelt dűnéken növekedő füvek egészségesebbek, illetve gyorsabban és nagyobbra nőttek, mint baktériumos talajjal nem rendelkező társaik.

Laikus szemmel ennyi fejlődés nagyon kevésnek tűnhet, Brian Whitton, a Durham Egyetem ökológusának elmondása szerint azonban természetes körülmények közt egy ugyanilyen, termékeny talajréteg kialakulásához több száz évre lenne szükség, már persze amennyiben egyáltalán elkezdődne ennek újraképződése.

Az új kínai módszert az utóbbi időben a sivataghoz közeli utak és vasutak esetében is alkalmazzák, illetve a mezőgazdasági területek és oázisok határában is megkezdték a cianobaktériumos kezeléseket. A kutatócsoport a következő öt évben 133 négyzetkilométeren tervezi folytatni a bakteriális talajmegkötést.

A sivatagosodás az Egyesült Államokban is egyre nagyobb problémát jelent, mondta el Matthew Bowker, az Észak-Karolinai Egyetem ökológusa, aki egy hasonló talajmegkötő módszeren dolgozik kollégáival, nagyobb területen azonban még nem tesztelte ennek hatékonyságát. „Az ország nyugati része egyre porosabbá válik, a porral pedig szaporodnak a közlekedési balesetek és az egészségügyi problémák is” – mondja a kutató, aki szerint egyre nagyobb szükség lesz az ilyen jellegű metódusokra.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
DogTheDog
DogTheDog
2014. jan. 6. 10:59
#22

Azert,ha mindenhez esettanulmanyt kellene irni,akkor nepcsoportok halnanak ki,mire valami tortenne az erdekukben.

Simba
Simba
2014. jan. 6. 0:09
#21

Dobálóztok itt páran a terraformálással. Miért is lenne ez az? A sivatag itt van ezen a bolygón, nyilván kietlennek tűnik, de közel sem idegen, hogy terraformálni kéne. A szó ugyan is idegen égitestek (bolygók, holdak) földszerűvé, lakhatóvá tételét jelenti.

benczeb90
benczeb90
2014. jan. 5. 23:16
#20

enisherpa +1

Lipaz
Lipaz
2014. jan. 5. 18:49
#19

CyberPunk666

Bocsánat, ha megsértettelek volna. Nem akartalak. Valamint a cikkhez és a hozzászólásokhoz szóltam hozzá, kultúráltan, nem vagyok troll.

Éppen azon véleményemet fejtettem ki, némileg absztraháltan, hogy itt (sem) helytálló az Istent játszik kifejezés, és máshogy kellene ezt szemlélni. Azt hiszem, érthetően kifejtettem, hogy mire is gondolok, ennél egyszerűbben nem megy. Minden jót!

enisherpa
enisherpa
2014. jan. 5. 18:27
#18

A hír szerint 8 év alatt semmi rendkívüli mellékhatás nem lépett fel. Nem jöttek létre olajfaló baktériumok, a tavi trollok nem kezdtek háborúba a sivatagi sáskák ellen. Szóval nem tűnik veszélyesnek. A benzinmotoros autók bevezetése előtt még hatástanulmány sem készült.

Az Istent játszásról nekem komolyabb dolgok jutnak eszembe. Atombomba, GMO, kötelező napközi..

hympyke
hympyke
2014. jan. 5. 17:52
#17

Avisto +1

CyberPunk666
CyberPunk666
2014. jan. 5. 14:04
#16

Lipaz - Tényleg nem érted az istent játszik szó jelentését, vagy csak simán troll vagy? Most komolyan egy szófordulaton akadsz fent, amit egy adott dologra használnak, és itt helytálló?

Balucsek - Nyilván te sem igazán érted, hogy miről van szó, és nyilván mi is tudjuk, hogy nem lehet hosszútávú tesztek nélkül ezekre fényt deríteni, és azt is, hogy nem lehet mindenféle környezetben megvizsgálni ezeket. Az általad felhozott példák pedig pontosan azt igazolják, hogy többször is meg kell gondolni. Illetve kínával kapcsolatban vagyunk elég szkeptikusak, akik magasról leszarják az ilyen dolgokat.

Mondom ezt a cserepes, élő, feldíszített fenyőfa mellől :P

Nem kell az őskorba visszamenni, csak körültekintően használni az újdonságokat. Pontosan azért, ami már most körülvesz minket, az pontosan az elrettentő példa. Nézz csak szét mondjuk Norvégiában. A természet és az ember megfér egymás mellett. Ésszel.

Balucsek
Balucsek
2014. jan. 5. 13:43
#15

Mégis hogy a frászba akartok hosszútávú hatásokról tudni, ha már csak egy pár hektáros területnél is szörnyülködtök hogy istent játszik az ember és átalakítja a természetet jujj mi lesz itt... Mindezt úgy, hogy a szoba sarkában ott áll a kivágott karácsonyfa vagy a vegyszerekkel előállított műfenyő... A lakás környékét aszfalt tengerek veszik körül az udvart pedig a különböző természetben elő nem forduló fűfélékből álló gyep borítja a különböző itthon alapból nem honos virágokkal szegélyezve... Aki ennyire idióta az menjen vissza a természetbe ősembert játszani...

Lipaz
Lipaz
2014. jan. 5. 12:55
#14

Mindenki elfelejti, hogy az ember a természet része, mint a terjeszkedő sivatag, vagy a kozmopolita és igen fontos cianobacik (olvassatok utána a szerepüknek és hogy mennyire "veszélyesek"). Ember sosem lesz képes "Istent" játszani, vagy hívjátok, aminek akarjátok. Ilyeneket csak azok mondanak, akik az embert felsőbbrendűnek gondolják. Szóval nem kell félni, a bolygó folyamatosan alakul, vagy velünk, vagy nélkülünk, a fajok versengésével. :)

A cikk jó, reményt kelt és nem félelmet. Én üdvözlöm. Ja és a szkeptikusok és zöldek is jobban tennék, hogyha nem a pillanatnyi status quo fenntartása miatt akadályoznának meg minden fejlesztést, hanem a lobbistákat fingató aktivisták helyett tudományban jártas emberekkel azon dolgoznának, hogy a fejlesztéseket hogyan lehet környezeti károk nélkül, esetleg annak javát szolgálva természetbe ültetni. Már rég előrébb lennénk.

andris05
andris05
2014. jan. 5. 11:46
#13

CyberPunk666. Be kell ismernem, hogy igazad van. Az emberek mindig kitalálnak valami korszakalkotót a számukra károsnak tűnő dolgok visszaszorítására, vagy a több profit elérésének reményében, de legtöbbször kiderül, hogy a mellékhatás sokkal borzasztóbb, mint az eredeti probléma. Szóval, nem vagyunk még elég fejlettek, és ezzel nem a tudományra gondoltam...

CyberPunk666
CyberPunk666
2014. jan. 5. 11:27
#12

asdsa - Én komolyan mondtam. Honnan tudod, hogy nem szaporodik túl tőle valami az adott területen, és nem pusztul-e ki valami más, hogy mi történik, ha összeér egy egyébként normálisan is létező területtel a dolog, vagy mi történik, ha eljut egy tópart közelébe?

Avisto - Mondjuk ezt maximum abban az esetben gondolja valaki, ha csak felületes fogalmai vannak a szabadalmakról és azok is tévesek. Egy szabadalom 20 évre szól, utána mindenki szabadon másolhatja, mindenféle díj fizetése nélkül. Ez azért nem gátolja a fejlődést, mert ha nem lenne szabadalom és jogdíj, akkor nem lenne kutatás, vagy éppen olyan titokban lenne tartva, hogy 20 év után is lenne, amire nem jön rá senki (szemben a szabadalom egyébként nyilvános tartalmával).

Ez biztosítja, hogy a kutatás ára megtérül és legyen értelme kutatni. Kapásból azok, akik nem gyártó cégek, hanem csak fejlesztéssel és kutatással foglalkoznak be is zárhatnának.

Ez a rendszer a fejlődést biztosítja, mert megéri kutatni, nem pedig gátolja.

andris05 - Ez pontosan az istent játszás. Mert nem tudjuk a hosszútávú, de még a rövidtávú következményeket. Nem ez lenne az első ilyen probléma. Ne kelljen messze menni, ott van a törpeharcsa betelepítés... Nem győzik irtani.

andris05
andris05
2014. jan. 5. 11:16
#11

Ugyan már, Szefmester! Mi ebben az Istent játszás? Az egyik élőlényt elviszik egy másik helyre és kiszórják. A rövid távú következmény a futóhomok megállítása. Én csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon mi lesz a hosszútávú, nem várt következmény?

Ronan
Ronan
2014. jan. 5. 9:51
#10

A hiba megint a fejekben van.És mi van ha két ember ugyanazt fejleszti és találkoznak egy találkozón?És megbeszélik hogy ki mire jött rá,és még össze is rakják tapasztalataik során.Vagy megveszik kilóra és elteszik egy páncél szekrénybe a dokumentációt s mindent ami hozzá tartozik.

asdsa
asdsa
2014. jan. 5. 1:42
#9

@CyberPunk

Az a hátránya, hogy biztos sok pénz, sok idő, sok kutatás kell hozzá és biztos gondozni is kell a cuccost pár évig.

CyberPunk666
CyberPunk666
2014. jan. 4. 20:23
#8

Azért engem érdekelnének a hátrányai és a hosszú távú hatásai is a dolognak, mert biztosan van ilyen is.

Aminek előnye van, annak van hátránya is.

Balucsek - A kínaiak leszarnak egy csomó szabályt, ez az ára az olcsó munkaerőnek és a nagy terveik meglepően gyors kivitelezésének.

Az usában, ha az egész ország szeme láttára egy élő közvetítésen felrobban egy űrhajó, rajta utasokkal, akkor leállítják az egész programot, annak ellenére, hogy előtte huszonvalahány sikeres akció volt.

Ezzel szemben a kínaiak mindenféle jogdíj nélkül lenyúlnak minden találmányt és technikát. Ezen kívül szabálytalan életveszélyes körülmények között és iszonyatos természetkárosítás árán bányásznak, és ha nem sikerül 15 kilövés, akkor majd a 16. fog, és azt világgá kürtölik. Az első 15 meg politikai titok.

Unokatestvérem volt Tibetben és az emlékműveknél, múzeumoknál, látványosságoknál mikrofon van, mert tilos a felszabadításról beszélni.

Szóval kicsit aggódom, hogy a kínai terraformálásnak mi lesz az eredménye hosszútávon és globálisan. Mert ez a fenti hozzáállás elég jellemző rájuk.

Avisto
Avisto
2014. jan. 5. 7:38

"Ezzel szemben a kínaiak mindenféle jogdíj nélkül lenyúlnak minden találmányt és technikát."

Ezért mondjuk én nem tudom olyan nagyon elítélni őket. Ha a kereket mostanában találták volna fel akkor egyetlen cég lenne csak ami autókat gyárt (meg kb minden mást is). Van értelme persze a szabadalmaknak, de jelenleg csak arra jók hogy azok az országok amik elég fejlettek/gazdagok ahhoz hogy érdemben áldozni tudjanak kutatás-fejlesztésre, biztosítsák hogy a fejletlenebbek a közelükbe se tudjanak érni.

Ráadásul nem csak a mások eredményei ellopásától védenek, de ha én mondjuk ugyanazt kutatom 15 évig mint a világ másik felén egy másik ember és ő egy nappal előbb jön rá a megoldásra és védeti le akkor 15 évnyi munkám megy a kukába.

Jelenlegi formájában ez csak gátolja a fejlődést.

tomchee
tomchee
2014. jan. 4. 17:13
#7

Nah, már csak pár év és kezdődhet a Mars terraformálása :D

Balucsek
Balucsek
2014. jan. 4. 18:59

tomchee: azért ne siessünk annyira még csak a Holdra mennek a kínaiak, a Mars még néhány 10 év :D

benczeb90
benczeb90
2014. jan. 4. 17:04
#6

CSODÁS. Le a kalappal, csak így tovább! Most lett meg ez a tárgy de sivatagok bioremediációjáról nem volt szó. Lehet, mert nincs sivatagunk :P

Gratula! Lehet h nemsokára a Google Earth-en is lehet majd ezeket nyomonkövetni.

Helbika20
Helbika20
2014. jan. 4. 14:45
#5

Mindhárom hozzászólás +1-et érdemel, mindemellett én is jobban örülnék olyan híradóknak, amikben ilyen jellegű hírek is vannak. De ugye itt van nekünk az Ipon! :)

fagy
fagy
2014. jan. 4. 14:44
#4

Nagy ötlet, kékalgát a sivatagba! Ami a vizekben káros, mert a kékalga az, a sivatagban kifejezetten hasznos, hajrá!:)

YellowFlash
YellowFlash
2014. jan. 4. 14:22
#3

Kína OP. :D

Szefmester
Szefmester
2014. jan. 4. 13:51
#2

Jó hír! Akik szerint meg istent játszunk, azok helyből költözzenek oda. ;)

Supra
Supra
2014. jan. 4. 13:01
#1

Nah, kérem szépen, ez pl. hír, nem az, hogy hányan és hogy haltak meg tegnap..

Terraformáljuk a sivatagokat! Hajrá! :-)

Vissza az oldal tetejére