Shop menü

CES 2013: ÜTŐS LETT A GAMEREKNEK SZÁNT RAZER TÁBLA

Az újdonság kétféle változatban, vonzó hardverrel, és többféle, külön megvásárolható kiegészítővel indul hódító útjára.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
CES 2013: Ütős lett a gamereknek szánt Razer tábla

A Razer gamereknek szánt táblája végre valósággá vált: a termék ütőképes hardverrel érkezik, méghozzá kétféle kiszerelésben, több hasznos, utólag megvásárolható kiegészítővel.

A Razer korábban Fiona néven emlegette különleges tábláját, ám az végül Edge, illetve Edge Pro néven vált elérhetővé. A különleges tábla sokáig készült: egy időben az is kérdéses volt, hogy van-e értelme legyártani, de a vállalatot a rajongók hamar meggyőzték arról, hogy sokakat érdekel a termék. A Razer vezetése ezután a tábla tulajdonságainak kidolgozásába kezdett, méghozzá úgy, hogy kikérték a rajongótábor véleményét, így végeredményként egy olyan hardverre támaszkodó konfiguráció jöhetett létre, ami mind árban, mind pedig teljesítményben megfelel a felhasználói igényeknek.

Galéria megnyitása

Az új tábla végleges változata 10,1 colos képátlójú, LED-es háttérvilágítást alkalmazó LCD érintőkijelzőt kapott, amely 1366 x 768 pixeles natív felbontás mellett üzemel. Az érintőkijelző egy kapacitív példány, amely tízpontos érintő támogatást kínál, így akár a tízujjas gezstusokkal is megbirkózik.

Galéria megnyitása

Az Edge tábla "alap" kiadása egy 1,7 GHz-es alap- és 2,6 GHz-es Turbo Boost órajelen ketyegő, harmadik generációs, kétmagos, Intel Core i5-ös sorozatú központi egységgel érkezik. A termék rendszermemóriából 2 x 2 GB-nyi DDR3-1600 MHz-es modult kapott, az adattár szerepét pedig egy 64 GB-os SATA 6 Gbps-os SSD tölti be. Mivel gamereknek szánt tábláról van szó, így játék alkalmával nem a processzorban lapuló Intel HD Graphics sorozatú IGP-re, hanem egy Nvidia GeForce GT 640M LE típusú mobil videó vezérlőre támaszkodik az újdonság, ami a célnak bőven megfelel. Mivel az Nvidia Optimus technológiája is rendelkezésre áll, így kevésbé 3D intenzív feladatok alkalmával az Intel HD Graphics IGP-re támaszkodik a rendszer, így spórol az akkumulátoridővel. Ez a modell 999 dolláros áron kerül forgalomba.

Galéria megnyitása

Ha ennél egy picivel komolyabb hardverre épülő változatra vágyunk, akkor válasszuk az Edge Pro modellt, amely már 1,9 GHz-es alap- és 3 GHz-es Turbo Boost órajelen ketyegő, két processzormaggal gazdálkodó, Intel Core i7-es sorozatú processzort, 2 x 4 GB-nyi DDR3-1600 MHz-es rendszermemóriát, valamint 128 GB-nyi, vagy 256 GB-nyi NAND Flash alapú tárhelyet kínál - utóbbit SATA 6 Gbps-os SSD meghajtó formájában. A videokártya szerepét ennél a modellnél is egy Nvidia GeForce GT 640M LE típusú egység tölti be, de az Optimus technológia jóvoltából olykor-olykor a processzorba integrált Intel HD Graphics sorozatú IGP is működésbe léphet. Az Edge Pro modellért 1299 dollárt kérnek el.

Akár az Edge, akár az Edge Pro modellt választjuk, USB 3.0-s portot, Bluetooth 4.0-s adaptert, illetve 802.11 b/g/n típusú WiFi adaptert mindkét változatnál kapunk. Közös tulajdonság továbbá a HDMI kimenet, a Dolby Home Theather v4 támogatással ellátott audió rendszer, a tömbmikrofon, illetve az előlapi HD webkamera is, amely 2 megapixeles felbontással bír. A kínálatban találunk még egy négypólusú, 3,5 milliméteres formátumú jack audió csatlakozót is, amely fejhallgató csatlakozóként, illetve mikrofon csatlakozóként egyaránt funkcionál.

Mind a Razer Edge, mind pedig a Razer Edge Pro négyféle üzemmódot kínál. Az újdonságokat használhatjuk átlagos, Windows 8-as operációs rendszert használó táblaként, amelyen gond nélkül futnak az x86-os alkalmazások. Az új táblák a külön kapható, egyszerűen csatlakoztatható billentyűzet dokkoló segítségével noteszgépként is használhatóak. Az egyelőre nem derült ki, hogy a külön megvásárolható billentyűzet pontosan mennyibe kerül, de ez nem is csoda, hisz a Razer állítása szerint ez a kiegészítő még nem áll készen a piacra dobásra, a jelenlegi tervek szerint majd csak az idei év harmadik negyedévében kerül forgalomba.

Ha főleg játszani szeretnénk a termékekkel, akkor a Gamepad Controllerre van szükségünk, amely a táblához csatlakozva két játékvezérlőt kínál. A kiegészítő önmagában 249 dollárba kerül, de a Razer Edge Pro modellel együtt csomagban, kedvezőbb áron is megvásárolható, így a teljes szett 1499 dollárt kóstál.

A Keyboard Dock és a Game Controller esetében lehetőség lesz egy 40 wattórás plusz akkumulátor alkalmazására. A szóban forgó akkumulátor a hírek szerint 69 dollárért lesz elérhető és segít a gamer tábla akkumulátoros üzemidejének megduplázásában. Arról persze nincs hír, hogy alap esetben egyetlen akkumulátortöltéssel mekkora üzemidő érhető el, legalábbis erre vonatkozóan sem a Razer hivatalos weboldalán, sem a gyártó hivatalos közleményében nem találtunk adatot.

A Razer Edge és Edge Pro modellekhez egy speciális, állványként szolgáló dokkoló is kapható, ami 3 darab USB 2.0-s portot, egy HDMI videó kimenetet, illetve fejhallgató kimenetet és mikrofon bemenetet is tartalmaz. Ezzel a megoldással a gamer táblából otthoni játékkonzolt varázsolhatunk, így akár barátaink ellen is játszhatunk, ha van otthon két gamepad, vagy egyéb játékvezérlő. A dokkoló segítségével az adott gamer tábla akár HD televízióhoz is kapcsolható, így nagy képernyőn is élvezhetjük kedvenc játékainkat. Ez az egység 99 dollárba kerül majd.

 

A Razer gyorsulásmérővel is ellátott újdonságai már elérhetőek a gyártó hivatalos weboldalán keresztül, sőt, már a kiegészítők is megvásárolhatóak hozzájuk - leszámítva a billentyűzetet tartalmazó dokkolót, ami ugye csak a harmadik negyedév folyamán érkezik.

A Razer Edge Pro modellről itt, a Raze Pro modellről pedig itt találnak bővebb információt az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére